GAUDEAMUS – Keresztény köznevelési portál

Tájoló

„Együtt hozunk létre különböző alkotásokat”

Sokan szakértik ma a Z-generációt meg az internet-világ veszélyeit, mégis más, amikor az agykutató mutat rá biológiai összefüggésekre, tényekre, sejt-szintű vagy akár molekuláris folyamatokra. Ilyen megvilágosító erejű beszéd Freund Tamás interjúja, amelyben ennek a mai világnak az agyra gyakorolt hatásairól beszél, és amelyben – szemben a riogató diagnosztákkal – gyógymódokra is rámutat, orvosságot is ajánl, mégpedig olyat, amivel az iskola világa is gyógyszerezheti a rábízottakat. Mert az iskolának gyógyító helynek is lennie kellene, ezt írta Kalazanci Szent József már négyszáz éve is, „un efficaciss. rimedio preservativo, e sanativo dal male”. Igen, így nevezte az iskoláit a piarista rendalapító, Galilei barátja: hatékony orvosszernek mondta őket, amelyek megelőzik és gyógyítják a rosszat. Freund Tamás nemcsak arra mutat rá, hogy hogyan torzul az agynak még a fizikai struktúrája is, hogy hogyan lök végül ugyanarra a lejtőre a netfüggőség, ahová a drogfüggőség is, vagy hogy hogyan válik majd szelekciós-evolúciós tényezővé, hogy ki képes túlélni ezt a virtuális klímaváltozást – hanem arról is van gondolata, hogy mi lehetne a „preservativo” meg „sanativo” orvosszer.
SZERZŐ: Valaczka András
KÉP: Kalazanci Szent József Tonti bíboroshoz írt művének kézirata (1621)

Éhes voltam, elfogadtatok
Tájoló

Éhes voltam, elfogadtatok

Korunk járványait figyelve – nem annyira a covidot, mint inkább az internetes önpusztítás járványát – furcsa hurok-folyamatok válnak láthatóvá. Ahogyan az édesítőszerekről is bebizonyosodott, hogy fokozzák az éhségingert és így a kalóriabevitelt, azon át pedig végső soron az elhízást, úgy a közösségi elfogadottság vágyát kihasználó technológiák is csak még magasabbra emelik az elégedettség küszöbértékét, és hasonló, csak még rosszabb éhségérzetet okoznak. Minél több a követőm, a rajongóm, a lájkom, annál jobban éhezem az elfogadottságot, vagyis: a szeretetéhségem a mesterséges beviteltől csak még kínzóbbá válik. Ráadásul az agyi reakciók azt is elárulják, hogy a testi és a lelki kiéhezettség pontosan ugyanoda küldi az ingereit. Nemcsak a kapott lájkok hatását mutatja meg jól láthatóan az MRI az agyban, hanem azt is, hogy ezek (mégpedig konkrétan a számukkal arányosan!) pontosan ugyanott és pontosan ugyanolyan jutalmazó reakciót váltanak ki, amilyet a jó ízű ételek.

Csongor a BME-re megy, Tünde a Corvinusra
Tájoló

Csongor a BME-re megy, Tünde a Corvinusra

Vörösmartyt meg efféléket olvasva a diák azt hiszi, ezekben a művekben nem a valóságról van szó, hanem, ahogy a mesterén gúnyolódó Petőfi mondja, valami „földöntúli izékről”. És persze azt is gondolja, hogy neki ezekből a földöntúli izékből semmi haszna, ezek aztán nem sokat segítenek rajta. Őrajta az segítene, ha több pontja lenne a felvételin, meg ha tudná, egyáltalán hova is gyűjtse ezeket a pontokat. Mert hát bioszból meg kémiából jó ugyan, de ahhoz, hogy egy lepukkant rendelőintézetben küzdjön a mindenféle betegekkel, semmi kedve. De hát mihez is lenne kedve? Megtollasodni gyorsan valami kreatív start-up ötlettel. Influenszerré vagy celebbé válni egy jól kitalált youtube-csatornával. Beépülni valamelyik ifjúsági szervezetbe, és betörni a politika egy jól fizetett pozíciójába. És még ekkor sem tűnik fel neki, hogy a földöntúli izék a Csongor és Tündében pontosan ezen rágódnak a hármas út vidékén. Hogy kalmárnak álljanak-e, vagy híres tudósnak, netán fejedelemnek (esetleg a fejedelem emberének). Pedig Vörösmartynak ezek a dilemmák tényleg nem földöntúli izék voltak, hanem egy olyan kínkeserves hivatáskeresésnek a felidézései, amelyet saját maga is végigélt kamaszkorától egészen a húszas évei végéig. Magánemberként. Nem a Vörösmarty, hanem a Misi. Vidék vagy Pest? Jogász vagy bölcsész? Tanár vagy fordító? Nagyon érdekes és nagyon mai, ahogyan ez a kétszáz évvel ezelőtti pályaválasztás lezajlik az ő privát életében – majdhogynem ugyanúgy, mint manapaság szokott lezajlani.

Miképpen mi is megbocsátunk
Tájoló

Miképpen mi is megbocsátunk

Még akik nem kapcsolódnak a keresztény kultúrához, ők is ismerik, világszerte Michelangelo Pietáját, s talán valamennyire az ott ábrázolt jelenet kontextusát is. És valóban úgy hat ez a remekmű, hogy az Anya fájdalma, az örök emberi szenvedésnek ez az általános érvényű kifejeződése mindenkit megérint és megszólít. Szokatlanabb, különösebb és messzebbre vezet ugyanakkor az a ritkább, de ugyanúgy ősi eredetű ábrázolásmód, amely nem a Mater Dolorosa, hanem éppenséggel az Atya kezébe adja halott Fiát: az örök Atya kezébe az örök Fiút. Németül Gnadenstuhl az ikonográfiai neve, angolul Throne of Mercy: a kegyelem trónusa. Egyik legszebb hazai megjelenésével az eldugott muravidéki falucska, Nagytótlak Árpád-kori rotundájában találkozhatunk. Hitre és bizakodásra bátorítja a híveket ez a forma, hiszen a kegyelem reményét állítja a rideg Végítélet helyébe, mégpedig Szent Pálra támaszkodva: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel […] Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk.” (Zsid 4, 15-16). De ugyanakkor meg is riaszt a kép. Meg tudok-e majd én magam bocsátani magamnak ott, ahol így állítják elém a bűnöm következményét, közömbösségem, cinizmusom, rosszindulatom tárgyiasulását? Vagy még inkább: bűnjelét? Hihetek-e a kegyelem trónusában csakugyan, ha egyszer a legyilkolt Igaz, a megölt Emberfia lesz ott, s ennek képében a világ eredendő aljasságával szembesülök?

Tájoló


„Együtt hozunk létre különböző alkotásokat”
Tájoló

„Együtt hozunk létre különböző alkotásokat”

Sokan szakértik ma a Z-generációt meg az internet-világ veszélyeit, mégis más, amikor az agykutató mutat rá biológiai összefüggésekre, tényekre, sejt-szintű vagy akár molekuláris folyamatokra. Ilyen megvilágosító erejű beszéd Freund Tamás interjúja, amelyben ennek a mai világnak az agyra gyakorolt hatásairól beszél, és amelyben – szemben a riogató diagnosztákkal – gyógymódokra is rámutat, orvosságot is ajánl, mégpedig olyat, amivel az iskola világa is gyógyszerezheti a rábízottakat. Mert az iskolának gyógyító helynek is lennie kellene, ezt írta Kalazanci Szent József már négyszáz éve is, „un efficaciss. rimedio preservativo, e sanativo dal male”. Igen, így nevezte az iskoláit a piarista rendalapító, Galilei barátja: hatékony orvosszernek mondta őket, amelyek megelőzik és gyógyítják a rosszat. Freund Tamás nemcsak arra mutat rá, hogy hogyan torzul az agynak még a fizikai struktúrája is, hogy hogyan lök végül ugyanarra a lejtőre a netfüggőség, ahová a drogfüggőség is, vagy hogy hogyan válik majd szelekciós-evolúciós tényezővé, hogy ki képes túlélni ezt a virtuális klímaváltozást – hanem arról is van gondolata, hogy mi lehetne a „preservativo” meg „sanativo” orvosszer.
SZERZŐ: Valaczka András
KÉP: Kalazanci Szent József Tonti bíboroshoz írt művének kézirata (1621)

Éhes voltam, elfogadtatok
Tájoló

Éhes voltam, elfogadtatok

Korunk járványait figyelve – nem annyira a covidot, mint inkább az internetes önpusztítás járványát – furcsa hurok-folyamatok válnak láthatóvá. Ahogyan az édesítőszerekről is bebizonyosodott, hogy fokozzák az éhségingert és így a kalóriabevitelt, azon át pedig végső soron az elhízást, úgy a közösségi elfogadottság vágyát kihasználó technológiák is csak még magasabbra emelik az elégedettség küszöbértékét, és hasonló, csak még rosszabb éhségérzetet okoznak. Minél több a követőm, a rajongóm, a lájkom, annál jobban éhezem az elfogadottságot, vagyis: a szeretetéhségem a mesterséges beviteltől csak még kínzóbbá válik. Ráadásul az agyi reakciók azt is elárulják, hogy a testi és a lelki kiéhezettség pontosan ugyanoda küldi az ingereit. Nemcsak a kapott lájkok hatását mutatja meg jól láthatóan az MRI az agyban, hanem azt is, hogy ezek (mégpedig konkrétan a számukkal arányosan!) pontosan ugyanott és pontosan ugyanolyan jutalmazó reakciót váltanak ki, amilyet a jó ízű ételek.

Csongor a BME-re megy, Tünde a Corvinusra
Tájoló

Csongor a BME-re megy, Tünde a Corvinusra

Vörösmartyt meg efféléket olvasva a diák azt hiszi, ezekben a művekben nem a valóságról van szó, hanem, ahogy a mesterén gúnyolódó Petőfi mondja, valami „földöntúli izékről”. És persze azt is gondolja, hogy neki ezekből a földöntúli izékből semmi haszna, ezek aztán nem sokat segítenek rajta. Őrajta az segítene, ha több pontja lenne a felvételin, meg ha tudná, egyáltalán hova is gyűjtse ezeket a pontokat. Mert hát bioszból meg kémiából jó ugyan, de ahhoz, hogy egy lepukkant rendelőintézetben küzdjön a mindenféle betegekkel, semmi kedve. De hát mihez is lenne kedve? Megtollasodni gyorsan valami kreatív start-up ötlettel. Influenszerré vagy celebbé válni egy jól kitalált youtube-csatornával. Beépülni valamelyik ifjúsági szervezetbe, és betörni a politika egy jól fizetett pozíciójába. És még ekkor sem tűnik fel neki, hogy a földöntúli izék a Csongor és Tündében pontosan ezen rágódnak a hármas út vidékén. Hogy kalmárnak álljanak-e, vagy híres tudósnak, netán fejedelemnek (esetleg a fejedelem emberének). Pedig Vörösmartynak ezek a dilemmák tényleg nem földöntúli izék voltak, hanem egy olyan kínkeserves hivatáskeresésnek a felidézései, amelyet saját maga is végigélt kamaszkorától egészen a húszas évei végéig. Magánemberként. Nem a Vörösmarty, hanem a Misi. Vidék vagy Pest? Jogász vagy bölcsész? Tanár vagy fordító? Nagyon érdekes és nagyon mai, ahogyan ez a kétszáz évvel ezelőtti pályaválasztás lezajlik az ő privát életében – majdhogynem ugyanúgy, mint manapaság szokott lezajlani.

Miképpen mi is megbocsátunk
Tájoló

Miképpen mi is megbocsátunk

Még akik nem kapcsolódnak a keresztény kultúrához, ők is ismerik, világszerte Michelangelo Pietáját, s talán valamennyire az ott ábrázolt jelenet kontextusát is. És valóban úgy hat ez a remekmű, hogy az Anya fájdalma, az örök emberi szenvedésnek ez az általános érvényű kifejeződése mindenkit megérint és megszólít. Szokatlanabb, különösebb és messzebbre vezet ugyanakkor az a ritkább, de ugyanúgy ősi eredetű ábrázolásmód, amely nem a Mater Dolorosa, hanem éppenséggel az Atya kezébe adja halott Fiát: az örök Atya kezébe az örök Fiút. Németül Gnadenstuhl az ikonográfiai neve, angolul Throne of Mercy: a kegyelem trónusa. Egyik legszebb hazai megjelenésével az eldugott muravidéki falucska, Nagytótlak Árpád-kori rotundájában találkozhatunk. Hitre és bizakodásra bátorítja a híveket ez a forma, hiszen a kegyelem reményét állítja a rideg Végítélet helyébe, mégpedig Szent Pálra támaszkodva: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel […] Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk.” (Zsid 4, 15-16). De ugyanakkor meg is riaszt a kép. Meg tudok-e majd én magam bocsátani magamnak ott, ahol így állítják elém a bűnöm következményét, közömbösségem, cinizmusom, rosszindulatom tárgyiasulását? Vagy még inkább: bűnjelét? Hihetek-e a kegyelem trónusában csakugyan, ha egyszer a legyilkolt Igaz, a megölt Emberfia lesz ott, s ennek képében a világ eredendő aljasságával szembesülök?

Párbeszéd


Példaképek (Tanévnyitó beszéd)
Párbeszéd

Példaképek (Tanévnyitó beszéd)

Szeretem a nyarakat. A vakáció időszakának lelassuló tempóját. Azt, hogy mindenre több idő jut. Lehet jókat beszélgetni hosszúra nyúlt családi reggelik során, az olvasni kezdett könyv nem vár napokon keresztül arra, hogy újra kézbe vegyék. Rendelkezésre áll elegendő idő rácsodálkozni a világra, vagy egész egyszerűen elgondolkodni alapvető dolgainkról. Nyáron például jobban, mélyebben dolgozik bennem egy-egy igehirdetés, prédikáció. Így történt, hogy pár héttel ezelőtt a templomban a pap a példaképekről beszélt. Megemlítette, hogy egy nyári táborban, fiataloknak tartott ebben a témában előadást. Gondolatai megérintettek engem is, szavai napokon keresztül újra és újra eszembe jutottak. Amikor a mai évnyitóra készültem, megint beugrott ez a prédikáció, felidéztem a hallottakat és végül úgy döntöttem, idehozom Nektek is, hiszen véleményem szerint érdemes egy kicsit nagyító alá tennünk, mit is jelent ma, a 2020-as években az a szó, hogy példakép.

Menza (novella, tanévnyitó beszéd)
Párbeszéd

Menza (novella, tanévnyitó beszéd)

Az iskolai közösség életteli személyességén sokat lendít, ha a közösség vezetője a merev, megcsontosodott formákon túllépve eleven, humorral, szeretettel teli gondolatokkal szólítja meg a diákokat. A budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának tanévnyitó beszédét adjuk közre az alábbiakban.

Egy iskolafenntartó lehetőségei – körkép a Váci Egyházmegye oktató-nevelő hálózatáról
Párbeszéd

Egy iskolafenntartó lehetőségei – körkép a Váci Egyházmegye oktató-nevelő hálózatáról

30 oktatási intézmény – óvoda, általános – és középiskola, valamint szakképző iskola – működik a Váci Egyházmegye területén az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) fenntartásában, lefedve az egyházmegye egész területét, úgy a hátrányos helyzetű térségeket, mint a dinamikusan fejlődő agglomerációt. Közösségteremtés és a közösség megtartása köszönhető az intézményhálózatnak. Hogyan látja Selmeczi Zoltán, a Váci Egyházmegye EKIF főigazgatója a főhatóság szerepét és feladatát a fenntartásban – erről beszélgettünk az EKIF váci központjában.

Egy katekéta hitvallása
Párbeszéd

Egy katekéta hitvallása

Keszeli Sándort felkérték, hogy tagja legyen az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának.

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanára, Keszeli Sándor felkérést kapott arra, hogy tagja legyen az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának égisze alatt működő Katekézis Nemzetközi Bizottságnak. Vatikáni megbízatásáról, a testület által ellátott feladatokról és katekétai hitvallásáról kérdeztük őt.

Terepen


Óriásplakát Óvár határában
Tájoló | Terepen

Óriásplakát Óvár határában

Sokszor szóba került már e lap hasábjain az ír rendező, Martin McDonagh, akinek filmjeiben így vagy úgy mindig megérez az ember egyfajta látens keresztény vonulatot, vagy mindenesetre az evangéliumok drámaiságából valami nagyon erőset. Három óriásplakát Ebbing határában című filmje is evangéliumi dráma: a Mater Dolorosa drámája, az igazságkeresés drámája, a felebarát akaratlan megsebzésének drámája. Vagy valami módon annak kifejezése, amit Pilinszky mondott: „Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” – Ez a plakátos-film juthatott eszünkbe most, a tanév végén, amikor végighullámzott társadalmi közösségünk kollektív képernyőjén a mosonmagyaróvári tanárnőnek címzett óriásplakát: köszönjük, Eszti néni. És a másik határmenti iskola juthatott eszünkbe, az Ottliké, amelynek narratívájában többek között ez is elhangzik: „A világ nem ért másból, mint hangos, elnagyolt, durva jelekből.” S ez a pedagógus-plakát is ilyen hangos és elnagyolt jelként kérdez rá: felfogjuk egyáltalán, milyen hatása van még a mai iskola-sivatagban is egy nevelőnek? Tud róla a közösség? És tud róla maga a nevelő? És tudunk róla mi, tanárok keresztényként? Olyan krisztuskövetőkként, akiknek életlényegük, hogy továbbadják az Örömhírt? S akiknek ez a sokszor el sem hitt multiplikátor-képességük méginkább feladatukká tenné az Örömhír megosztását? Katedrán és osztálytúrán, kémiaórán vagy éppen kosáredzésen? Tudunk róla, mi, tanárok, hogy nemcsak feladatunk lenne ez, hanem a pünkösdi képességet is megkaptuk rá?

Mire juthat el egy önkéntes összefogás? – roma gyerekek tanodája a zugligeti Szent Család-plébánián
Terepen

Mire juthat el egy önkéntes összefogás? – roma gyerekek tanodája a zugligeti Szent Család-plébánián

Zugligeti modellként vált ismertté a médiában a Zugligeti Béke Tanoda, a ZuBéTa. Március közepe óta tanárok, gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, hallgatók, cserkészek és a plébánia hívei fognak össze, és foglalkoznak ötvenhárom menekülttel, ukrajnai roma származású, többségében írástudatlan gyermekekkel. Zugligetben, a Szent Család Plébánián kaptak helyet a napközbeni foglalkozásokhoz, szállásuk pedig, ahol többségében édesanyjukkal, nagyanyjukkal élnek, a Kútvölgyi úti Idősek Otthonának egyik zugligeti épületében van.

Hogyan beszéljünk a háborúról?
Terepen

Hogyan beszéljünk a háborúról?

Mit tudunk tenni itt és most az iskolákban, a közösségekben? Sok mindent nem, de tudjuk támogatni a meghallgatást, a megértést, a vágyak megfogalmazását és azt, ami a békésebb lét iránti elköteleződést jelenti. Támogató beszélgetésekhez a resztoratív kérdések nyújthatnak segítséget: Hogyan érint mindaz, ami történik? Hogyan hat ez rád és másokra? Mi számodra a legnehezebb? Mire van szükséged? Mit tudunk tenni a közösségünk támogatásáért?

A hagyomány megtartó erejével – az ajaki katolikus iskolában jártunk 
Terepen

A hagyomány megtartó erejével – az ajaki katolikus iskolában jártunk 

Ha jól végzik a munkájukat, tulajdonképpen településük ellen dolgoznak. Az ajaki családok számára érték a tanulás, a szülők ösztönzik gyerekeiket, támogatják az iskolát. A tanárok felkészítik a gyerekeket a továbbtanulásra, így színvonalas középiskolákba jutnak így be, és a jó alapokról, eredményesen végzik el azokat. Majd továbbtanulnak, s diplomával a kezükben nem vezet út vissza a kisvárosba. Az ajaki Tamási Áron Katolikus Intézményben jártunk.