A művek címe sokszor az a küszöb, amelyen egyszerűen átlépünk, amikor az alkotás elemzésébe kezdünk. „Keresd meg a könyvedben a Szeptember végén-t, és kezdd el olvasni! Pedig számtalan esetben a cím maga is sok mindent elárul, ha utánanézünk az alakulásának vagy a szerzői szándéknak. A klasszicista ízlést mi sem szemlélteti jobban, mint a gesztus, ahogyan Kazinczy lecserélteti Berzsenyivel a címet: a közönséges „Az ősz” helyett legyen inkább a választékos „A közelítő tél”. De ugyanilyen sokatmondó József Attila kései verseinek címnélkülisége, a Vörös és fekete vagy az Iskola a határon címbeli metaforikája, nem beszélve A rózsa nevéről, aminek szimbolikáját csupán a regény legutolsó lapjain tárja fel a szerző. Gyanútlanul tanítjuk az iskolai mindennapokban A szigeti veszedelmet is ezzel a címmel, holott Fazekas Sándor tanulmánya nagyon is izgalmas kérdésként tárja elénk, vajon csakugyan ez-e a mű címe.
SZERZŐ: VALACZKA ANDRÁS
Fazekas (2006): Fazekas Sándor: „Obsidio Szigetiana” Meditáció a Zrínyiász magyar címadásáról. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum tomus XXIX Szeged, 2006
A gátlástalan emberi manipulációk tablójaként ismertté vált, majd a huszadik században több változatban is megfilmesített rokokó levélregényt, Choderlos de Laclos Les Liaisons dangereuses című művét előbb Benedek Marcell, majd Örkény István fordította magyarra. Utóbbi legnehezebb és legkedvesebb fordításának mondta, ámbár a cím magyarításában például megmaradt elődjének megoldása mellett, s az egyszerű és kézenfekvő szótári alak helyett – veszélyes – ő is az erőteljesebb szinonimát választott: a veszedelmest. Veszedelmes viszonyok, így vált ismertté magyar nyelven a regény, s ezzel a címmel forgalmazták azután a John Malkovich, Glenn Close és Michelle Pfeiffer főszereplésével készült kultuszfilmet is. De vajon miért nem érte be egyik fordító sem a ’veszélyes’-sel? Miért érezhették találóbbnak a ’veszedelmes’-t?
Ha valami veszedelmes, az kétségkívül súlyosabb, mint ami egyszerűen veszélyes. Ha választanunk kell egy veszélyes ragály meg egy veszedelmes ragály, egy veszélyes fenevad meg egy veszedelmes fenevad között, kétségtelenül az előbbit választjuk. Mert a veszedelemben már nincs benne a veszély szó sokat enyhítő vagy-vagy tartalma (rizikós, kockázatos, könnyen rosszul végződő), hanem éppenséggel a katasztrófa befejezettsége van benne: ha ránk tör a veszedelem, az már régen több, mint veszély, az már pusztulás, összeomlás, armageddon.
Benedek Marcell fejében talán a Szigeti veszedelem is ott visszhangzott, s talán ez a diákként belénk ivódó szókapcsolat is megmoccanhatott a mentális lexikonában, amikor a dangereuse magyar megfelelőjét keresve úgy döntött, kicsit „megbolondítja” a dolgot. De annak talán még ő sem járt utána, hogy a Szigeti veszedelemben sem teljesen egyértelmű a dolog. Hogy veszélyről van-e ott szó, vagy csakugyan veszedelemről, oda-veszésről, elvesztett csatáról, veszendőbe ment reményről. Mert hát Zrínyi sohasem nevezte így a művét, s egy szót se szólt a címben se veszélyről, se veszedelemről. Ő Obsidio Szigetianának nevezte a művét, s az obsidio ostromot, körülzárást, szorongattatást jelent. Még csak nem is Kazinczy adta neki a magyar címet, ahogy sokszor állítják: ő egyszerűen Zrínyiásznak nevezte a művet, az alcímben meg így: „Az ostromlott Szigetnek hőskölteménye”. Később aggatták rá a veszedelem címet, Zrínyi bevezetőjéből ragadva ki a szókapcsolatot, s mégis vitatható módon, ugyanazt a dilemmát söpörve félre, amelyet a két fordító is odébb tolt a veszély/veszedelem fogalompárjából választva.
Mert amint Fazekas Sándor olyan világosan mutat rá nagyszerű tanulmányában, a ráaggatott cím az egész Zrínyi-művet félreértelmezi. Mert hát Zrínyi nem a ránk szakadt veszedelmet akarta megénekelni: a mindent elöntő reménytelenséget és katasztrófát, hanem éppenséggel a reményt, a paradox győzelmet, a dolgok pillanatnyi alakulásánál messze-messze fontosabb égi diadalt, a mennyei légiókat, az égbe emelt várkapitányt, s a hosszú távú győzelem biztos ígéretét. Koncepciójára talán Szent Pál szavai illenek a leginkább (azok, amelyeket a Kossuth tér díszkövére is rávéstek): „Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk”(2Kor4,9). Igen, Zrínyinek éppenséggel az el-nem-veszés a lényeg, s még izgalmasabbnak találja, ha veszélyek és kockázatok közepette vagyunk képesek mégiscsak túlélni és fennmaradni.
A kutató tanulmánya alapján a mai címváltozat atyja „Kazinczy Gábor, akinek Toldy Ferenccel közös, 1853-ban megjelent változata viszont már csakugyan azzal a címmel tartalmazza a művet, amellyel generációk ismerik (Zrínyi 1853.) Az eljárást látszólag nagy filológiai gondosság jellemzi: a magyar mű latin címét magából az azt tartalmazó kötetből vett idézettel igyekszik fordítani. A Szigeti Veszedelem cím nem máshonnan származik tehát, mint az Adriai Tengernek Syrenaia, Groff Zrini Miklos című, Bécsben, Cosmerovius műhelyében, 1651-ben megjelent munka „Az Olvasonak” címzett nevezetes előbeszédének első mondatából.”
Fontos tudnunk, mert az egész mű értelmezését befolyásolja, hogy „A kiemelés nem magától Zrínyitől, hanem a kiadóktól származik. Zrínyi érezte ebben a generációban a nehéz helyzet megoldásához kellő erőt, és Magyarország megváltásának tettét pedig Krisztus megváltói áldozatához hasonlítva ábrázolta. Művében az ország ostromoltatott ugyan, de veszedelme, végső romlása nem következett be, sőt, megvolt az esély a helyzet jobbra fordulására. Sziget ostroma nem egy nemzet síremléke, hanem egy, a sok megpróbáltatás után poraiból újjáéledt ország vízióját vetíti elénk.”
FOTÓ: http://mek.oszk.hu/05800/05842/html/1kotet/images/fff3304.jpg
