Fast food helyett slow food, gyártósor-iskola helyett Slow Education

A híres nyelvész-filozófus Noam Chomskytól a nemrég elhunyt Sir Ken Robinson oktatási tanácsadóig számos kortársunk lép túl a mai oktatás egyes jelenségeinek bírálatán, és nevezi a maga egészében alkalmatlannak, idejétmúltnak és tévútnak az iskolázás egész mai rendszerét. Közös vonásuk, hogy az ipari forradalmak idejéből velünk maradt képződménynek láttatják a mai oktatást, és olyannak, amelyen a modern módszerek, a projektmunka, kooperatív tanulás, digitális oktatás sem segíthet. A fő probléma ugyanis szerintük a sztenderdizáció, az egy kaptafára megfogalmazott elvárások egyén-ellenessége, a kíváncsiság és a szenvedélyes tanulás eltűnése valamint az egész gyermeknevelési folyamat alárendelése a gazdaság és a munkaerőpiac igényeinek.

SZERZŐ: VALACZKA ANDRÁS

Robinson – Aronica (2018)  Ken Robinson – Lou Aronica: Az oktatás alulról szerveződő forradalmi átalakítása. HVG Kiadó 2018

Chomsky, N. (2013). Noam Chomsky: Education Rediscovered, 2013  Az interjú leirata az Education Rediscovered YouTube csatornája alapján

Smith, S. J. (2017). Slow down and smell the eucalypts: Blue Gum Community School and the slow education movement. Journal of Global Education and Research, 1(1), 16-34.

Noam Chomsky 2013-ban videóinterjú keretében nyilatkozott az Újrafelfedezett Oktatás nevű, diákok által indított, alulról kezdeményezett mozgalomnak a témáról. Az interjúban azt fejtegeti, hogy „a jelenlegi oktatási rendszer teljesen elhibázott módon akarja fejleszteni a fiatalokat. A modern, fősodrú oktatás hanyatló korszakában vagyunk, amelyben a tanulás iránti vágyat teljesen kiölték a diákokból. Egyre kevesebb érzelem fűzi őket a tanuláshoz, ami tarthatatlan. Nem elég az ismeretek mennyiségét növelni, hanem elsősorban a kíváncsiságnak kellene felébrednie bennük, és annak az örömnek, hogy megszerezhetem az információkat arról, ami érdekel. Az igazi tanulás csakis együttesen fakadhat a felfedezésre való képességből és a felfedezés öröméből, az utóbbi nélkül nincs igazi tanulás. Ha nincs benned érdeklődés, semmit sem tudsz megtanulni.” – mondja.

Stephen J. Smith Obama elnök idézésével indítja a Slow Education mozgalomról szóló tanulmányát.

„Obama az amerikai oktatás aktuális helyzetéről és várható jövőjéről tartott 2009-es és 2010-es beszédeiben kijelentette, hogy a gazdaság és az oktatás elválaszthatatlanok egymástól, és az oktatás feladata, hogy gazdaságilag hasznos állampolgárokat neveljen az ország gazdasága számára. Vagyis az oktatás a gazdaság szolgálóleánya. Ebből a célból kiindulva kell levezetni az oktatási rendszer kívánatos reformjait, amelyek nem állhatnak másból, mint a tanár és a diák teljesítményének mérhetőbbé tételéből, a mérések fejlesztéséből és a sztenderdizált tesztek megteremtéséből. Mindezek a neoliberális gazdaságfilozófiából következnek, ahol a legfőbb cél az egyén jóléte és a haszon maximalizálása a közjó minden más elemének árán.”

Az irányzat ellenzői viszont – folytatja Smith – kritikus, autonóm és önreflexióra képes fiatalok nevelését tartják kívánatosnak. „A Slow Education mozgalom szerint hagyni kell, hogy a diákok saját érdeklődésüknek megfelelően szerezzék meg a tudást, szabadon dolgozhassanak, tervezhessék a munkájukat és reflektálhassanak rá, a vizsgák és követelmények nyomásától mentesen. A mozgalom Angliában született meg az 1988-as új nemzeti alaptantervre adott reakcióként, és inspirálta a hasonló nevű Slow Food mozgalom is, amely viszont Párizsban született 1989-ben a fast food, a gyorséttermi kultúra elleni fellépésként. »Amit mi létrehoztunk a tesztjeinkkel és követelményeinkkel – írja Holt -, az ugyanaz, mint a fast food láncok a maguk sztenderdizált termékeikkel«. A Slow Education tehát a tanítás és tanulás olyan átalakítását célozza, amelyben a holisztikus, széles alapokon nyugvó, kreatív és mélységi  tanulási tevékenység önmagában hordja célját és értékét a kimeneti mutatók helyett.

A mozgalom lelkes támogatóra lelt Sir Ken Robinsonban, aki 2010-es TED előadásában maga is ipari jellegűként jellemzi a jelen oktatási rendszert, és szintén a fast food gyártósorokhoz hasonlítja, amelyekben a meghatározó technológiai kritérium a futószalag.

Robinson a jelen oktatást ipari jellegűnek tartja, és a mezőgazdasági paradigmát ajánlja helyette, természetesen metaforikus értelemben, vagyis azt, hogy hagyjuk növekedni és kivirágozni a palántát, épp elég az ehhez szükséges körülményeket megteremtenünk.

Az ilyen típusú, gondoskodó tanári magatartásra példaként meséli el egy Rafe Esquith nevű pedagógus történetét a következők szerint: „Segített egy kislánynak, aki »egyike volt azoknak a gyerekeknek, akiket mindig utolsóként választanak be a csapatba; egy csendes lány, aki szemmel láthatóan elfogadta, hogy soha nem lesz különleges«. Az osztály kémiaórán borszeszégővel dolgozott. Ahogy a kislány esetében szinte várható volt, az égője nem akart meggyulladni, és ettől ő sírva fakadt. Jóllehet a lány azt mondta, haladjon tovább a többiekkel, Rafe nem volt hajlandó hátrahagyni. Rájött, hogy az égővel van baj, és nekiállt, hogy megjavítsa. »A kanóc valamiért nem volt olyan hosszú, mint kellett volna – alig láttam a végét. Olyan közel hajoltam, amennyire csak tudtam, és megpróbáltam elérni egy hosszú konyhai gyufával. Olyan közel volt a fejem a gyufához, hogy éreztem a láng melegét, miközben próbáltam meggyújtani az égőt. Elhatároztam, hogy bármi áron, de beindítom. És sikerült! A kanóc lángot fogott, én pedig győzedelmesen néztem fel, hogy lássam a várt mosolyt a lány arcán. Ehelyett azonban rám meredt, és rémülten sikítozni kezdett. A többi gyerek is kiabált. Nem értettem, miért mutogatnak rám, amíg észre nem vettem, hogy miközben meggyújtottam az égőt, a láng belekapott a hajamba – a hajam parázslott, és halálra rémítette a gyerekeket. […]  Azt gondoltam magamban, ha annyira fontos nekem a tanítás, hogy még azt sem veszem észre, hogy ég a hajam, akkor jó irányba tartok. Ekkor elhatároztam, hogy mindig úgy fogok tanítani, mintha égne a hajam.«”

FOTÓ: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lounge_Burger_with_Bacon.jpg Creative Commons