A szavak mögött. Interjú Juhász-Laczik Albin pannonhalmi igazgatóval

„Ha ma kimegyek a folyosóra, és találkozom egy diákkal, Szent Benedek ma is útmutatást ad. Bár szövege 1500 éves, üzenetei hozzánk szólnak, ma is irányadók, mert Benedeket az élet tanította. A Regula Istenről, emberről, istenkapcsolatról beszél, ami nem változik, akármilyet változik is a világ.  Így könnyű dolgunk van, nem korhoz kötött az alapítónk. Ugyanakkor jelenlétünket alakítania kell a külső világnak. Fontos, hogy kívülállók behozzák saját, széleskörű tapasztalataikat, így ne uralkodjon el belterjességünk. Ha a fejlődésben csak önmagunkra lennénk utalva, az olyan lenne, mint Münchhausen báró esete, aki saját hajánál fogva próbálja felemelni önmagát. Kívülről kellenek kérdések, hogy mindig legyen, ami új impulzusként feszegeti belső működésünket. Nem azért, hogy azt felülírja, hanem azért, hogy mi újabb és újabb jó válaszokat tudjunk adni saját szívünkből, saját küldetésünkből.”

SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA

Albin atya, emlékszik-e rá, hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy pedagógus lesz?

Szerettem iskolába járni, tanulni, és jól is tanultam. Azóta is, ha valami elém kerül, be tudok lelkesedni, közel kerülök a témához, és nagyon foglalkoztat, keresem benne a logikát. Szeretem meglátni a dolgokban az összefüggéseket, ami szerintem fontos egy tanárnak. A noviciátusban teológusnak készültem. Külföldre küldtek tanulni, Svájcban és az Egyesült Államokban végeztem teológiát. Amikor hazajöttem, pályamódosításra kért a főapát, tanárként volt rám szükség Pannonhalmán. Nem volt gondom a váltással, mert szerintem nem egzisztenciális kérdés, hogy mi tölti ki a hétköznapjaimat. Előbb-utóbb bármiben otthon érzem magam, és örülni tudok neki. Ugyan német-magyar szakra készültem, de közben megszerettem az angolt, így főapát úr angol-német szakot javasolt, de én arra is vágytam, hogy egy tudományt adjak át, így a fizikát kértem az angol mellé, látva, milyen kevés a fizikatanár. Fizika-angol? Ilyen szak nincs is! – mondták akkoriban. Asztrik atya azt kérte, hogy válasszak kettőt az angol, német, történelem közül. Így jött a képbe a történelem, és lettem végül angol-történelem szakos.

Nagy szabadsággal mozgott a szakok között, a szaktanársághoz is megvolt az affinitása. De ez a tanárlét egyik oldala. Hogyan talált otthonra a diákok között?  

Hasznos alapelv, hogy hétköznapjaimban, különösen amikor egy nehéz helyzetben lévő ember van előttem, elkezdem az istenképiségét keresni az előttem álló embernek.  Kamaszkorban egy diák nem mindig tudja jól kifejezni, mi is van benne. Emiatt néha bántó, nyers tud lenni. Nagy segítség ilyenkor, hogy azt nézzem, mi van a szavak mögött. Mit akar ő valójában? Ez afelé segít, hogy előbb-utóbb megszeressem az illetőt, és ha megszerettem, akkor könnyű dolgom van. Azt ugyanis megérzi ő is, és hasonlóan fog reagálni. Ha a mélyen rejtőző  istenképiséget keresem a másikban, megérzi ezt, és ő is közelebb jut ahhoz, hogy ki is ő valójában.

Hogyan zajlott eddigi pályája? Folyamatosan tanít?

Az egyetemi tanulmányaimmal elég későn végeztem, 2007-ben jöttem vissza Pannonhalmára. 2018-ig osztályfőnök és prefektus voltam. Tanítottam angolt, történelmet, hittant. Volt két év, amikor portugált is. Pannonhalmának van egy alapítása Brazíliában, ott volt fogadókészség, hogy küldjünk innét diákokat, őket készítettem fel. Nagyon szeretem a jogszakkört, amit annak köszönhetek, hogy annak idején elvégeztem a jogot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ez manapság az iskolavezetésben is sokat segít. Valójában a történelemtanításnál is előny a jog, hiszen nagyon jó történelemszemléletet ismertem meg a Pázmányon. A PPKE sajátossága továbbá, hogy nagy hangsúlyt fektet a gazdasági jogágakra, így a közgazdaságtan sem teljesen idegen számomra. 2018 óta vagyok igazgató, de továbbra is tanítok. Jelenleg történelemből van a legtöbb órám, mert így egész osztályokat taníthatok, ami igazgatóként nagy előny, hisz sok gyerekkel találkozom a mindennapokban.  Így néhány hónap után a 340 diák közül csaknem mindenkit néven tudok szólítani.

Ha három kívánsága teljesülne iskolájában, mi lenne az? A hosszú gondolkodás azt jelenti, az igazgató wunschlos glücklich?

Valójában három megvalósulóban lévő kívánság jut eszembe, idénre három nagy álmom is teljesült.

Sokat dolgoztam azért, hogy a rend amerikai kapcsolatai ne csupán egyoldalúak legyenek. Nekünk fontos, hogy diákjaink kijussanak nyelvterületre, de az még nagyszerűbb lenne, ha ők jöjjenek el hozzánk. Szeptembertől négy fiatal amerikai, egy bencés college tanárnak készülő növendékei töltenek velünk egy évet, mintegy elhozzák nekünk a nyelvterület, a nyelvgyakorlás kihívásait.

Pannonhalmán nagy hangsúlyt fektetünk a versenyeredményeinkre.  A versenyhez szerencse és tehetség kell, s ez utóbbi összetett kérdést vet fel. A diákelköteleződésének irányítása ugyanis nagy felelősség. Aki tehetséges, sok mindenben az, Pannonhalmán pedig rengeteg lehetőség van ezt kibontakoztatni. Ahhoz, hogy valaki egy területen jól teljesítsen, általában le kell mondania valami másról. És ez nagy vívódás. Megéri-e egy jó OKTV helyezés, hogy közben lemond a vívásról, zenéről, a harmadik idegen nyelvről?  A versenyeredmények nehezen képviselhető visszahatást eredményeznek a diáknál. Szívem szerint, és pedagógiai hitvallásunk szerint is, gimnáziumi szinten az embert egész komplexitásában kell fejleszteni, és nem jó, ha valamiből háttérbe szorítja magát. Idén két OKTV első helyezettünk lett, fizikából és angolból. Mindkét diákot tanítom történelemből, abból is megállják a helyüket. Az egyikük DÖK-elnök, a másik a fizikai mellett kiemelkedő matematikából és informatikából. Nagy bátorítást jelent, hogy nem „szakbarbárként” nyertek, hanem számos területen aktív diákjainkként. Abban erősített meg ez, hogy ne azt képviseljük az iskolában, hogy mindent háttérbe kell szorítani az eredmény érdekében. Ez a két első hely arról szól, hogy igazából a kiteljesedett ember tud plusz teljesítményt nyújtani.

A harmadik egy hosszabb folyamat része. Nekünk nagyon fontos, hogy Pannonhalma ne csak négy vagy hat évre szóljon. Aki itt belegyökerezik a közösségbe, azt ezek a gyökerek egész életén keresztül hordozzák, de ugyanígy hordozzák magát Pannonhalmát is. Olyan öregdiák hátterünk van, amely fontos támasza, és meghosszabbított karja Pannonhalmának. Részben anyagilag ad biztonságot, mert sokan támogatnak bennünket, de talán ennél is fontosabb erőforrás az öregdiákok szeretetteljes viszonyulása Pannonhalmához. Állandó keresésben vagyunk, hogyan tudjuk még inkább élővé tenni a kapcsolatot. Hogyan tudunk mi is adni, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg, hanem erős kötelék legyen. A hagyományos fórumok, a kerek évfordulós találkozók nagyon jók. Ilyenkor az osztálytársak sokszor családjaikkal együtt beköltöznek. Jött a vírus, és új formákat is hozott. Ahol most beszélgetünk, a diákkápolna, esti imáink színhelye, amelyeket most online is közvetítünk. Szerintem ebbe nem is annyira a jelenlegi diákok kapcsolódnak be otthon, hanem sokkal nagyobb számban az öregdiákok. A visszajelzésekből az látszik, hogy nap mint nap ott vannak velünk lélekben az esti imán, és a bazilikából közvetített szentmiséken is. Lelki kötelékké vált az online világ. A Covid taszított bele minket ebbe a megoldásba, fel kellett fedeznünk, milyen mélységek vannak a vírusban. Most azon gondolkodunk, mit tudunk ebből megtartani a vírus után. Imádságos lelkületet teremteni úgy, hogy közben a kamrába nézel, nem könnyű. Az imádság a jelenlétre irányul, Isten mindig való jelenlétére, ami nagyon interaktív.

Felidézne egy élményt, amikor megnevetette önt valamelyik tanítványa?

Ugyancsak a vírusnak köszönhető jó gyakorlat, hogy könyörgéseket, imaszándékokat írnak a szerzetesközösségnek, s ezeket felolvassuk a szentmisében, imádkozva mindazokért, akik ránk bízták kéréseiket. A könyörgések nagyon élővé teszik a liturgiát, és sokszor rácsodálkozom, hogy emberi életeknek milyen kimeríthetetlen gazdagsága vesz körül minket. Ilyenkor elhalkul bennem minden méltatlankodás: Méghogy nekem volt nehéz a napom!  Az egyik szentmisén, ahogy hallgatom a könyörgéseket, egyszer csak ez hangzik el – egy hetedikes diákunk írta: „Imádságot szeretnék kérni a családomért, a nagyszüleimért, szüleimért, testvéreimért, osztálytársaimért, a szerzetesek közösségéért, különösen is Hugó, Bernát, Albin atyáért, hogy ne legyenek betegek, de ha betegek lesznek, hamar gyógyuljanak meg.” Annyira jól esett! Különösen az a bibliai, ábrahámi alkudozás Istennel, hogy „rendben van, Istenem, ha esetleg betegek lesznek is, azért akkor is hamar gyógyuljanak meg”. A hit iskolája ez.

     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.