Jézus rajtunk keresztül törődik a gyerekekkel

A mi üzenetünk az őszinteség, a kiengesztelődés és a gyógyulás. Ezek erős, ám szelíd tartalmak – fogalmazott Gájer László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye általános gyermekvédelmi felelőse.  Interjúnk áttekinthető és érthető bemutatása annak, mit jelent a gyermekvédelmi munka ma az Egyházban.

SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA

A gyermekvédelem egy sokrétű, a gyermeket veszélyeztető valóságra kell hogy kiterjedjen, míg a média szinte kizárólagos érdeklődéssel fordul a szexuális visszaélés témájához. Hol kezdődik Ön számára a gyermekvédelem?

Valóban, a gyermekvédelem egy rendkívül komplex terület, hiszen egy gyermeknek nemcsak szándékosan, hanem akár akaratlanul, a legjobb hozzáállás mellett is lehet sebeket okozni. Ezért erről igyekszünk a lehető legtágabb értelemben gondolkodni, képezni magunkat és fejleszteni a rendszereinket. Világosan el kell ugyanakkor különíteni ettől a gyermekek sérelmére elkövetett visszaéléseket, bűncselekményeket, amelyekkel szemben az egyházban zéró toleranciát érvényesítünk. Zéró tolerancia van arra az esetre is, ha valakinek ilyen eset a tudomására jut, és azt nem jelenti. A kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett visszaélés egyházi és világi értelemben is súlyos bűn, bűncselekmény. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntetendők. Az elmúlt években ennek érdekében szigorú szabályokat hoztunk, hatékony módszereket, eljárásokat és mechanizmusokat dolgoztunk ki. 

Gyermekvédelmi célkitűzésünk ugyanakkor túlmutat a bűncselekmények megelőzésén. Olyan képzéseket szervezünk a kispapok és a papjaink számára, amelyek segítenek nekik abban, hogy felismerjék azt is, ha egy gyermek segítségre szorul, elakadt vagy családi problémái vannak, és tudjanak is neki segíteni, vagy a megfelelő helyre irányítani. Emellett a képzés része az is, hogy hogyan kell és lehet a gyermekekhez viszonyulni a különböző életszakaszaik során, hogy mik a fegyelmezés helyes eszközei vagy mik lehetnek a gyerekekkel való kapcsolat, viselkedés buktatói. Ebben a világi szakemberek is segítenek minket. Emellett az egyház maga is képez gyermekvédelmi szakembereket. 

Mi a Vatikán álláspontja, útmutatása a kiskorúak sérelmére elkövetett esetek panaszkezelésében? Mi változott az elmúlt évtizedekben?

Az Egyház a léténél fogva elutasítja a bűnt. Nem létezne, ha nem ez a határozott elutasítás határozná meg, ha nem ez volna az alapmagatartása. Jézus mondja egy helyen: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő, de jaj annak, aki egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül” (Máté 17, 2-3). E szentírási szakasz megjelöli a mi életünket is. Tudjuk, hogy amíg ember él a Földön, lesz bűn is. Azonban minden erőnkkel küzdünk a bűn ellen. A gyermekek ellen elkövetett bűnök területén ez az evangéliumi szigor jellemezte a keresztényeket minden időben. 

A 2000-es évek eleje óta felfokozott figyelem kíséri a kiskorúak ellen elkövetett, egyházi körökhöz kötődő visszaéléseket. Az utóbbi években a társadalom egyébként is nagyobb érzékenységgel reagál a bántalmazásokhoz és szexuális jellegű visszaélésekhez köthető jelenségekre, gondoljunk csak a #MeToo mozgalomra. A Katolikus Egyház az elmúlt években fokozatosan fejlesztette az eljárásrendjét és a szigorú szabályok mellett áttekinthető jelzőrendszereket is kidolgozott a visszaélések elkerülése és azok hatékonyabb feltárása érdekében. A gyermekbántalmazási ügyeket az egyes egyházmegyék a Hittani Kongregációval együttműködve vizsgálják ki, a Római Kúria részeként pedig működik a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottsága. E folyamat eredményeképpen a magyar egyházmegyékben gyermekvédelmi bizottságok és olyan internetes jelzőrendszerek jöttek létre, ahol online lehet bejelenteni a tudomásunkra jutott visszaéléseket. A bejelentések közvetlenül a gyermekvédelemmel foglalkozó, többek között jogászból, pszichológusból és mentálhigiénés szakemberekből álló bizottságokhoz érkeznek be, akik minden bejelentést szakszerűen kivizsgálnak, és megteszik a szükséges intézkedéseket. Az egyházmegye az ügyek felderítése és kivizsgálása mellett az áldozatok és családtagjaik számára a traumák feldolgozásához szakszerű terápiás segítséget is biztosít mindenki számára, aki ezt igényli. 

A hangsúly most azon van, hogy olyan biztonságos közeget teremtsünk, amely segíti azokat, akiknek nincsenek szavaik sem arra, hogy elmondják, mi történt velük. Az ilyen esetek feltárása ugyanis – főként, ha évekkel ezelőtt történt – rendkívül nehéz mindenhol a világon, hiszen a visszaéléseknek kizárólag az áldozatok lelkében vannak nyomai. Fel kell ismernünk annak a sokszor nagyon nehezen észrevehető jeleit, ha egy gyermek segítségre szorul. Ehhez munkatársak és szakemberek képzésére, és olyan fórumok kialakítására van szükség, ahol közösen gondolkodhatunk arról, hogyan lehet még jobban szolgálni a gyermekek ügyét. 

Mit tud tenni az Egyház, hogy megőrizze hitelét, megvédje magát a társadalmi változásokkal szemben? 

A Katolikus Egyház a különböző közösségeiben és intézményeiben mindig is foglalkozott gyermekekkel, és nagy tapasztalatot halmozott fel ezen a téren az évszázadok alatt. Ehhez az elmúlt évtizedek gyermekvédelemmel kapcsolatos tapasztalata is jelentősen hozzájárult. Szeretnénk a már felgyűlt tudást és a legjobb gyakorlatokat megosztani, és közösen gondolkodni azon, hogyan lehetnénk még hatékonyabbak, eredményesebbek a gyermekvédelem területén.Az a célunk, hogy a sokféle tapasztalat és felhalmozott tudás mindenki számára elérhető legyen, és a jó gyakorlatok minél szélesebb körben hasznosuljanak az egyházban. Ezen a téren nemcsak a Szentszék útmutatásait és gyakorlatát vizsgáljuk, de látjuk a jó nemzetközi trendeket, illetve a hazai érintett intézményekkel is mélyebb együttműködés alakult ki. A Szerzetesi Iroda, a Katolikus Pedagógiai Intézet vagy a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógiai Műhelye az egyes egyházmegyékkel mind szorosabb együttműködésben dolgoznak, hogy a tanáraink és hitoktatóink éppúgy gazdagodjanak a bejárt közös utunk tapasztalatából, mint a papok és a papnövendékek. Ha mi a saját keresztény berkeinken belül érzékenyebb és árnyaltabb gondolkodás- és viselkedésmódot tudunk kialakítani, az az egész társadalom kovásza is lehet ezen a téren.

Hogyan épül be az erre való felkészítés a papnevelésbe? Mennyire van jelen a hétköznapok kihívásaival való szembenézés?

A papnövendékek a papi továbbképzések keretében, illetve az erkölcsteológia és a pasztorális gyakorlati teológia keretében eddig is kaptak felkészítést gyermek- és ifjúságvédelmi kérdésekben. Jelenleg egy átfogó, már önismereti jellegű, ugyanakkor egy tágabb viselkedéskultúra kialakítására vonatkozó képzés létrehozására tettünk sikerrel javaslatot, amely már túlmutat a gyermekbántalmazás kérdésein. Hangsúlyozom, hogy ezt már nem elsősorban papok és teológusok dolgozzuk ki, hanem olyan világi szakemberek, akik jól ismerik az egyház közösségeit és életét. 

Fontosnak tartom az egyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szabályzatának megemlítését, amelyet szerzetesközösségek gyakorlatát követve dolgoztunk ki, és amelyet folyamatosan tökéletesítünk. Ez a szabályzat egyfajta kézikönyv, viselkedési kódex. Annak ismertetése és magyarázata meghatározó lehet a megfelelő hozzáállás kialakításában. 

Hogyan kapnak a papok segítséget, hogy elkerüljék a fizikai, szellemi túlterhelést?

Az Egyházi Törvénykönyv a papok számára „biztosítandó és elégséges szabadságról” beszél annak kapcsán, hogy a papok – nyilvánvalóan feladataik tisztességes ellátása mellett – fordítsanak elegendő idő a pihenésre. Korlátaink ismerete és a szabadidő helyes ritmusának kialakítása egy számos helyen igénybe vett pap számára nagyon fontos. Mindig lehet több és újabb feladatot találni, de tudatosítanunk kell magunkban, hogy senki sem pótolhatatlan. A pihenés mellett nagyon fontos a rendszeres gyónás és lelkivezetés, mert ez a fajta lelki kísérés spirituális megerősítést ad a léleknek. Nagy a kísértés, hogy másoknak adjuk azt az időt, amit önmagunkra szánnánk a csendes imában és a lelkivezetésben, de ezt nem szabad megtennünk. Fontos még a papi közösség megtapasztalása. És itt elsősorban az ima és a lelkiélet közösségére gondolok más papokkal. Ezután lehet még jelentősége más mentálhigiénés és életvezetési gyakorlatoknak is, amelyek egyre nagyobb teret nyernek közöttünk, hiszen a papjaink mind nagyobb számban szereznek ilyen jellegű képzettséget és gyakorlatot. 

Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye gyermekvédelmi szabályzata nagyon szigorú kereteket határoz meg a felnőtt-gyerek fizikai kontaktustartásában. A célja, hogy a visszaélések kockázatát a lehető legcsekélyebb szinten tartsa. Nem félő azonban, hogy sérül a bizalmi légkör? Megtaláljuk-e a középutat, hogy észrevegyük, ha baj van, de ne veszítsük el a vezetőinkbe vetett bizalmat?

Éppen azért készítünk előadássorozatot ebben a témában, hogy a megfelelő finom magatartásformákat megtaláljuk. Az, hogy mi a jó a léleknek, nem szabályzatoktól vagy korlátozásoktól függ. Mindenkinek, aki gyermekekkel foglalkozik, így a papoknak is fontos, hogy képezzék magukat, ismerjék a modern tudományok, a pszichológia, fejlődéslélektan eredményeit, ezekre alapozva pedig a saját viselkedésüket is formálják. Meg lehet és meg kell találni azokat az érzékeny határokat, amelyek ismeretében a kicsinyek lelki fejlődésének leginkább megfelelő magatartásformákat alakítunk ki. Ahogy oly’ sok minden az életben, ez sem megy intuitíve. Aki babát vár vagy kisgyermeke születik, az is utánanéz, utána olvas bizonyos gyakorlatoknak a csecsemőkkel kapcsolatban. Nekünk is így kell tennünk: figyelnünk kell és képeznünk kell magunkat a kicsikkel való beszéd és bánásmód terén. Évek óta dolgozunk mi, magyar keresztények ilyen viselkedésminták kialakításán és gyakorlatba ültetésén. Erről konferenciák és tudományos igényű írások is tanúskodnak. Hiszem azt, hogy a jószívű figyelem ezen a téren olyan megoldásokat talál, amelyek nem rideg vagy távolságtartó magatartásból fakadnak, és mégis kellően gyengédek, úgy, ahogy azt a kicsik belső igényei legjobban megkívánják. 

Csendtől a szóig – nagy a tét, hogyan szólalunk meg. Mi vezesse megszólalásainkat, milyen hangnem és értelmezés határozza meg az Egyház részéről a kommunikációt? A másik oldal: Mi a média felelőssége?

Jövőt és jövőképet építünk. 2000 éves erkölcsi tőke áll mögöttünk, és többet teszünk ezen a területen is a kiskorúakért, mint a világi intézmények. Nem hinném, hogy kommunikációs fogásokkal kellene mentegetnünk magunkat. A média harsány világával nehéz felvennünk a versenyt, de talán nem is kell ezt megtennünk. Az igazság ereje finom, és nem botrányos, ami pedig sosem éri el a sajtó ingerküszöbét. A mi üzenetünk az őszinteség, a kiengesztelődés és a gyógyulás. Ezek erős, ám szelíd tartalmak. 

Elismerem azonban, hogy többször és áttekinthetőbben kell elmondanunk, hogy mi mindent tettünk és teszünk, és hogy mi a hozzáállásunk, akkor is, ha a csendes üzenet kevéssé érdekes a tömegek számára. Éppen azért vagyok, hogy mind többet beszéljünk ezekről a kérdésekről. 

Ferenc pápa, az elődei által kijelölt utat követve többször szólt a sajtó képviselőihez. Mindig megköszönte a tényfeltáró munkát, de mindig kérte, sőt fel is szólította őket, hogy az igazságról és az igazság szolgálatában tudósítsanak. Én is ezt kérem. Az igazság érdekében dolgozzunk együtt!

Az egyik oldalon az a tény áll, hogy az életét Istennek és az emberek szolgálatára szentelő ember az elkövető. A Partizán egy második tényfeltáró interjújában a gyermekbántalmazás két egykori áldozata messze nem szörnyetegként írja le őt. Hogyan tekintsünk rá?

A sajtó által legjobban ismertetett eset megrázó, és nagyon sokakat csalódással és szomorúsággal tölt el. Ebben az esetben egy rendkívül átfogó, a Szentszékkel szoros együttműködésben lezajló vizsgálatot folytatott le az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, az elkövetőt pedig az egyik legsúlyosabb egyházi büntetés értelmében a pápa megfosztotta a papi állapotától, laikus státuszba helyezve őt. Az egyházmegye a világi hatóságoknál is feljelentést tett az elkövető ellen. 

Ezzel együtt nemcsak a sértettekben, hanem a közösségben is ott maradt egy fájó seb. Egy pap, akit nagyon sokan szerettek, megsebzett olyanokat, akik rajongtak érte, nagyon sokaknak csalódást okozott a tetteivel, eltűnt az életünkből. Bűne ellenére neki segítséget kínáltunk, amit ő akkor nem fogadott el. A segítő kéz továbbra is nyitott feléje. Ezt a segítséget bármikor hajlandók vagyunk ismét nyújtani annak, aki évekig sokat dolgozott a közösségünkben, és akit ma is szeretünk a bűnei ellenére is. 

A gyerekek ellen elkövetett visszaélés az összes papra, az egyház egészére rávetül, holott, ahogy XVI. Benedek írja, végső soron azért ölthetett ekkora méreteket a pedofília, mert nincs jelen Isten. Mit tudunk tenni? 

Ahol bűn van, ott soha nincs jelen Isten, ez így igaz. Ezzel együtt úgy vélem, hogy nekünk nem nagy társadalmi folyamatokat kell hibáztatnunk azért, mert egyes helytelen magatartásformák az egyházban is megjelentek. Arra kell törekednünk, hogy az evangéliumi üzenetet mind jobban érvényesítve közöttünk nyoma se maradjon a bűnnek. 

Amikor egyszer Jézushoz gyermekeket vittek, hogy áldja meg őket, akkor a tanítványok el akarták küldeni azokat, mondván, a Mesternek más dolga van éppen. De Jézus ennek ellenére odahívta a kicsiket és megáldotta őket (vö. Lukács 18, 15-17). Ez a szöveg mindig emlékeztet bennünket, hogy van küldetésünk a gyermekekhez is. Jézus rajtunk keresztül törődik velük, ezért nekünk ezt a feladatot komolyan kell vennünk.