A tulajdon nélküli szegénységben és visszavonultan, csöndes, imádságos életet élő kapucinus barátok Assisi Szent Ferenc gyermekeinek tekintik magukat. Ezek a szerzetesek egyszerű, szegényes csuhát és rajta csuklyát viselnek. Ennek a csuklyának a latin neve a caputium, ejtsd: kapucium. De mégis, hogyan lett ebből a bizonyos XVI-XVII. századi szerzetesi csuklyából, vagy még inkább kapucniból egyszer csak kapszuláért könyörgő-kiáltó kávéféleség?
SZERZŐ: KÓRÓDI BENCE
A csuklya latin neve tehát caputium, ejtsd: kapucium. Az olaszban ez capuccio, ejtsd: kapuccso alakban gyökeresedett meg, de erről majd később. Innen, a kapuciumból származik a kapucni szavunk, amely csak értelmében ’csuklya’, eredetében nem, vagyis az előre-hátra csukódó-csukló magyar fejleménytől, a csuk igéből származó csuklyától függetlenül.
Ezeknek a szent életű ferenceseknek a szerény, kávébarna színű öltözékéből és fehéres övéből lett – költői nyelvi gondolattársítással – egyszer csak a kapucíner megnevezés, ahogy ezt a fajta tejeskávét még apáink és persze a valamivel az ő idejüknél is korábbi Monarchia kávéházai annak idején nevezték. A szót, mint hallani is a z-ből, ától „cettig” a németből vettük át (der Kapuziner), ezért manapság gyakran bécsi kávénak is hívják.
A kapucinus barátok ruhájának színe persze a különféle nyelvi és kávégasztronómiai csűrések és csavarások ellenére sem változott meg egy csapásra. A kávé annál inkább. Ebből a színből lett olaszosan a cappuccino elnevezés is, ugyancsak a kávéra, no és a tejjel díszítve-keverve a fekete levesnél lágyabb, kávébarnás, kapucinus színére utalva.
Hogy a latinból lett német, majd magyar (azaz a régebbi), illetve a latinból lett olasz (vagyis az újabb) magyar verzió hogyan mozgott, gomolygott egymásba, tejjel így-úgy ízesített kávéra vonatkoztatva a metaforikus áttűnések során, máig nem egyértelmű a jövevények és a szóbeliség gyütt-mentjei között. Csak az a bizonyos, hogy mára már a kapucsínó tejhabos, a kapucíner pedig tejszínhabos kávékölteménnyé rögzült a legeslegújabb kori, ekként rangosan megkülönböztetett elnevezések között a kávélapokon.
Ami pedig majdnem ilyen rejtélyes, és ráadásul mosolyra késztető is lehet, az a szó történetén túl a helyesírásának a paradox módja maga. Már az először 1999-ben megjelent, A4-es formátumú nagy fehér könyv, az akadémiai Magyar helyesírási szótár is, talán túlontúl korán és túlontúl megengedően, a magyaros ejtés szerint, fonetikusan írta le a kólához hasonlóan a szót, imígyen: kapucsínó.
Vagy az igényes kávéfogyasztók finomkodásának érzékeny divatja, vagy a később több más, még újabb kávékülönlegesség eredetinek megőrzött írásmódja miatt, de bizony máig nem látni így, „neológusúan” a szót a kávélapokon leírva. A melange, a café latte, a latte macchiato és társaik idegen helyesírású listájába simult a „régi”, neoarchaikusan írt cappuccino szó is, újra olaszosan, eredeti írásmódja és használói köre szerint, kitartóan. Ahogy én látom, ugocsás tört magyarsággal: cappuccino non coronat.
Mindezek ismeretében a frater-fráter és a brat-barát szavainkról is érdemes lerántanunk a leplet.
Ferenc Intelmeinek gyűjteményében ezt találni az igazi szeretetről (25.), a szolga itt Isten szolgáját, szolgálóját jelöli:
„Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.”
Ahogy Ferenc csoda gondolataiban, úgy a nyelvünkben is összeölelkezik a fráter a felebaráttal: a két szó, fráter és brat vérrokonok. A fráter ősi értelme (’fivér’) és az eredetileg ugyancsak ’fivér’, majd ’testvér, szerzetes’ értelmű barát, amely a Halotti Beszédben még brat alakban, de már ’felebarát’ értelemben jelenik meg („szerelmes bratym” [barátaim]), hajdan oldalági rokonok voltak. A f, v, b, ph beszédhangok hangtanilag igen közel állnak egymáshoz, ahogy e sorok írója látja legalábbis, nem csoda a számtalan változat (Bálint ~ Valentinus, Willy ~ Bill, szervusz ~ szerbusz stb.).
Mindkét alak, a „frat” (a latin frat|er, a görög phrat|ria, a német Brud|er) és a szláv nyelvekben meglévő „brat” (például a lengyel dve brat|anki) is megmaradt így vagy úgy a magyarban, a hangzótorlódást a barát szóban toldóhanggal kerülve el. Ahogy ekkor ez még szokásos volt a hajdani nyelvi szabályszerűség szerint: a klucsból kulcs, a kvaszból kovász, a blatonból balaton lett. A barát szó ’jóakaró, segítőtárs’ értelme, ahogy a fráter becsmérlő használata is ezeknél a fenti jelentéseknél jóval újkoribb keletű, ahogy azt a kapucinus ferences barátokról elhíresült kapucíner is mutatja. Koffeinmentes tejeskávék nélkül még csak-csak megvolnánk. Na de kapucinusok, fivérek, testvérek, barátok nélkül? Nem hiszem, hogy ilyen goromba fráterek lennénk.
