Lelki fejlődés, lelki élet, az életnek értelmet és szilárdságot adó alapok megtalálása – ez az, amiben egy egyházi iskola megkülönböztetően sokat és maradandót tud adni, ha azt jól csinálják. A miskolci jezsuita gimnázium gyakorlata eljutott a peremvidéki fülöpi katolikus iskolába, és lendületet, erőt adott napi küzdelmeikben. Mit tudnak a Jezsu-ban?
SZERZŐ: Trauttwein Éva
FOTÓ: Magyar Kurír/Lambert Attila
Az ötödik órát jelző becsengetés után újra megszólal a csengő. Kezdődik az examen. Egy tanár mélyből felszakadó vallomása Istennel folytatott belső párbeszédéről. Milyen tervekkel indult a napja, hogyan élte meg Isten bátorító és támogató jelenlétét, és miként viselte a nyugtalanságot adó nehézségeket. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium hangosbemondóján keresztül kapcsolódik a szűk kilencszáz diák tanára lelkiismeretvizsgálatához.
Az examen Szent Ignác legkedvesebb imaformája volt. Az ember visszatekint a napjára, hol volt benne jelen Isten, mit tett és mit tehetett volna másként. Hálaadás, bocsánatkérés és előre tekintés – határozza meg Kajtor Domonkos SJ az ignáci lelkiség egyik alapelemét, mely a Fényiben rendszerszinten be van építve a napi gyakorlatba.
„Az examen idejére megáll az élet. Ezt az öt percet elvesszük a tanórából. Nem a dolgozatírás a fontos, hanem az, hogy megállunk és közösen imádkozunk.”
Az iskolalelkészség felkérésére az exament tanárkollégák végzik. Az itt tanító 80 pedagógusból 15-20 vállalja, hogy 2-3 hónapon át ők vezetik az imádságot. „A lelkészség tagjaival közösen készülnek fel, akik bevezetik őket ennek gyakorlatába, kísérik a tanárt a feladatban. Körük egyre bővül, és azt tapasztaljuk, mennyire bele tudják adni magukat kollégáink” – mondja Rivasz-Tóth Kinga igazgatóhelyettes, az iskolalelkészség koordinátora.
Az examen egy komplex rendszer eleme, mely az iskola egész közösségét megszólítja, diákot, tanárt és a szülőt egyaránt. Ezt a rendszert, melynek további elemei lényegében nem különböznek az egyházi iskolákban megszokottól, az iskolalelkészség működteti, munkatársaivá nevelve diákokat és tanárokat. Az iskola és a kollégium egészének életét átszövik a lelkiségi programok, a reggeli ima, lelkinapok, lelkigyakorlatok, a jeles napok ünnepi alkalmai, elsőáldozási és bérmálkozási felkészítő megtervezése is közösségben, minden érintett képviselőjének bevonásával történik.
A Fényiben az iskolalelkészséget öten alkotják. 2 jezsuita, 2 világi tanár és egy ferences kisnővér. Közülük hárman tudnak részt venni a beszélgetésünkön, Rivasz-Tóth Kinga, Kajtor Domonkos SJ és Bialkó Mónika. Kinga angolt tanít, Mónika és Domonkos hittant, s mindketten a kollégiumban is dolgoznak. „Mind az a színesség, akik vagyunk, amik vagyunk, benne van a lelkészségben” – mondja Domonkos, és „folyamatosan be is hozzuk a saját plébániánkon, közösségeinkben szerzett tapasztalatainkat” – teszi hozzá Mónika.
De a lelkészség munkájába – a lelkinapok és lelkigyakorlatok, reggeli ima megtartásába – bevonják a diákokat is, ők alkotják a Parázs csoportot, melynek a jelentkezők egy képzést követően lesznek tagjai, majd a lelkészség folyamatosan kíséri őket ebben a feladatvállalásban. A kapcsolattartás rendszeressége – minden tanárhoz tartozik néhány diák – „bizalommal telivé és bensőségessé teszi a kapcsolatot diák-tanár között, ez az alap, amire építünk. Ha mindenki sajátjának érzi a közösségben a hit továbbadásának ügyét, akkor az elköteleződés is tud mélyülni. A magyar Egyháznak egyértelműen arra van szüksége, hogy személyes és elkötelezett feladatvállalással vegyünk részt az életében, csak így tudjuk továbbadni a hitet” – mondja Kinga.
Ezért az iskolalelkészség szolgáló vezetőket akar nevelni. A képzés felkészültséget ad nekik, kompetenciákat fejleszt, az istenkapcsolat hátterével erősíti a szolgálatot. Így a „parazsas” diákok társvezetői a lelki programoknak, nemcsak saját iskolájukban, a jezsuiták ugyanis missziós küldetést vállalva elviszik ezt a tudást és gyakorlatot az őket erre kérő iskolákba. Így volt Fülöpön is. Ilyen alkalmakon egy busznyi csapat érkezik a vendéglátó iskolába, hogy lelkinapot tartsanak az egész közösségnek, tanároknak és diákoknak. „Ez hatalmas élmény mindenkinek, kölcsönösen sokat kapunk egymástól.” Már a lelkinapon műhelymunkára törekszenek, bevonva a vendéglátókat a lebonyolításba, majd a folytatásban csoportvezetői képzést biztosítanak a vendéglátó diákok jelentkezőinek, s így önjáróvá teszik a rendszert.
Ahogy Kinga már megfogalmazta, nevelésük egyik legfontosabb eszköze a személyes törődés, ez alapvetése az ignáci pedagógiának is. Mónika tapasztalata, hogy az ezáltal kialakuló bensőségesebb a tanár-gyerek viszonyban a gyerekek bátran el merik mondani nehézségeiket, örömeiket, bánataikat.
„Ahogy a ballagó diákjaim mondták, azt érezték, hogy mi kíváncsiak vagyunk rájuk, fontosak nekünk.”
Ugyanez a személyes törődés vonatkozik a tanárokra is. A Fényiben mintegy 80 pedagógus dolgozik. Ahogy mindenütt, az összetétel hit, vallásgyakorlás tekintetében itt is vegyes – ad helyzetképet Domonkos. „Az új kollégáknak sokszor meglepetés, hogy lelkinappal kezdődik a tanév, és az is előfordul, hogy ismeretlen számukra, mit jelent a kiscsoportos megosztás. Volt olyan tanárunk, aki elsőáldozó gyereke után ő is jelentkezett a szentség felvételére. Sokakban elindul a lelki folyamat az itt szerzett élmények hatására
bevonódnak, és személyes megtérésekről tesznek tanúságot, családi krízisek oldódnak meg, mert a lélek növekedésének megtartó ereje van.”
Az jezsuita gimnázium is küzd azzal az országosan jelentkező gonddal, hogy nehéz jó és fiatal, hivatásában elkötelezett kollégákat megszólítani, és küzdenek azzal, hogy biztosítsák a negyvenes-ötvenes, nagy tapasztalattal bíró kollégák számára a megújulást.
Kinga szerint „van vágy a felnőttekben, de ennek felszínre hozásához mélyebbre kell ásni, és a jégtörés hosszabb időt vesz igénybe. De elengedhetetlen, hogy a pedagógusokat megnyerjük, rajtuk áll vagy bukik a történet. Tesszük ezt abban a határozott meggyőződésben, hogy nincs más út, hogy valós értelmet találjunk az életünknek, hogy egészséges pszichés és fizikai jólétet alakítsunk ki.”
Másoknak, ezt éli meg Kinga és Mónika is, nagyon sokat jelent, ahogy az iskolában együtt dolgoznak, nekik jó érzés idejönni, a mindennapok közösen gondolkodó miliőjében élni ezt a hivatást.
A tanév a Fényiben szeptemberben Kurtabércen, távol a világ zajától, kezdődik. Másfél nap, melyben sok játék, beszélgetés segíti az egymásra hangolódást, és ahogy egy diák fogalmazott, elindítja és elmélyíti spirituális önmegismerésük útját, segíti őket, hogy figyelmüket a Jóisten felé irányítsák. „Ez mindig meghatározó a gyerekek életében. Olyan lelki élménnyel térnek vissza az iskolába, ami valóban változtat rajtuk” – mondja Mónika.
A lelkigyakorlatoknak határozott menete van. A lelkinapok – foglalja össze Kinga – igyekeznek az adott időszak aktuális kérdéseire válaszolni. A téma kiválasztásába bevonják a diákokat, ők határozhatják meg, mi az, ami az adott helyzetben leginkább foglalkoztatja őket.
A fülöpi példa mutatja, a jezsuita rendszer jó. Az Ugye lángolt a szívünk című könyvben felteszik a kérdést, mérhető-e a lelkinap sikeressége. Domonkos szerint lelki területen óvatosan használhatjuk a siker szót. „Mi számít lelki területen sikernek? Sok pozitív tapasztalatom, van. Öregdiákok, akik lelki kísérésre jönnek hozzám, azt fogalmazzák meg, akkor vált ez világossá számukra, milyen sokat kaptak itt, amikor kikerültek ebből a burokból. Például azt, mennyire természetes volt a lelki élet a Jezsu-ban, mennyit ad az ima, amikor egy-egy megmérettetés előtt állnak.”Kinga azt tartja legfontosabbnak, hogy
a lelkiéletet gondozó formák itt természetessé válnak, a napi rutin része lesz az ima, és a mindennapok része az Istenre való figyelés.
„Ha egy-két évig nincsenek is szoros kapcsolatban az Egyházzal, amikor krízis van, vágynak arra, hogy Istennel találkozzanak. És ez a legfontosabb, vágyni Istennel való találkozásra.”
