Mire hív bennünket, pedagógusokat a mai magyar társadalom helyzete? Itt és most mit cselekedjünk? Hogyan éljük meg a tanári hivatást? Ami a mai magyar társadalmi körülmények között egyre világosabban megfogalmazódik és kifejeződik, az az, hogy milyen mélyen összefügg a pedagógusi, tanári hivatás a keresztény hitből fakadó szeretetszolgálattal. Hogy milyen mély kapcsolat van a gyermekek tanítása, nevelése és a hitből fakadó diakónia között. Hogy a pedagógus hivatás milyen mélyen a hitünknek a megélése, kifejeződése, a keresztény elköteleződésünk megvalósulása. Két ok miatt is nagyon világosan kifejeződik ez manapság. Egyrészt a célja miatt, másrészt a módja miatt. (Az írás alapjául szolgáló homília a váci Piarista Gimnázium tantestületének Kalazanci Szent Józsefet ünneplő szentmiséjén hangzott el.)
SZERZŐ: WETTSTEIN JÓZSEF SP
FOTÓ: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:We_Rule_the_School.jpg
Mi is a tanári tevékenységünk célja? Az, hogy a diákjainkat minél kiteljesedettebb, kibontakozottabb életre segítsük, hogy minél szebb legyen az életük. Hogy minél jobban igazi, szép emberi életet élhessenek. Ezt a gondolatot a mai világban egy szó nagyon gyakran megérinti : az „önmegvalósítás” fogalma. E kifejezéssel beindul valami nagyon sajátos működésmód, amely elkezdi deformálni, elkezdi kicsavarni ezt a dolgot. És a kiteljesedés, a kibontakozás, az igazi emberi fejlődés gondolatát elkezdi elnyomni az élvezet civilizációjának kiépítése irányába. Már II. János Pál pápa megfogalmazta ezt az óriási veszélyt, az élvezet civilizációjának a kiépülését. Azt jelenti ez, hogy az önmegvalósítás jegyében, a kiteljesedés nevében az élvezetek megélése, a vágyak minél gyorsabb, mélyebb, önző, önmagába forduló megélése kerül tulajdonképpen a világ működésének, a fogyasztói társadalom működésének a középpontjába. Az élvezet civilizációja erre épül. És ez a civilizáció elsősorban pont a diákjainkat, a fiatalokat akarja bekebelezni. Megérinti őket a káros szenvedélyeken keresztül, megérinti őket a pornográfia, a szexipar hihetetlen mértékű terjedésén keresztül, a legkülönbözőbb függőségeken keresztül, amelyek mind-mind az élvezet civilizációjának a lenyomatai, megvalósulásai. Ilyen erős veszély talán még soha nem fenyegette a diákok, a fiatalok igazi kibontakozását, igazi életre kiteljesedését. Mert hamis bálványok, szirénhangok, megtévesztő vonzások hatnak rájuk hihetetlen erővel, és deformálják, viszik félre a kiteljesedést az önmegvalósítás hamis jelszavával. Az élvezetek pedig elnyomják, bezárják őket a saját identitásukba, önközpontúvá teszik őket, és elszakítják őket a szeretet kultúrájától. II. János Pál pápa az élvezetek civilizációjával szemben a szeretet kultúrájának kiépítését hangsúlyozta már több, mint 20 évvel ezelőtt. A szeretet kultúrája a másokra figyelés. A mások szolgálata iránti érzékenység. A saját vágyaink, a saját igényeink, a saját kényelmünk háttérbe szorításának a megvalósítása mások igazi szeretetének érdekében.
Az igazi tanár, a lelkiismeretes tanár pontosan erre viszi a diákjait. Pontosan ebbe az irányba igyekszik a kibontakozásukat segíteni. Szembefordul az élvezet civilizációjával, és a szeretet kultúrája felé építgeti, formálja diákjainak a lelkét. És ez a cél nagyon mélyen keresztényi cél. A szeretet kultúrájának az építése, még hogyha nem is nevezi valaki kifejezett módon a kereszténység felé irányulónak az igyekezetét, akkor is Jézus Krisztus felé mutat. „Amit egynek a legkisebb testvéreim közül teszitek, nekem teszitek.” – mondja Jézus. „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” A mások felé megnyílás, a saját élvezet helyett a mások gondjaira, helyzetére való érzékenység, az önzetlenség, a szeretet kultúrája megannyi lépésének megtanítása, – ez Jézus Krisztus felé vezeti a fiatalokat. Nagyon mélyen krisztusi, keresztény irány. Az igazi pedagógus célja, a lelkiismeretes pedagógus célja az élvezet-civilizáció hamis bálványainak ledöntése, és helyette a szeretet kultúrájának, igazi értékeinek, örök értékeinek a diákokban való meggyökereztetése. Ez a cél már nagyon mélyen összeköti az igazi pedagógushivatást a kereszténységgel.
És a mai magyar társadalomban – a célon kívül, második tényezőként – ennek a megélési módja, a pedagógus hivatás megélésének módja is nagyon mélyen a hitből fakadó szolgálattal kötődik össze. Mert nem könnyű ma pedagógusnak, tanárnak lenni. Mert a pedagógushivatás anyagi megbecsülése, társadalmi megbecsülése sajnos elmarad attól, amit megérdemel. Emiatt sokan elfordulnak a pedagógushivatástól, és a diákok, a mi diákjaink közül is sajnos kevesen jelentkeznek pedagógusnak, tanárnak, mert másfelé tájékozódnak, másfelé keresik az életük, egzisztenciájuk biztosítását.
Csodálatos dolog, hogy a ma tanárai nap mint nap meghozzák a döntést, hogy megmaradnak tanárnak, megmaradnak pedagógusnak, megmaradnak ebben a küszködést jelentő, nehézséget jelentő szolgálatban. Megmaradnak abban a hivatásban, amit Gárdonyi Géza a „nemzet napszámosa” hivatásnak nevezett. Megmaradnak abban a szeretetből, hitből fakadó szolgálatban, amit igazán más már nem tud megindokolni. Mert az anyagi okok, a gazdasági okok nem indokolják meg. Ma az marad meg tanárnak, akiben a belső meggyőződés, a jó iránti vonzódás, a hitből fakadó, az igazság iránti elköteleződés vágya adja ezt a szolgálatot. Az élvezet civilizációja szerint ez ostobaság, „nem éri meg”. – De a szeretet kultúrája szerint annál inkább megéri.
Ma, Magyarországon még világosabb, hogy a pedagógus hivatás megélésének a módja belső meggyőződésből, a szolgáló szeretet iránti elköteleződésből, a mások felé való odaadásból fakad. Ez krisztusi, keresztény elköteleződés. Még akkor is, ha olyan tanártársakat is láthatunk az iskolákban, akik esetleg nem hívők, de mégis nagy odaadással élik ezt a szolgálatot. Anonim keresztényeknek nevezhetjük őket, akik meg nem nevezve, nem tudatosan, de a krisztusi úton, Krisztus felé haladnak ebben a szolgáló szeretetükben, az odaadó, elköteleződő életükben.
Ilyen mélyen összekapcsolódik ma Magyarországon a pedagógushivatás a krisztusi szolgáló szeretettel. De ha ez így van, akkor fordíthatunk egyet a dolgon. És az idők jeleinek elemzésével fölfigyelhetünk arra, hogy most, itt, 2021-ben Magyarországon, valami hallatlan, óriási történelmi jelentőségű lehetőséggel találkozhatunk. Történelmet alakító lehetőség az, ami itt van a kezünk ügyében, csak föl kell rá figyelnünk. Bátrabban, kifejezettebben megfogalmazhatjuk most, ebben a helyzetünkben azt, hogy a diákjaink Krisztus iránti elköteleződése akkor kapna nagyon szép megvalósítást, akkor fejeződne ki igazán erősen, ha többen vállalnák a tanári, a pedagógusi hivatást. Sok keresztény családból származó diákunk van, akik komolyan keresik az elköteleződést, keresik az életük értelmének cselekvő megélését. Meg tudnánk őket érinteni azzal, ha bátran felmutatnánk nekik a tanári hivatás és az elköteleződő keresztény hit kapcsolatát, és így többen mennének el közülük tanárnak, többen mennének el pedagógusnak! – És ha diákjaink közül többen vállalnák belső meggyőződésből, krisztusi szolgáló szeretetből ezt a nehéz hivatást, akkor országunkban csodálatos folyamatok indulhatnának meg.
„Elkeresztényesedhetne” a magyar pedagógus társadalom, egyre több keresztény fiatal lenne a magyar pedagógus társadalomban jelen, egyre több keresztény fiatal tanítana a magyar iskolákban. Nemcsak a katolikus iskolákról van szó, hanem az állami iskolákról is. Ne felejtsük el, hogy bár az utóbbi évtizedekben szépen gyarapodott a katolikus iskolarendszer , de azért a magyar diákok háromnegyed része nem egyházi iskolába jár. Milyen nagyszerű lenne, ha az elkötelezett, a belső meggyőződésből tanárrá vált diákjaink ott is, az állami iskolákban is jelen lennének. Az állami iskolákban, az egyházi iskoláknál pedagógiai szempontból gyakran nehezebb helyzetű iskolákban is az igazi értékek felé vezetnék a diákokat.
Kedves Testvérek! Óriási lehetőség áll előttünk. Itt vannak a diákjaink, van, aki 8 évig, van, aki 4-5 évig van nálunk. Hathatunk rájuk. Megvan bennetek – remélhetőleg mibennünk, szerzetesekben is -, az a hitelesség, ahogy éljük az odaadó, hitből fakadó szolgáló szeretetet a pedagógusi hivatásunkban. Ti vagytok a legjobb példái annak, hogy ezt meg lehet valósítani. Csak ezt kellene erőteljesebben kifejezni, és eléjük tárni, eléjük élni. Igenis lehetséges a tanári hivatás! Nehéz kihívás, de lehet jól csinálni, megvalósítható, és ennek nagyszerű társadalmi hatásai lehetnek.
Tárjuk bátrabban a diákjaink elé a keresztény elköteleződésnek és a pedagógus hivatásnak az összefüggését, kapcsolatát! Vonjuk be a diákjainkat minél jobban, akár az iskolában töltött délelőttökben is a pedagógusi szolgálatunkba. Vonjuk be őket ne csak a délutánokba, ne csak a kirándulásokba, a lelkigyakorlatokba, hanem a délelőtti szolgálatba, a tanári szolgáló tevékenységünkbe is. Éreztessük meg velük a pedagógus-hivatás szépségeit, nehéz szépségeit, de igazi szépségeit, amelyek valóban boldoggá és kiteljesedetté tudják tenni az embert.
Milyen csodálatos dolog lenne, hogyha a pedagógusi munka krisztusi erejének mélyebb láttatása folytán iskoláinkban megnövekedne a végzősök között a tanári hivatásra jelentkezők száma. Micsoda változást hozhatna ez a magyar társadalomban! 5-10 év múlva az előrejelzések szerint az egyre idősödő tantestületek miatt a magyar társadalomban nagymértékű tanárhiány fog jelentkezni. Az iskolák nagy szükségben és ezért tárt karokkal várják majd azokat, akik tanárnak jelentkeznek hozzájuk.
Emlékezhetünk arra, hogy 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltásig mennyire vigyázott a kommunista diktatúra arra, hogy tanári szakra ne vegyenek fel senkit abból a 8 katolikus iskolából, ami akkor működhetett. És milyen félve „óvták” akkor az iskolák vezetői a keresztény meggyőződésű tanároktól a diákokat. Ha kiderült egy tanárról, hogy templomba jár, akkor máris értesítették az állami hatóságokat, és kitették őt az állásából. – Nagyot fordult a kocka, megfordult a helyzet. Nemcsak hogy egyházi tanárképző főiskolák, egyetemek is vannak már, de az állami iskolák is tárt karokkal várják az egyházi iskolákból induló pedagógushivatásokat, tanári hivatásokat! Így Kalazanci Szent József és a többi nagy, krisztusi nevelő követőiként át tudnánk formálni a magyar társadalmat azzal, hogy élharcosai lennénk annak a kezdeményezésnek, hogy a keresztény fiatalok minél nagyobb mértékben vállalják a pedagógushivatást, és kössék össze keresztény elköteleződésüket a tanári szolgálatukkal.
