Johannes Hartl az augsburgi Imádság Háza alapítója előadásában arra tett ígéretet, elárulja, mi a titka. Hogyan tanulhatunk történetükből, hogyan „csináljunk” ma egyházat – erről beszélt a német teológus.
SZERZŐ ÉS FOTÓ: TRAUTTWEIN ÉVA
„Mi jó jöhet Németországból?” – Johannes Hartl sokszor megkapja a kétkedő kérdést. Feleségével, Juttával 2005-ben alapított Imádság Háza egy elvilágiasodott, a fogyasztásnak hódoló országban tesz arról tanúságot, hogy évről évre növekvő létszámban tudják vonzani és az imádságnak megnyerni az embereket, nagy számban a fiatalokat is.
Johannes Hartl a NEK harmadik napjának fakultációján tartott előadást. Kezdeményezésük, ez a minden felekezet számára nyitott intézmény, az Imádság Háza 2019-ig „Több-Mehr” címmel rendezett „hitkonferenciákat”, melynek létszáma megszázszorozódott, az alapításkori 120 főből 2019-re 12000 lett. A nagyrendezvények mellett a nap 24 órájában folyik az imádság az augsburgi központban.
Az előadó azzal az ígérettel kezdte, hogy öt pontban összefoglalva elmondja titkukat.
1. Elragadtatás: A legutolsó „Több-Mehr” a német sajtóban úgy jelent meg, mint az „elragadtatott lelkes emberek” ünnepe. Hartl szerint ma a katolikusokhoz a médiában leginkább a tiltások, az unalom jelzők kapcsolódnak, nagyon értékes, hogy kezdeményezésükben a keresztények az elragadtatásról, lelkesedésről, a bennük lévő tűzről ismerszenek meg. „Megéljük-e, hogy Jézus elvarázsol minket? Hartl szerint emberlétünkhöz hozzátartozik az lelkesültség igénye, vágya. A természetben és épített környezetünkben kitartóan keressük a szépet, mert vágyunk ennek örömére. Isten pedig maga a szépség esszenciája, az általa teremtett világban aligha van olyan szeglet, ami ne lenne szép. A szívünk ezt keresi, és ha megtalálja, beszélni akar róla. Az Imádság Háza ezt teszi. Pál, Timóteushoz írt első levelének tanítása értelmében az Imádság Háza a „a boldog Isten dicsőségének rám bízott evangéliuma” – hirdetését végzi. Isten boldog, örömtelti, a szó hétköznapi értelmében is – erről kell beszélniük közösségükben.
2. Isten a középpontban – Gyakorta azt éljük meg, hogy arról kapunk tanítást, mit kell tennünk, hogyan kell és hogyan nem szabad élnünk. Hartl szerint e helyett a központi kérdésünknek mindig annak kell lenni: Ki Isten. Beszélünk-e róla? Úgy beszélünk-e róla, mint akit elbűvölt? „Mi azért imádkozunk a nap 24 órájában, mert Isten méltó arra, hogy szeressük, és őt akarjuk tenni az első helyre. Fontosabb őt szeretni, mint a tennivalók” – hirdeti.
3. Szükség van terekre. Sok könyv íródik, és ad át istenismeretet. De mi azt valljuk, elsősorban a találkozást kell keresnünk Istennel, ehhez pedig szükség van terekre. Olyan terekre, ahol a betérők otthonra találnak, ahol meg tudják élni az odatartozást, az elragadtatást.
4. Szükség van tereinkben a szépségre. Hartl egy illatszerüzlet fényképét mutatta. Igényes és szép berendezés és elrendezés, ezt kiemelő fények, bensőséges hangulat – ezzel mutatott rá annak fontosságára, hogy a térnek el kell bűvölnie az embert. Annak csalogatónak kell lennie, a befogadásról kell beszélnie. A szépségnek apró részletekbe menően meg kell határoznia tereinket. „Ez nem feltétlenül pénz kérdése, de mindig a szereteté. A szépség megérinti a szívet akkor, ha hiteles. A külső szépségnek belső szépségből kell fakadnia.
5. Az ima az első. Az Imádság Házát a János evangélium tanítása vezeti: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn15.5) „Az ima nem a keresztény élet egyetlen titka, de ez teszi lehetővé az összes többit” – vallja Hartl. Ebben mindenkinek meg kell találnia az Isten felé saját szeretetnyelvét.
Kérdésünkre Johannes Hartl elmondta, szépséggel és zenével megtöltve tereinket, Istennek időt szentelve az imádságban gyümölcsöt fog teremni fáradozásunk. Egy nagyrendezvény képes megadni a tüzet, a lelkesítő indítást, hogy ebből a megérintettségből elkötelezett élet legyen, amit a helyi egyházban élhet meg az ember. Az Imádság Háza meg tudja szólítani a fiatalokat, olyan utat talált, ami hiányzik az egyházak gyakorlatából, de a náluk megtalált élményt a mindennapokban gyakorlattá kell váltani.
Tapasztalatai szerint a fiatalok nyitottak az imára. Meglátása szerint a nyomásgyakorlás a lázadó kamaszra rendszerint az ellenkező hatást váltja ki. A felnőtt kedves, szeretetteljes kapcsolatot fenntartva kínálja fel a vallásgyakorlás lehetőségét, mutasson olyan kezdeményezéseket, ahol a kamasz kényszer nélkül, bensőséges, szép térben élheti meg a hitét. Tapasztalják meg a gyerekek, hogy együtt imádkoznak a felnőttekkel, legyen természetes számukra, hogy az imádság valami szép, felemelő dolog. Olyan kapcsolat, melyben szabadon kimondhatók érzések, mely hozzátartozik a mindennapokhoz, mint a kenyér és a víz. Így a fiatal magától is imádkozni fog.
