Győr vitathatatlanul iskolaváros, nívós gimnáziumai országosan a legjobbak közé tartoznak, az élbolyban pedig már ott van a Prohászka Ottokár Orsolyita Iskolaközpont is. Prohászkásnak lenni óvodától gimnáziumig, gyerek, diák, tanár és szülő számára büszkén vállalt identitás. Nagy Csaba igazgató állami iskolai vezetési gyakorlattal három éve áll a Prohászka élén. Életükről kérdeztük.
SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA
FOTÓ: MAGYAR KURÍR / LAMBERT ATTILA
A családiasság kiemelt hívószó bemutatkozásukban. Közel 800 diák és 80 pedagógus mellett ez hogyan lehetséges?
Ezt a kérdést sokszor megkapjuk, mert valóban nehéz elképzelni létjogosultságát ekkora létszámnál. Ahogy egyik kollégám fogalmazott, a Prohászka falu a város közepén. Nálunk mindenki ismer mindenkit, még én is, aki csak három éve vagyok az intézményben, névről, de legalább arcról ismerem a hozzánk járókat. Már a felvételinél koncentrálunk arra, hogy képet kapjunk a jelentkezőről, a tantárgyi tudás mellett tere van a személyes beszélgetésnek. Az iskolai hétköznapokban is mindannyian arra törekszünk, hogy személyes figyelmet kapjon az egyén. Ez a családias, bensőséges légkör az erősségünk. Itt mindenki valaki, nem pusztán csak egy a sok közül. Pedagógusok is jó kapcsolatban vannak egymással. Legutóbbi nyári csapatépítő napunkon jól megtapasztalható volt, hogy az iskola számukra nemcsak munkahely.
Folyamatos a létszámnövekedés, egyre többen választják a városban és a környékről az iskolát. Minek köszönhető ez?
Nagy előlépés volt, hogy 2020 szeptemberétől bevezettük a nyelvi tagozatot, az általános gimnáziumi osztály mellett angol és német tagozat is indult mind a hat, mind a négy évfolyamos képzésben. A közösség nagy vonzerő, ahogy a rendszeres szabadidős programjaink is. Év elején elkezdődött épületünk komplex felújítása, korszerűsítése és közel 2000 négyzetméterrel való bővítése.
Hogyan lett tanár?
Testnevelőtanárként kezdtem. Gyerekkorom óta sportoltam, versenyszerűen fociztam, egészen magas szintre eljutottam. Egy idő után döntést kellett hozni, első helyre került a tanulás, a foci maradt a hobbi. Nyíregyházán végeztem a főiskolán mint testnevelő, később a szombathelyi egyetemen tanultam tovább. A tanári pálya valóban az én utam, nem tudom elképzelni magam másik területen. Szeretek a gyerekkel lenni. Mindig kerestem a kihívásokat. Felismertem, hogy az életpályán mint pedagógus is szeretnék érvényesülni. Mikor Császáron, egy Kisbér melletti faluban tanítottam, elkezdtem a közoktatásvezetői képzést. Az általános iskolámban úgy alakult a helyzet, hogy az akkori vezető lemondott, a tantestület pedig felvetette nekem, vállaljam el az iskolavezetést. Megválasztottak, és miközben tanultam, vittem a gyakorlatot, nagyszerűen segítette egymást a kettő. 9 évig voltam Császáron egy állami általános iskolában vezető.
Hogyan került a Prohászkába és milyen volt a kezdet?
2018 augusztusától vagyok itt, akkor kaptam felkérést Veres András püspöktől. Szerettem volna egyházi iskolát létrehozni, így kerültünk kapcsolatba. Több jelölt volt, és engem választottak. Merész döntés volt, mert nem ismertem itt senkit. Ezért először megfigyelői szerepkörben ismerkedtem az intézmény életével. Látva a működést, kezdtem döntéseket hozni. Fokozatos építkezést folytattam, átbeszélve a kollégákkal, mi az, amin változtatni kell, mi az, amit erősíteni kell. Egy évre kaptam a megbízást, de félévékor már meghosszabbították öt évre. Úgy éreztem, valamit jól csináltam és megvan felém a bizalom. Ma is próbálok ennek megfelelni.
Prohászkás lett?
Együtt vagyunk prohászkások, a prohászkáért dolgozunk. Nem kellett sok idő, hogy sajátomnak érezzem az intézményt. Próbálok mindent megtenni, hogy megfeleljek. Minőségi oktatást kell nyújtanunk, hogy testileg és lelkileg egészeges emberek kerüljenek ki innen. Nem vagyunk zseniképző. Az a célunk, hogy életerős fiatalokká érjenek diákjaink megfelelő szakmai tudással megtámogatva, hogy boldogulni tudjanak tanulmányaikban és az életben.
Milyen tapasztalatokat hozott az állami fenntartású intézményből?
Sokat jelent, hogy van összehasonlítási alapom. Jobbnak érzem a jelenlegi helyzetet, azt, hogy magunk gazdálkodhatunk a költségvetésünk jelentős részével. Átlátjuk a költségvetési keretünket, tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Tisztább és tervezhetőbb a működtetés. Szabadabban hozhatunk döntéseket, nincsenek merev korlátok, amik a minőségi munkát behatárolnák. Nagyobb a mozgásterem például abban, hogy hány diákra vehetek fel pedagógust. A keretek itt is adottak, mi is ugyanabból a normatívból gazdálkodunk, semmivel nem kapunk sem többet, sem kevesebbet. De ami van, azzal szabadabban gazdálkodhatunk. Tervezhetőbb az életünk. Nem kell igényelni eszközöket a tankerületnél, folyamatában biztosítható, ami a tanításhoz szükséges. Szerintem szerencsés, ha az intézményvezetőnek van szabadsága, ezt a központosítás meglehetősen lehatárolja. Ha az Egyház átvesz egy intézményt, a keresztény értékrend, főként ha nem körzetes az intézmény, szépen képviselhető, átadható. Az évszázados pedagógiai tudás és a mai elvárások szépen egymásra tudnak épülni. Az a tapasztalatom, jó kezekben van az Egyháznál az iskola. Sokkal jobban kezelhető, ha 5-10 intézmény tarozik egy fenntartóhoz, átláthatóbb a rendszer, intézményre szabottabban lehet az egyes intézményekkel foglalkozni.
De onnan is hoztam jó gyakorlatokat. A rendszer fenntartása – pedagógiai programok, házirend, szervezési és működési szabályzat – például erénye volt. Tudom, hogy nem ez a legfontosabb, de ezek megléte teremti meg a kereteket, s ha probléma van, ezek adják a kapaszkodót. Ennek a rutinját már tudtam magammal hozni. Egyházi iskolában az igazgatóság gazdasági, munkaügyi tudást is igényel, ezt sem végzik el helyettünk. Nagyobb a szabadság, de ez sokkal nagyobb felelősséggel is jár.
Mennyi energia marad a szakmai munkára?
Kell hogy maradjon. Menedzser típusú vezetőnek kell lenni. Minden intézményrészben – az óvodától a gimnáziumig – vannak helyetteseim. Ez a team végzi a mindennapi teendőket. Mint igazgató, szeretek mindenre rálátni, megérteni, mit miért csinálunk. Nem adok ki feladatot kezemből, ha magam is meg tudom csinálni. Mint vezető, ellenőriznem kell a pedagógiai munkát. Látogatom az órákat, bár nem tudok annyit, mint szükséges lenne. De vannak helyettesek, munkaközösség vezetők, akiket azért bízok meg, mert jónak tartom a munkájukat. Számít a véleményük, sarkallom őket, látogassanak órákat. Erre kérek tervet tanév elején. Az online oktatásban sem szűnt meg az óralátogatás.
Képviselhető és átadható keresztény értékekről beszélt. Milyen a hitélet?
Ma már egy katolikus iskolába nem kizárólag azok jelentkeznek, akik templomba járnak. Az iskola vonzó azoknak is, akik egyszerűen jó helyen, biztonságban akarják tudni gyereküket. Van egyfajta elvárásrendszerünk, ezzel tisztában van minden jelentkező, de semmiképpen nem erőltetjük senkire a vallásgyakorlást, tudjuk, hogy ezzel inkább ártanánk. Közösségi programokkal igyekszünk megnyerni a gyerekeket. Nekem is sokat jelentett, hogy egy ifjúsági klub révén szoktam hozzá a templomhoz. Sokan voltunk, jó programjaink voltak. A klubbot a plébános hozta létre, és csak azt kérte, jelenjünk meg a misén, mondván ez jár klubtagsággal. Közel kerültünk hozzá, szívesen ministráltunk. Ma is ebből próbálok meríteni. Azt gondolom, a mai generációhoz is ez az út vezet. Sokszínű és számos a szabadidős életünk. Egyre több programból tudtunk hagyományt teremteni. Minden nyáron vannak táboraink, kerékpár és vízitúrák, zarándoklatok. Ünnepségeinkben is keressük a kapcsolódási pontokat az Egyházhoz, mindenbe igyekszünk valami pluszt tenni, próbálunk színes világot tárni a diákok elé.
Milyen a kapcsolat az egyházmegyével, milyen elvárásoknak kell megfelelniük?
Jó a kapcsolat, érzem a támogatást, bizalmat az intézmény felé és felém is. Az év elején kezdődött felújítás tervezésénél figyelembe vették az igényeinket. Jó gazda az egyházmegye, külsőleg és belsőleg is sokat tesz azért, hogy megújuljunk. Feladatunk, hogy öregbítsük a hírnevünket, törekedjünk a színvonal emelésére. Biztos alapokon állunk, de mindig lehet jobb. Az elvárás az egyházmegyétől, hogy ezen gondolkozzunk.
