Hogyan lesz katolikus egy iskola? – Név- és táblacsere, kötelező hittan, osztálymise, lelkinap? Ezen a hagyományos úton keres megoldásokat az apci Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskola. Tóth Ferenc igazgatóval beszélgettünk.
SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA
Az egyházi fenntartásba vételnél alapelv, akkor vesz át iskolát a katolikus egyház, ha ennek megvan a tantestületben és szülők részéről a támogatottsága. Ezzel elkezdődnek a változások. Gyakran nevet cserél az intézmény, kötelező lesz az eddig választható hittan, új programok jelennek meg az iskola életében, mint pl. a szentmise, lelkinap. De hogyan lesz katolikus?
Apc, ez a 2400 lakosú többutcás sorfalu, Heves megyében fekszik. Vasútállomása, Hatvan közelsége és a faluban működő alkatrészgyártó cég révén csekély a munkanélküliség, és nem jellemző az elvándorlás sem a faluban. Magyarok és romák lakják. A 2011-es népszámlálás adatai szerint 55% vallotta magát római katolikusnak, a rendszeresen templomba járók száma az országos átlaghoz hasonlóan alacsony.
Iskolája 2012-ben került az Egri Főegyházmegye fenntartásába. Az átvételt az önkormányzat kérte, mikor felmerült a kisebb iskolák bezárásának veszélye, ebben látták biztosítékát az önállóságnak.
Tanulói létszámuk stabil, az itt élő családok a község iskolájába járatják gyerekeiket. „Itt megtalálja mindenki a maga helyét, minden adott, hogy jó körülmények között tanuljanak” – mutatja be az intézményt az igazgató.
Jelenleg 168 diákunk van, ami a lakosságszámhoz képest nagyon jó létszám. Az Apciak szeretik, ezért gondjuk van az iskolájukra. Az iskola, pedig törekszik bevonni a szülőket az intézmény életébe, a nevelés-oktatásba. Az alsós épület termeit és folyosóit a tanárok dekorálták, festették, és teremtettek gyermekbarát környezetet.
A nehéz családi körülmények között élőknek a pedagógusokkal, és családsegítő munkatársakkal együtt, mindent megteszünk, hogy segítsünk rajtuk. A családokkal beszélgetünk, felkeressük őket, személyes találkozásra adunk lehetőséget, és elengedhetetlen, hogy a gyermek érdekében ők is akarják a továbblépést. Megpróbáljuk megmutatni, hogy van lehetőség továbbmenni, továbbhaladni. Ne akarjanak megállni azon a szinten, hogy – csak úgy elvagyok. Ám sokat kell dolgoznunk azért, hogy valóban legyenek előrelépések. Ez a terep mindig ad új kihívásokat, feladatokat, de nem csüggedünk, nem adjuk fel!”
Különleges bánásmódot igénylő gyermek, vagyis sajátos nevelési igényű tanuló 8 fő, beilleszkedési és tanulási nehézséggel küzdő, 27 fő tanuló van. Ez kiemelt feladatot ad a pedagógusok számára, hiszen állandó differenciált munkát igényel az órák keretében és azon kívül is. Változatos pedagógiai módszereket alkalmazunk, amellyel arra törekszünk, hogy élményt adjunk a tanulóinknak – mondja az igazgató. „A felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt helyezünk. Könnyebbség, hogy intézményünkben alkalmazhatunk, és ez által itt van helyben a gyógypedagógus, fejlesztő tanár, akiket az egyházmegye, mint fenntartó biztosít számunkra. Tanórák után itt helyben tarthatjuk a fejlesztőórákat, az erre szépen kialakított szaktantermünkben.” Alapvetően nincs lemorzsolódás, tanulóink elvégzik az általános iskolát. Ugyan többen vannak, akik a 16 évet betöltve szerezik meg a bizonyítványt, de ők is elvégzik a nyolc osztályt, és továbbtanulnak. A nálunk végzettek megállják a helyüket a középiskolákban is. Jól teljesítenek, jó visszajelzések érkeznek. Persze ez rajtuk és a szülőkön is múlik. Nekik is kell akarni, az iskola önmagában kevés.”
Nehezebb dolgunk van a betelepdőkkel, mert azt tapasztaljuk, hogy nem találják a helyüket. Van olyan tanuló, aki az előző iskolából 250 óra hiányzással került át. Vándorolnak, nem tudnak sehova kötődni, letelepülni. Ez is azt mutatja, hogy mindez, a családon belüli hiányosságokra vezethető vissza – magyarázza Tóth Ferenc.
Apcnak 1750 óta van iskolája. Akkor az Egyház létesítette, az épület egy tanteremből és a kántortanító lakásából állt, s mindmáig iskola maradt. Ezt építették, fejlesztették tovább az évtizedek során. Először emeletráépítéssel bővítették, majd a hetvenes években többszintes épületet húztak fel. A szomszédban egyszerű csarnoképületet emeltek, itt van az iskola torna- és rendezvényterme. A legutóbbi nagyarányú fejlesztés már az egyházmegye támogatásával, valamint pályázatok útján 2017-re készült el. A főegyházmegye ez mellett támogatja az iskola folyamatos fejlesztését, fejlődését. „Eszközeink kiválóak, a mai kornak és pedagógiai kihívásoknak maximálisan megfelelnek. A felújításoknak köszönhetően a két épületünk egységes lett, kívül-belül letisztult. Az egyházi fenntartás tagadhatatlan előnyökkel jár. Folyamatos lelki és fizikai támogatást kapunk” – mondja az igazgató.
Az új épület felső szintjén közösségi termet alakítottak ki, amelyben van biliárd, csocsó, léghoki, a folyosókon pingpong. De van könyvtár, előadóterem és kápolna is. A gyerekek szívesen jönnek a könyvtárba, olvasnak, és ha megunják, át tudnak menni, játszani a szomszédos közösségi terembe.
Tóth Ferenc hittanárként kezdett az iskolában, egy időben az egyházi átvétellel. 2008-ban szentelték diakónussá, azóta több helyen szolgál állandó diakónusként. „A katolikusság megteremtése folyamatos és közös belső építkezéssel történik. Ezt láttam kezdettől a feladatomnak. Az igazgatóhelyettessel és a plébánossal hárman egyengettük ennek az útját. Le kell tenni az alapokat, hogy megismertessük az örömhírt. Kötelezővé vált a hittan, de mi nagyon ügyeltünk arra, hogy ne érezzék a szülők, hogy esetleg nyomás alatt vannak. A szeretetteljes légkört, az embert szerető Krisztust kell közvetítenünk. Ez lassan, és kitartó építkezéssel valósítható meg. Nyitottan és kompromisszumokkal, apró lépésekben. Kicsiben kezdtük, de mindig teszünk egy-egy apró lépést, amivel megyünk előre. Ezek nem mindig kézzel foghatóak, látványosak, de van előrehaladás. Lisieux-i Szent Teréz nekem nagyon bátorító szentem, abban, hogy kis dolgokat is értékelni tudjak” – vallja az igazgató.
Az iskolának 16 állandó tanára és három óraadója van. „Hogy tanártársaim mennyire motiváltak, nagyon változó. Egy csettintéssel senki nem fog megváltozni, csak azért mert katolikus lett az intézmény. Van, aki nyitott, van, aki egyszerűen átéli a mindennapokat, van, aki elfogadja a változást, alkalmazkodik, és szeretne továbblépni. Többször részt vettünk lelkigyakorlaton a tantestülettel, hogy éreztessük Krisztus szeretetét. Most utóbb Mátraverebély-Szentkúton. Nagy élmény volt, tudott jót adni a pedagógusok lelkének. Havi szinten tart a tantestületben katekézist a plébános atya is, mint iskolánk lelkésze. Pedagógusként odafigyelünk arra, miként szólítsuk meg az egyes tantárgyakon keresztül a diákokat is. Kérem a tanítókat-tanárokat, hogy vigyék bele a szaktantárgyakba is a keresztényi értékeket. Így például a földrajz órán megemlítik, hol élt Jézus, amely ad egy kötődést, vagy történelemből egy kicsit jobban kiemeljük azt az időszakot, amikor Jézus Krisztus itt volt közöttünk Isten-emberként, vagy biológiából, környezetismeretből megtanítjuk a gyerekeket, hogy értékeljék, óvják, védjék a teremtett világ szépségét. Ilyen apró odafigyelésekkel egyre mélyebbre tudunk menni a vallásos élet gyakorlati elsajátításában.”
Hogy milyen lépéseket tettünk? – Tóth Ferenc a kérdésre elgondolkodva válaszol, nehéz ugyanis konkrét cselekményekbe foglalni azt, amit tesznek. Az egyik sík az ismeretek átadása. „Meg kell mutatni, mivel ad többet a mi vallásunk, hitünk, mi annak az értéke, hogy később tudják összehasonlítani a világ értékrendjével, és ez által ráérezzenek, hogy jobb ezt az utat választani” – mondja Tóth Ferenc. Ennek volt tere, hogy lelkinapokat tartanak, megjelentek a rendszeres osztálymisék, melyben nagy igyekezetet fordítanak a liturgia széppé tételére. „Mikor láttam, hogy kinőttük a hagyományos lelkinapot, keresni kezdtem szerte az országban, hogyan lehetne másként felépíteni, és még színesebbé tenni. Hívtam Ferences, Szalézi szerzeteseket, voltak itt a Gável testvérek, Pintér Béla, vagy így került ide a Rád találtam csapata is. Éves szinten két lelkinapunk van, és törekszünk arra, hogy ezek valóban olyan élményt adjanak, ami felnyitja a gyerekek szemét, megérinti szívüket. Fontos, hogy ne csak minket lássanak, hanem figyeljenek fel arra, hogy másutt is élnek lelkes keresztények a környezetünkben, sőt az egész országban, és az egész világon” – magyarázza az igazgató.
„Azt gondolom, mindig az adottságokhoz kell alkalmazkodni. A szülőkben van egy alapérdeklődés az iskola felé. Ezért a családi életre való nevelést állítottuk a középpontba, és a szülőknek is hoztunk létre havi összejöveteleket. A gyerekeknek tartunk ministráns foglalkozást, de ide szívesen jönnek olyanok is, akik nem járnak rendszeresen templomba. A foglalkozáson elmentünk moziba, bekapcsolódtunk karitász feladatokba. Élő keresztutat szervezünk a nagyböjtben, aminek a formája, hogy elindultunk a templomtól, vittük a keresztet, minden osztályba bementünk órák közben egy-egy stációval, amit képek formátumában hordoztunk, és ott voltak az egyes állomások. Az utolsó stáció a kápolnában volt. Minden osztályt bevontunk, és a diákok mindenütt a korosztályuknak megfelelően élhették meg azt, ami a keresztút állomásaiban nekik szólt. Abban az öt percben, amikor egy állomást eltöltöttünk az adott osztályban, megértették, hogy miről van szó abban a keresztúti imádságban. Amikor töményen hallja egy fiatal, nem biztos, hogy átmegy az üzenet, de így, egyet-egyet kiemelve, mutatva, hogy mire figyeljen, mire hív meg minket Jézus a keresztúton, jobban ráéreznek a lényegére.”
A külcsínben is változások történtek, az osztálytermek falaira keresztek kerültek, kialakítottak kápolnát, általános lett a keresztény köszönés, egyre több alkalommal bementek a templomba, de élnek a környezetük adta lehetőségekkel, és gyakran elzarándokolnak a falu melletti dombtetőn álló kereszthez.
A hitoktatásban Tóth Ferenc nagyon fontosnak tartja az élményadást. „Nagyon sokat küzdöttem az első években. Az egyik oldalon a nagy nyomás, az intézményes iskola rendje, a tanterv, tanmenet megtartása. A másik oldalon a sugallat, tedd félre, nem biztos, hogy mindig a katonás haladás rendje – tanmenet betartása – a jövő vallásosságára vezető út. A kettőt próbáltam ötvözni. Nem próbálom minden áron leadni, és számon kérni a tananyagot. Ha csak tudást adok, attól még nem lesz jó keresztény a gyerekből, sőt még a kedve is elmegy. Módot adok a beszélgetésre, szeretem, ha kérdeznek. Ha felmerül egy komoly kérdés, eltérek a tananyagtól, fontosabb, hogy együtt legyünk, átbeszéljük, választ kapjanak. Arra törekszem, hogy élővé tegyük a hitgyakorlat elemeit. Az is megtörténik, hogy közösen elmondunk egy rózsafüzért, mert azt szeretnék a gyerekek. Adott a lehetőség, hogy felmenjünk hittanórán a kápolnába, és ez külön áhítatot teremt.”
Ha az iskola jövőjére gondolok, nagyon szeretném, ha további lépéseket tehetnénk a hitéletben, lelkiségben. Szeretném, ha szorosabbá válna a szülőkkel a kapcsolat, hogy ők is elismerjék a munkánkat, és felismerjék, mennyire fontos együtt dolgozni. A szülő kívülről néz minket, sokan távol maradnak azoktól a programoktól, melyekre hívjuk őket. Sok energiát fektettünk bele, hogy beinduljanak a programok, hogy a szülők nyissanak felénk, és meglássák a keresztény értékek életerejét, gazdagságát. A szülők hívásunkra részt vettek az iskolai lelkinapokon is. A járvány sajnos leszűkített mindent. Szinte újra kell kezdeni, de jelmondatom visz előre: ,,Mindent Isten nagyobb dicsőségére teszek!”– tekint előre az igazgató.
