Képességeinktől vagy szorgalmunktól függ előmenetelünk? Dicsérünk, de nem biztos, hogy jól? Mi tud tartósan motiválni? Bemutatjuk azt a szemléletmódot, ami segítheti a tanárt, hogy növekedésre sarkallja a diákját, a tanítás és tanulás első alapelvével foglalkozunk.
SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA
FOTÓ: KÉPERNYŐFOTÓ
Az első alapelv kimondja, hogy a tanulók saját intelligenciájukról és képességeikről vallott nézetei és elképzelései hatással vannak kognitív működésükre és tanulásukra. Két alapbeállítottságot különbözet meg a lélektan: Az egyik szerint az intelligencia, a tehetség velünk született, rögzült képesség (fixed mindset), a másik beállítottság szerint az intelligencia fejleszthető, növelhető, ez a növekedésorintált (growth mind-set) szemlélet.
A terület egyik jeles képviselője, Carol Dweck, a Stanford Egyetem világszerte ismert pszichológiaprofesszora, évtizedekig kutatta a siker titkát. Diákok, tanárok, szülők, vezetők, sportolók példáin keresztül vizsgálta, hogyan hat az ember előmenetelére, ha fejlődésorientáltan tekint önmagára és a világra. Vizsgálta a motiváció gyökereit, a kudarc hatását a befektetett munkára. Arra a felismerésre jutott, hogy a növekedésorintált szemlélet olyan tudásvágyra és kitartásra sarkallja az embert, melynek köszönhetően az élet minden területén sikeresebb lesz. Könyvét Szemléletváltás – A siker új pszichológiája címmel a HVG adta ki Magyarországon.
Carol Dweck abból a tapasztalatából indult ki, hogy egyes évfolyamtársai nehézségekkel szembesülve feladják – míg mások, még csak nem is azért, mert okosabbak lennének – továbbra is törekszenek a tanulásra. Mi lehet a háttérben – tette fel a kérdést, és rájött, ott talál magyarázatot, hogyan vélekednek az emberek sikertelenségük okairól.
Carol Dweck azt a szemléletet hirdeti, hogy az elménk tanulási és problémamegoldó képessége fejleszthető, ha erre nevelünk, a tehetségről és az adottságokról a tanulásra, fejlődésre és viselkedésre kell helyezni a hangsúlyt.
Nem könnyű a váltás, hiszen társadalmunk rajong a tehetségekért. Sokan úgy tartják, a tehetség a siker abszolút záloga, az intelligencia velünk született adottság, eredményességünk az iskolában, és később az életben attól függ, elég okosnak születtünk-e. Fontosabbnak gondolják, hogy valaki okos legyen, a szorgalmat viszont alábecsülik. Gyakorta a saját magunkkal szemben támasztott előítéletek – nem vagyok elég okos – állják a fejlődésünk útját.
Hogyan működnek a rögzült gondolkodásmóddal rendelkező emberek?
Az emberek egy része abban a tudatban nő fel, hogy az intelligencia adottság. Akiket okosnak tartanak, az általános iskola kezdeti éveiben nagyon jó eredményeket érnek el. Később, amikor a tananyag nehezebbé válik, és a tanulás erőfeszítést igényel, egyre nagyobb kihívások elé kerülnek, elveszítik magabiztosságukat, önbizalmuk sérül, és nem tudják befektetni az eredményességhez szükséges munkát. Akiket már alsósként a buták közé sorolnak, és magukat is oda tartozónak élik meg, úgy gondolják, nekik ennyi jutott és kész, soha nem fognak előre jutni.
A rögzült gondolkodásmóddal rendelkező tanulók teljesítménycélokra fókuszálnak, szinte megszállottjai az ötösnek, úgy vélik, folyamatosan demonstrálniuk, bizonyítaniuk kell intelligenciájukat. Bizonytalanabbak elvállalni a nagy kihívást jelentő feladatokat, érzékenyebbek a negatív visszajelzésekre.
Mi jellemzi a növekedésorientált szemléletű embereket?
A növekedésorientált szemléletű tanulók hisznek abban, hogy fejlődni tudnak, hogy a nehézségeket kitartással le lehet győzni. Úgy tartják, ők saját agyuk edzői, minél több munkát fektetnek be, annál jobban élvezik magát a tanulási folyamatot, és végül eredményesebbek lesznek. Nem riadnak vissza munkától, arra számítanak, hogy minél többet dolgoznak valamin, annál jobban sikerül. Felismerték, hogy még a zseniknek is keményen kell küzdeni a kiváló teljesítményét.
Igénylik a visszajelzést, hogy fejlődni tudjanak. Ha egy dolgozatra rossz osztályzatot kapnak, arra következtetnek, hogy többet kell készülni, vagy más stratégiával kell nekilátni a tananyagnak.
Kapcsolataikban hisznek abban, hogy az emberek – beleértve saját magukat is – képesek változni, vallják, hogy a kapcsolatban jelentkező nehézségekkel való mielőbbi szembenézés elvezethet a megoldáshoz.
Tanulási célokra fókuszálnak, és szívesebben vállalnak kihívást jelentő feladatokat, mivel úgy vélik, intelligenciájukat, képességeiket nehezebb feladatok megoldásával fejleszteni tudják. Ezért a negatív visszajelzésekkel és kudarcokkal is könnyebben birkóznak meg.
Mi motivál tartósan?
A motiváció nagyban függ attól, milyen szemlélettel közelít a diák saját intelligenciájához. Ha elhiszi, hogy teljesítménye javítható, akkor motiváltabbá és kitartóbbá válik, amikor kihívást jelentő problémákkal kell megküzdenie.
A motivációját az ássa alá, ha képességei hiányának tulajdonítja, amikor egy feladatot, amit elvár magától, nem tud megoldani. Állandó szükséglete a megerősítés, az ilyen tanuló az ötösök megszállottja, legfőbb célja a következő érdemjegy megszerzése. Ezt viszi magával a későbbi életébe., jutalom nélkül nem tud működni. Ő az, aki nem tud nagyot álmodni.
Hogyan viszonyulnak a kudarchoz?
Elsőként meg kell állapítani, hogy könnyebb a kudarcot úgy feldolgozni, ha erőfeszítéseinket okoljuk és nem képességeinket.
A rögzült szemléletű ember a kudarc okát képességei elégtelenségének tulajdonítja. „Azért vallottam kudarcot, mert nem vagyok elég okos.” Szerintük a tehetséges embernek nem kell kemény munkát végeznie a siker érdekében, az intelligenciát adottságnak gondolja, ezért azt hiszi, nem képes változtatni, így inkább elkerüli azt a feladatot, amely valódi kihívást jelentene számára, a kihívás számára ugyanis egy újabb kudarc lehetőségeit rejti magában. Aki rossz eredményt ér el, kevésbé okos – ez a vélekedés erősödik benne. Menekülőre fogja, ha kihívással szembesül. Iskolai szituációban a megúszásra játszik, ha kell, puskázik. A kudarcok megingatják önbizalmát, könnyebben összeomlik, nincs benne késztetés tévedések korrigálására. A kutatások ezt bizonyítják, hogy az intellektus és a tehetség hangsúlyozása sebezhetővé teszi a személyiséget, kudarcok pedig elveszik a tetterőt, ezt az állapotot Martin Seligman amerikai pszichológus tanult tehetetlenségnek nevezi. Az ilyen szemlélettel élő ember később, a munka világában kevésbé figyel munkatársai visszajelzéseire, kerüli a kritikát, mert úgy tekinti, megkérdőjelezték a hozzáértését.
A szemléletmód hatással van személyes kapcsolatai minőségére és fenntarthatóságára azáltal, hogy meghatározza a nehézségekhez való viszonyulását. Kevésbé szívesen kezdeményez beszélgetést a kapcsolatukat érintő problémákról, és kevéssé kész erőfeszítést tenni azok megoldása érdekében.
A növekedésorientált tanuló ezzel szemben a rossz eredményt, a kudarcot az erőfeszítés hiányával magyarázza: „Azért vallottam kudarcot, mert nem próbálkoztam elég keményen.”
Minek tulajdonítja a tanár a tanulói teljesítményt?
A tanároknak nagy szerepe van abban, hogy a tanuló elhiggye, nagyobb erőfeszítéssel és különböző stratégiák felhasználásával intelligenciája és képességei fejleszthetők.
Ha a tanár úgy gondolja, a tanulók gyenge teljesítménye valamilyen kontrollálható, módosítható okra vezethető vissza, mint például az erőfeszítés hiánya vagy a rossz stratégiaválasztás, akkor azt erősítik meg a gyerekben, hogy legközelebb majd jobban tudnak teljesíteni.
Ha azonban a pedagógus azt közvetíti a tanulók felé, hogy a kudarcok képességeik hiányára vezethetők vissza, elveszik a kedvüket további kihívásoktól, ami könnyen odavezethet, hogy a tanuló feladja, amikor kudarc éri.
Hogyan dicsérjünk?
A pedagógusnak a dicséretben az erőfeszítésre vagy a jól megválasztott stratégia alkalmazására kellene helyezni a hangsúlyt, nem pedig a képességekre, így a diák azt tanulja meg, feladatokkal érdemes kitartóan próbálkozni, és a későbbiekben, amikor egyre nehezebb problémákkal kerül szembe, vállalja az erőfeszítést, és jobb eredményeket ér el. Így például a személyüket – ügyes vagy – vagy adottságaikra visszajelző – okos vagy – helyett a dicséret a folyamatra és az erőfeszítésre irányuljon, például így fogalmazva: Látszik, hogy keményen dolgoztál miközben megoldottad, vagy az volt nagyon jó abban, amit csináltál.
Ha a pedagógus a képességeket – „Okos vagy.”- dicséri, amikor a tanulók gyorsan és könnyedén old meg egy nem túl nehéz feladatot, azzal azt erősíti meg benne, hogy a gyorsaság és a kevés erőfeszítés az intelligenciájának köszönhető, és egy nehezebb, nagyobb kihívást jelentő feladattal kerül szembe, aminek megoldása több időt, erőfeszítést vagy másfajta megközelítést igényel, saját képességeiben fog kételkedni. A pedagógus kéretlen segítsége, különösen akkor, ha nem minden tanuló részesül benne, vagy ha a tanulói kudarccal túlságosan megértő, azt az érzést keltheti a tanulóban, hogy képességei gyengébbek.
Ha a tanuló kudarcát követően a pedagógus következetesen nyújt segítséget, valamint konstruktív kritikát fogalmaz meg, akkor a gyerek inkább az erőfeszítés hiányával magyarázza kudarcát, és úgy érzi, tanára bízik abban, hogy a jövőben jobb teljesítményt tud nyújtani.
Hogyan neveljük fejlődésorientált szemléletben?
Egy amerikai iskolában a dolgozat elégtelensége esetén nem osztályzatot kapott a tanuló, hanem a „not yet” – még nem értékelést. Carol Dweck egy TED-es előadásában fejti ki a „még” erejét. Azt fogalmazza meg, a részvétel folyamatát, erőfeszítést, kitartást, odafigyelést, haladást kell kiemelten dicsérni. „Ez rugalmassá és szívóssá teszi a gyerekeket. Nagyobb magabiztosságot ad nekik, és olyan utat mutat nekik a jövőbe, amitől kitartóbbak lesznek.”
A pszichológus vizsgálta, milyen hatással van a gyerekek szemléletére, ha megismerik az agy működését. Az egyik kísérletben elolvastatták velük a Képes vagy az agyad fejlesztésére című írást, majd olyan történeteket mondtak el nekik, amelyekben az eredményeket kemény munka előzte meg. Azt tapasztalták, egyre több diák kezdett úgy tekinteni saját magára, mint saját agya edzőjére.
Ezzel lényegében megváltoztatjuk a diákok szemléletmódját. Amikor kimozdulnak komfortzónájukból, hogy valami új és nehéz dolgot tanuljanak, olyankor idegsejtjeik erősebb kapcsolatokat hoznak létre, így idővel okosabbak lesznek.
Carol Dweck vezetésével bevitték növekedésorintált szemléletmódot harlemi iskolákba, indián rezervátumok iskoláiba, és különösen jó eredményeket tapasztaltak ezeknél a hátrányos helyzetű tanulóknál. „Ezek a gyerekek olyan régóta teljesítenek gyengén, hogy ezt sokan javíthatatlannak érzik, és inkább feladták. A szemléletváltás azt eredményezte, hogy a harlemi iskolai osztály a Nemzeti Teljesítményteszt legjobb öt százalékába került. Mindez azért volt lehetséges, mert megváltozott az erőfeszítés és nehézség értelmezése.
FORRÁS
https://nevtud.ppk.elte.hu/content/a-tanitas-es-tanulas-20-legfontosabb-alapelve-apa.t.18388?m=6148
https://www.scientificamerican.com/article/the-secret-to-raising-smart-kids1/
Carol S. Dweck, a Szemléletváltás – A siker új pszichológiája
https://www.mindsetworks.com/
IRODALOM
Aronson, J., Fried, C., & Good, C. (2002). Reducing the eects of stereotype threat on African American college students by shaping theories of intelligence. Journal of Experimental Social Psychology, 38, 113-125. doi:10.1006/ jesp.2001.1491 Aroson, J., & Juarez, L. (2012). Growth mindsets in the laboratory and the real world. In R.F. Subotnik, A. Robinson, C. M. Caççahan, & E. J. Gubbins (Eds.), Malleable minds: Translating insights from psychology and neuroscience to gied education (pp.19-36). Storrs, CT: National Research Center on the Gied and Talented. Blackwell, L. S., Trzesniewski, K. H., & Dweck, C. S. (2007). Implicit theories of intelligence predict achievement across an adolescent transition: A longitudinal study and an intervention. Child Development, 78(1), 246-263. doi:10.111/j.1467-8624.2007.00995.x Dweck, C.S. (2006). Mindset: ‑e new psychology of success. New York, NY: Random House. Good, C., Aronson, J., & Inzlicht, M. (2003). Improving adolescents’ standardized test performance: An intervention to reduce the eects of stereotype threat. Journal of Applied Developmental Psychology, 24, 645- 662. doi.org/10.1016/j.appdev.2003.09.002
