Az írónő tizenöt éve telt tanítással, és egész életén át kötődött a pedagógiához. A 19. század elejétől a 20. század végéig tartó bő évszázad gyermeknevelésének, oktatásának gazdag, szerteágazó színvilága megjelenik műveiben. Miben látta a tanár feladatát, mit vallott a pedagógiáról, honnan szerezte insprirációit Szabó Magda? – Ennek jártunk utána az Élet újrakezdhető kötetben megjelent interjúkban.
SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA
Abban a tekintetben nem változott a világ az ötvenes évek óta, hogy a szülők számára meghatározóan fontos, hogy a továbbtanulás érdekében gyerekük a lehető legjobb eredménnyel végezze el az iskoláit. Eközben Szabó Magda szerető figyelemmel fordult a közepes gyerekek felé.
„A közepes tanulónak alig volt esélye. Ismertem szülőt, nem egyet, aki úgy beszélt közepes lányáról, mintha nyomorékot szült volna, vakot vagy lábatlant. Én meg csodálkoztam, mert mindig úgy éreztem, minden kvalifikáció momentán helyzetet rögzít. Attól félek, a közepes gyerekeket mindig jobban szerettem, mint az igazán csillogókat. Azt képzeltem, ha nem figyeltek, akkor is figyelnek ezek a közepesek valamire, talán valami fontosabbra, mint amit a perc kíván. Pontosan a közepes tanuló az, amelyiknek a legtöbb titka van, mert ha ennyit elért, miért nem jobb illetve miért nem rosszabb? Hátha egyetlen lökés kellene neki, hogy megtalálja önmagát. Ha sikerül megtalálnunk – mindig osztálymunkával, ne feledjük, az ilyesmihez nem elég egy szuggesztív egyéniség ehhez közösség is kell – hozzá a kulcsot… Hiszen attól, hogy abban a percben közepes, még megtalálhatja tíz évvel később a rák gyógyításának módját. A közepesség momentán állapot, egy fel- vagy letendáló szituáció.”
Honnan indult szabó Magda? Az írás és a nevelés is a családból tanult képessége: két író és két kiváló nevelő gyermeke volt. Jablonczay Lenke okleveles tanítónő volt, bár hivatásszerűen csak rövid ideig tanított. A szülők nevelési módszere egyéni, otthonukat a pedagógiai türelem és az irodalmi alkotásokon iskolázott képzelet, lelemény avatott a béke szigetévé – írta családjukról Béládi Miklós.
Az anya és apa saját szűk keretek közé szorított ifjúságát akarta ellensúlyozni azzal, hogy gyermeküket semmiben nem korlátozták, számára a meséket, mitológiai történeteket alakították szép, örömet sugalló elbeszélésekké. Ugyanezt tették a Szentírással, a Biblia példázatai, tragédiái is többnyire happy end-del végződtek, ez Szabó Magda hitvallása lett: a gyerekeknek happy endre van szükségük. Szüleivel való kapcsolatáról Kabdebó Lórántnak adott interjúban így vall: „Kicsi koromban szentül azt hittem, hogy mindenki más meg fog halni, de mi annyira szeretjük egymást anyámmal apámmal, hogy mi hárman leszünk az örökké élő kivételek. Egyszer aztán rájöttem, talán tévedek, a halál törvénye nekünk sem irgalmaz. Majd elkezdtem a szüleimhez fűződő amúgy is szokatlanul intenzív kapcsolatnak módszeresen tudatosabb formát adni.”
Szülővárosában, a Dóczi Leánynevelő Intézetben tanult, itt érettségizett 1935-ben. A Dóczi mint iskola volt fogalom Debrecenben. Vajon milyenek voltak itt a tanárok? Szabó Magdától tudjuk, sokfélék. Kiválók, segítők, csak követelők, gyengék és bizony néha közönyösek, sőt olykor ellenségesek. Későbbi pályáján követendő és elvetendő példát szolgáltattak.Szondy György, aki földrajz-kémia szakos, és a szertár őre, maga is ifjúsági író volt. Egy pályázati dolgozat alapján felismerte tanítványa tehetségét, és elindította írói útján. „Szondi tanár úrnak sokkal tartozom. Olyan volt, mint egy jószemű tréner, aki a játszótéren mozgó gyerekek között felfedezi azt, akitől egyszer valami nem átlagos teljesítmény várható. Felismerte bennem a leendő írót. Meg válogatva, mikor mit ismertessem meg velem, sorra kezembe adta a világirodalom klasszikusait, meggyőzött róla, ha egyszer író leszek, előbb olvasóvá kell válnom, mert egyenlőre se szókincsem, sem ízlésem, se tematikám. Egyelőre csak tehetségem van, ami így egymagában örvendetes, csak éppen nem elég ahhoz, hogy igazi író váljék belőlem.” Szondy tanár úr amellett, hogy könyvekkel látta el tanítványát, és heti rendszerességgel beszámoltatta az olvasottakról. Kezdeti írásait javította, megoldási lehetőségeket is kínált. Tőle megtanulta, hogy olvasson, és nyitott szemmel járjon környezetében.
„Nánay tanár úr azzal tisztelte meg legjobb tanítványait, hogy havonta egyszer katedrára engedte őket, megadva előre a tanítandó módszeres egységet, rábízva a kiválasztottra a felkészülés módját. Az első diákként levezetett latinóra eldöntötte az irányt, amely felé indulni szándékoztam. Bizonyos volt, hogy bölcsészetre iratkozom érettségi után. Az óraadás perceiben megéreztem, ha jól végzem a munkát a katedrán, akkor minden tanórán történni fog valami, ami befolyásolhat egy közösséget. Valahogy ráéreztem a pedagógia igazi lényegére.”
Szabó Magda 1940-ben kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Leendő pályájáról így vall: Tanárnak készültem, és hittem abban, ha én a gyerekek közé kerülök, akkor az az osztály más lesz.”
A frissen végzett és doktorált tanár első tanítási színtere az alma mater, az őt felnevelő Dóczi. Helyettesítő, óradíjas tanárként kezdi pedagógusi pályáját, 1940 őszén. Új nevelési elveket kíván meghonosítani, újfajta viszonyt igyekszik kialakítani tanítványaival. Nem fogadják szívesen.
Hódmezővásárhelyen ad be és nyer el pályázatot latin-történelem szakosként., így következik két, kiemelten termékenyítő iskolai év a Református Leánygimnáziumban. A szabályok itt is szigorúak, de fiatal, lelkes tanári kar fogadja az új tanárnőt. A diákokkal is sikerül jó kapcsolatot kialakítani, az új módszerek is kipróbálhatók. A tantestületben elméleti vitákat folytatnak a nevelési kérdésekről, a gyakorló, bemutató órákat megbeszélik.
A háború végét követően a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, ahol miniszteri titkárként az adminisztratív államtitkár irodáját vezette. 1950-ben politikai okokból elvesztette állását. Általános iskolába helyezték. „1950-ben amikor osztályidegennek minősítettek, büntetésből kellett elhagynom a minisztériumot, és elmenni egy általános iskolába tanítani. Akik meg akartak büntetni, nem tudták, hogy megjutalmaznak ezzel.”
A VI. kerületben, a Szinyei Merse Pál utcai általános iskolában tanított fiúosztályt, onnan pedig a Horváth Mihály téri bemutató gyakorlóiskolába került. Beosztását száműzetésnek, büntetésnek szánták. Az eddigiektől eltérő környezetben eltöltött két év nagyon sokat jelentett a pedagógus és az író életében.
Pedagógiai gyakorlatában nagyon fontos volt a meghallgatás. „Volt egy megállapodásom az osztályaimmal, hogy nekem mindent el kell, el lehet mondani, a legbotrányosabb dolgokat is, persze mindig négyszemközt. Nem mert kíváncsi vagyok, hanem mert csak így tudok segíteni. Valakivel beszélnie kell, ha baj van, agyonhajszolt anyja, agyonhajszolt apja, akiket hetvenhétszer éppúgy megtaposták a munkahelyükön, mint az én férjemet, mint az országban annyi más millió embert, nem lesz eléggé épp már végighallgatni.”
Írói pályáján ez a kényszerű hallgatás évtizede, ugyanakkor ezeknek az éveknek köszönhette, sok regénye születését, érlelődését. A két iskolában szerzett tapasztalatok ifjúsági regényei témáit és alakjait adták. Szabó Magda úgy vélte, nincs igazi ifjúsági irodalmunk, a művek nem foglalkoznak a gyerekek és tanárok valós problémáival. Olyan kérdésekre kereste a választ, milyennek látják a felnőttek a gyerekeket, és a gyerekek a felnőtteket; megbirkóznak-e a fiatalok a rájuk mért sorscsapásokkal. A szeretet, a közösség, s a jó tanár emberformáló erejéről vallanak az írásai, mikor
1958-től újra publikálhatott. Egymásután jelennek meg meséi, Bárány Boldizsár 1958, Sziget-kék 1959, képes könyvei, Ki hol lakik 1957, Marikáék háza 1959… A három „pöttyös” regénye: Mondják meg Zsófikának 1958, Álarcosbál 1961, Születésnap 1962.
E művekről így vall egy interjúban: „Szerettem volna összefoglalni, mi történik az iskola világában, mit tudtam meg a gyerekekről, de főleg szerettem volna a magam módján elkészíteni az ismeretlen magyar nevelő emlékművét”.
A három regényben reflektorfénybe állítja a közepes gyereket. Szülők és tanárok szívesen foglalkoznak a kiválókkal és a gyengékkel, a közepesben nem látják meg a lehetőséget. Pedig a Nagy Zsófiák, Illés Borik, Boros Krisztinák szunnyadó lelkének felébresztése, az ő lappangó tehetségük kibontása az igazi szülői, pedagógusi feladat.
Miután 1960-tól elhagyja a tanári pályát, a pedagógus azonban tovább él az íróban. Könyvekben, irodalmi alakot öltve, de cikkeiben, interjúiban az iskola ügyét figyelemmel kísérő, olykor indulatos nyilatkozataiban mindvégig elkötelezett tanár marad.
A két életrajzi-önéletrajzi regény (Régimódi történet, Für Elise) mintegy összefoglalója annak, amit Szabó Magda iskolákról, tanárokról, diákokról tudott, tapasztalt. Mindezt az irodalom szűrőjén keresztül ábrázolva. Könyveiben sajátos, szokatlan felelősségtudattal rendelkező tanárokat találunk: olyanokat, akiknek egyaránt jól bevált „trükkjeik” vannak a teljes hasonulás tanítására és arra, hogy miként olvassanak a zárkózottabb gyerekek gondolataiban.
Tanulmányaiban, nyilatkozataiban többek között felemeli szavát az irodalomoktatás kérdéseiben.
Az esztétikai nevelésről alkotott gondolatai, amelyeket egy igazgatói körkérdés nyomán fogalmazott meg: „A nevelés nem csupán értelmi közlés. Ha az volna, nem volna szükség rá. Egyszerűen kezébe kellene adni a gyermeknek a könyvet, s hagyni, amint a tényekkel jól-rosszul megbirkózik. A mai pedagógia azonban jellemet próbál nevelni, s a jellemnevelésben ízlést formál. A puszta adatközlés mellé tehát egyenrangú félként sorakozik az etikum és esztétikum. a fölső négy osztály anyagában úgy fordítani az esztétikai nevelést, hogy a diák megérezze: a művészi Szép sosem állhat ellentétben az etikummal. Tehát morális alap nélkül nincsen Szép. Az iskolából kikerülő diák biztos esztétikai ítélettel, számtalan szép-élménnyel gazdagon kell hogy kikerüljön az életbe.”
Szabó Magdát 1985-ben, Debrecenben a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokává választják, sokat tesz az egyházi iskolák érdekében. Amikor a Dóczy (sok más iskolával együtt) ismét a református nevelés otthona lesz, gyakori jelenlétével, a Matula napok rendezvényeinek nyomon követésével segíti egykori iskoláját.
A klasszikus református igehirdetés egyik mondata: „doceat, delectet, moveat” – tanítson, gyönyörködtessen, és cselekvésre indítson. Ezt valósította meg a tanár és az író Szabó Magda egész életművével.
