„Vajon honnan a csudából vettük azt az elképesztő gondolatot, hogy ahhoz, hogy egy gyerek jobban viselkedjék, először azt kell elérnünk, hogy rosszabbul érezze magát?” – teszi fel a kérdést Jane Nelsen. A nyolcvanas években ez az amerikai pszichológus, házassági, családi és gyermekterapeuta is arra kereste választ, hogyan tudja a szülő, majd később a pedagógus figyelembe venni a gyerekekben végbemenő változást. A pozitív fegyelmezés, mint nevelési szemlélet pszichológiai alapjait két pszichiáter (Alfred Adler és Rudolf Dreikurs) fektette le. 1981-ben Pozitív fegyelmezés címmel Jane Nelsen erre építve a szülőknek szóló könyvet jelentetett meg, majd 1993-ben az iskolák számára is kidolgozta pedagógiája módszertanát. Magyarországon a módszert Horváthné Storczer Adrienn gyógypedagógus, a Nyitott Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője és Báncs Szendrődi Szilvia gyógypedagógus, az Alapítvány munkatársa ismertették többek között az Embertárs 2019/1. számában.
SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVA
A pedagógus általános tapasztalata konfliktushelyzetekben az eszköztelenség. A fegyelmezés célja, hogy a gyerek viselkedését megfelelő irányba terelje. Fegyelmezési gyakorlatuk hagyományos eszközei a jutalmazás-büntetésre épülnek, melyek Jane Nelsen szerint külső megerősítések, és kevéssé tudják az egyén belső hozzáállását alakítani, holott erre lenne szükség.
Nelsen szerint az az egyén tudja alakítani saját életét, akiben megvan a bizonyosság, hogy képes erre, aki tudja, hogy ő fontos, aki érzi, van helye a számára adott közösségben. A pozitív fegyelmezés az interperszonális képességeket akarja fejleszteni, az együttműködés, empátia és kommunikáció révén. Az egyén önismeretét fejleszti, ezáltal erősíti benne az önszabályozás képességét. A közösségben otthonosan mozgó egyén el tudja fogadni a mindennapi élettel járó korlátokat és következményeket, felelősséget tud vállalni tetteiért. A közösségben való lét képessé teszi az alkalmazkodásra. Az egymásra figyelő magatartás, egymás tisztelete és elfogadása jó értékrendet alakít ki benne, mely lehetővé teszi a helyes ítélőképességet.
A pozitív fegyelmezés attitűd: a kedvesség, a személyes figyelem, érdeklődés jellemzi, ugyanakkor határozottsággal párosul. Sem a túlzott szigor, sem a túlzott engedékenység nem alkalmas arra, hogy a gyerekből felelősségteljes felnőtt váljon. Hogy önfegyelmet és felelősségérzetet alakítson ki egy gyermekben, a pozitív fegyelmezés a kölcsönös tiszteletre és a felek közötti együttműködésre épít: tekintélyelvűség helyett, közösen határozzák meg a szabályokat, és ha gondjaik vannak, közösen keresnek minden fél számára elfogadható megoldásokat.
A gyerekek között személyes figyelemmel jelen lévő pedagógus meg tudja teremteni azt az osztálytermi légkört, melyben mód van a keretek és szabályok közös meghatározására. A pedagógus bevonja a gyerekeket ebbe a folyamatba, ezek a keretek segítik majd a konfliktushelyzetek és az ezzel kapcsolatos döntések közös meghozatalát.
A „pozitív fegyelmező” számára az alap, hogy személyes kapcsolódási utat találjon a gyerekhez, aki számára a legfontosabb mozgatórugó az az érzés, hogy fontos a pedagógus és a közösség számára. Személyes kapcsolatot kialakítani kisebb gyerekeknél akár egy öleléssel tudunk, nagyobbaknál rendszeres négyszemközti beszélgetéssel, a személyes figyelmünket tükröző kérdésekkel.
Az a gyerek, amelyik rosszalkodik, elbizonytalanodik abban, hogy a közösséghez tartozik-e, és rossz stratégiát választ, hogy önmagára felhívja társai figyelmét. Hogy önmagát, érzelmeit, indulatait kezelni tudja, ehhez szükséges az önszabályozás képessége. Ennek erősítése révén tud megküzdeni a stresszel, tudja kontrollálni saját impulzusait.
Miért nem alkalmas a büntetés a vágyott hatás vagyis a belátás elérésére? A büntetés külső kontrollból fakad, a felelősség a büntetést kiszabó személy kezében van, ráadásul hiányzik belőle a helyrehozás, a viselkedés kijavításának lehetősége. A büntetés legtöbbször arról szól, mit ne csináljon a gyerek – elveszik a mobilt, kikapcsolják a számítógépet – kevésbé arról, mit csináljon. Az utóbbit kétséges, hogy lehet-e kötelezni, hiszen ahhoz kell az is, hogy a gyerek beleegyezzen, akarja végezni a kért feladatot. Ezért ajánlja a pozitív fegyelmezés a megoldás közös keresését. A pedagógus megoldásfókuszú kérdéseket tesz fel. A miért helyett a mit és hogyant.
A pozitív fegyelmezés fontos eleme a bátorítás, ami nem egyenlő a dicsérettel és jutalmazással. Ez kell hogy átszője a pedagógus viszonyulását a gyerekhez. Bátorító megjegyzések és kérdések abból a gyerek ismeretéből kell hogy fakadjanak. Észrevettem, hogy …., bízom abban, hogy …. közlések alkalmasak.
Az iskolában a pozitív fegyelmezés kiemelt területe az osztálygyűlés. Ez a közösség a megtartó erő a gyerek számára, ezért ez kell hogy a probléma és konfliktusmegoldás helye is legyen. Fontos a rendszeresség, a kis kortól való felépítettség. Az évek során megszilárdulnak a közösen kialakított alapelvek, a kölcsönös tisztelet, egymásra figyelés, egymás meghallgatása, az együttműködés, bátorítás alapkompetenciává válik. Az együttműködés kialakítja a felelősségérzetet, az empátiát és a belső motivációt. Javulnak a társas kapcsolatok és erősödik a fegyelem.
