A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelyének magcsoportja és hozzájuk csatlakozva más iskolafenntartók, intézmények képviselői együtt utaztak az oktatás világának jubileumi találkozójára és zarándoklatára, amit október 27. és november 1. között tartottak Rómában.
Az egyházi iskolák nagymértékben hozzájárulnak a hátrányos helyzetű, köztük roma gyerekek szegregációjához – állapította meg egy helyettes ombudsmani állásfoglalás. A dokumentumot időközben visszavonták, de a kérdés velünk marad: megkérdőjelezhetetlen szent cél-e az inkluzív oktatás? Szembe lehet-e menni a szabad iskolaválasztás jogával élő szülőkkel? És mit kezd a szegényekkel kényelmes, polgári kereszténységünk? Rubovszky Rita önvizsgálatra hívó szempontjai.
Hogyan lesz ebből karácsony? – kérdezte az egyik kollégám egy tanári értekezleten. Kérdésében benne volt minden, ami körülvesz bennünket. Háború kívül és belül, elvesztett lehetőségek, állások, hitek, és a hideg mindenütt. Sőt, ami a bizonytalanság idején a legnehezebb: a magunkra hagyottság. Hiszen mindenkinek megvan a maga baja, és senkinek sincs már ideje vagy ereje, hogy felvállalja a másét. Magunk maradunk. Talán még szégyelljük is a helyzetünket – az egyedülléttel ez is gyakran együtt jár.
Mit tudunk tenni itt és most az iskolákban, a közösségekben? Sok mindent nem, de tudjuk támogatni a meghallgatást, a megértést, a vágyak megfogalmazását és azt, ami a békésebb lét iránti elköteleződést jelenti. Támogató beszélgetésekhez a resztoratív kérdések nyújthatnak segítséget: Hogyan érint mindaz, ami történik? Hogyan hat ez rád és másokra? Mi számodra a legnehezebb? Mire van szükséged? Mit tudunk tenni a közösségünk támogatásáért?
Szerkesztőségünk a nyár utolsó heteiben szabadságra megy. Kedves olvasóinkat augusztus utoló péntekétől szeretettel visszavárjuk megszokottan magas minőségű tartalmainkkal. Izgalmas cikkeket olvashatnak majd a NEK-ről, töltekezhetnek gondolkodtató esszékből, illetve mások gyakorlatait és szemléletét bemutató mély interjúinkból.
Kívánjuk, hogy pihenjenek Önök is jól!
A viszont látásra!
Az egyházi iskolák mára a társadalom széles körében kivívták a tiszteletet. Látható, hogy szükség van azokra az emberekre, akiket intézményeinkben nevelünk. A kiváló oktatás mellett hangsúlyt helyezünk a szeretet létformáló erejére, a bűnbánattartás fontosságára és a megbocsátás szükségességére – Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint ebben a sajátos pluszban rejlik az egyházi oktatás-nevelés ereje.
A tantestületek két nagy klánja. A tehetséges diákok elsőrendű címkéje. Sok elmosódó határvonallal persze. Mi a matek például? Reália vagy humanióra? Kétségtelenül a science használja leginkább a matematika áldásait, filozofikus jellege és descartes-i absztrakciós szintje ugyanakkor az emberrel foglalkozó humán tárgyakhoz közelíti. Ahogyan a biológiát is, hisz nagy arányban az is az emberre figyel. A földrajzról már nem is beszélve! Milyen szép is lenne, ha a tanár ehhez is, ahhoz is konyítana! Ha a szétágazó tantárgyi ösvényeken a maga személyében is újra és újra bejárná azt napi utat, amit a tanuló bejár! Ha nem csak egy szeletét látná annak a nagy egésznek, amit a diákokra terhelünk humán és reál tanóráikon!
A tulajdon nélküli szegénységben és visszavonultan, csöndes, imádságos életet élő kapucinus barátok Assisi Szent Ferenc gyermekeinek tekintik magukat. Ezek a szerzetesek egyszerű, szegényes csuhát és rajta csuklyát viselnek. Ennek a csuklyának a latin neve a caputium, ejtsd: kapucium. De mégis, hogyan lett ebből a bizonyos XVI-XVII. századi szerzetesi csuklyából, vagy még inkább kapucniból egyszer csak kapszuláért könyörgő-kiáltó kávéféleség?
A Katolikus Nevelési Kongregáció által 2014-ben megjelentetett munkadokumentum a katolikus iskola jellegzetességeit veszi számba. Milyen kihívásokkal szembesül, aki katolikus iskolát akar működtetni?