Kruppa Bence

Author
120Cikk
Category Tájoló

Csongor a BME-re megy, Tünde a Corvinusra

Vörösmartyt meg efféléket olvasva a diák azt hiszi, ezekben a művekben nem a valóságról van szó, hanem, ahogy a mesterén gúnyolódó Petőfi mondja, valami „földöntúli izékről”. És persze azt is gondolja, hogy neki ezekből a földöntúli izékből semmi haszna, ezek aztán nem sokat segítenek rajta. Őrajta az segítene, ha több pontja lenne a felvételin, meg ha tudná, egyáltalán hova is gyűjtse ezeket a pontokat. Mert hát bioszból meg kémiából jó ugyan, de ahhoz, hogy egy lepukkant rendelőintézetben küzdjön a mindenféle betegekkel, semmi kedve. De hát mihez is lenne kedve? Megtollasodni gyorsan valami kreatív start-up ötlettel. Influenszerré vagy celebbé válni egy jól kitalált youtube-csatornával. Beépülni valamelyik ifjúsági szervezetbe, és betörni a politika egy jól fizetett pozíciójába. És még ekkor sem tűnik fel neki, hogy a földöntúli izék a Csongor és Tündében pontosan ezen rágódnak a hármas út vidékén. Hogy kalmárnak álljanak-e, vagy híres tudósnak, netán fejedelemnek (esetleg a fejedelem emberének). Pedig Vörösmartynak ezek a dilemmák tényleg nem földöntúli izék voltak, hanem egy olyan kínkeserves hivatáskeresésnek a felidézései, amelyet saját maga is végigélt kamaszkorától egészen a húszas évei végéig. Magánemberként. Nem a Vörösmarty, hanem a Misi. Vidék vagy Pest? Jogász vagy bölcsész? Tanár vagy fordító? Nagyon érdekes és nagyon mai, ahogyan ez a kétszáz évvel ezelőtti pályaválasztás lezajlik az ő privát életében – majdhogynem ugyanúgy, mint manapaság szokott lezajlani.

Published on 10 min read
Category Tájoló

Miképpen mi is megbocsátunk

Még akik nem kapcsolódnak a keresztény kultúrához, ők is ismerik, világszerte Michelangelo Pietáját, s talán valamennyire az ott ábrázolt jelenet kontextusát is. És valóban úgy hat ez a remekmű, hogy az Anya fájdalma, az örök emberi szenvedésnek ez az általános érvényű kifejeződése mindenkit megérint és megszólít. Szokatlanabb, különösebb és messzebbre vezet ugyanakkor az a ritkább, de ugyanúgy ősi eredetű ábrázolásmód, amely nem a Mater Dolorosa, hanem éppenséggel az Atya kezébe adja halott Fiát: az örök Atya kezébe az örök Fiút. Németül Gnadenstuhl az ikonográfiai neve, angolul Throne of Mercy: a kegyelem trónusa. Egyik legszebb hazai megjelenésével az eldugott muravidéki falucska, Nagytótlak Árpád-kori rotundájában találkozhatunk. Hitre és bizakodásra bátorítja a híveket ez a forma, hiszen a kegyelem reményét állítja a rideg Végítélet helyébe, mégpedig Szent Pálra támaszkodva: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel […] Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk.” (Zsid 4, 15-16). De ugyanakkor meg is riaszt a kép. Meg tudok-e majd én magam bocsátani magamnak ott, ahol így állítják elém a bűnöm következményét, közömbösségem, cinizmusom, rosszindulatom tárgyiasulását? Vagy még inkább: bűnjelét? Hihetek-e a kegyelem trónusában csakugyan, ha egyszer a legyilkolt Igaz, a megölt Emberfia lesz ott, s ennek képében a világ eredendő aljasságával szembesülök?

Published on 8 min read
Category Tájoló

Imádkozzunk Wes Anderson módjára

Májusban mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon, június óta pedig a hazai mozik is játsszák Wes Anderson Asteroid City című filmjét. Játékos, ironikus, ugyanakkor tragédiákat és emberi fájdalmakat is érintő film, csakúgy, mint a rendező többi klasszikusa: a Royal Tenenbaums (2001), a Holdfény királyság (2012), vagy a Grand Budapest Hotel (2014). Ezekben a filmekben semmilyen módon nem játszik szerepet a vallás vagy a kereszténység, sőt, az Asteroid Cityben a sztori vége felé a koravén zseni-gyerek ki is jelenti: többé már nem hisz Istenben. („Elég tisztességes”, jegyzi meg búsan a nagyapja, és valóban tisztességesebb, mint a mismásolás, a se hideg, se meleg közömbösség.) Mégis, ennek ellenére is van ezekben a filmekben valami egy olyan világlátásból, amely a krisztusi életvezetéssel próbálkozóknak is megvilágosító. És ez a „valami” leginkább a kisgyerek látásmódjának magunkra öltése. Túl patetikus lenne itt gyermeki lélekről beszélni, az meg nagyon is lesajnáló, ha gyerekesnek mondanánk ezt a dolgot. A kisgyerek látásmódja, így talán a legpontosabb. Engedjétek hozzám őket, emlékszünk. Amíg olyanok nem lesztek, mint ők, olvastuk. Ebből a látásmódból küld nekünk Wes Anderson – segítségül? mintául? vígasztalásul? – valami keveset, vagy talán nagyon is sokat.

Published on 11 min read
Category Tájoló

Hogy lehet szép, ami félelmetes?

Az ember nem szeret félni, sőt szenvedéseink talán legtetemesebb része éppenséggel a félelmeinkből adódik. Tele vagyunk szorongásokkal, megnevezhetetlen aggodalmakkal, és tele vagyunk nagyon is indokolt félelmekkel az egészségünk, a munkánk, a pályafutásunk, a közösségbeli elfogadottságunk s megannyi más valóságos ok miatt. Tulajdonképpen többet szenvedünk a félelemtől, hiszen a csapások sokszor csak egy pillanatig tartanak, de a miattuk való aggodalom akár évekre megterhelhet minket lelkileg. Hogy lehet akkor, hogy mégis vonzanak a filmek ijesztő jelenetei? Hogy szeretjük végigrettegni a Harry Potter nyomasztó jeleneteit? Hogy nagyra tartjuk a zene és a képzőművészet legfélelmetesebb alkotásait?

Published on 55 min read
Category Tájoló

Régi természettudósainkat olvasgatva

Nagyszerű teljesítményeket hoztak létre a földrajz, a csillagászat, a biológia területén régi tudósaink. Némelyikükről hallanak a diákok, némelyiküknek legfeljebb utcanévtáblán látják a nevét. Pedig a mai klímaválság idején különösen is izgalmas látni, ahogy Fényi Gyula, ez a jezsuita csillagász eltűnődik a kilmatikus összefüggéseken, vagy ahogyan Lóczy Lajos ír a hegyek alakulásáról, Cholnoky Jenő a sivatagokról. Vagy hogy tulajdonképpen miben is állt Szent-Györgyi Albert világhírű tudománya? De Csík Lajos genetikai művébe is érdemes bepillantani, róla legtöbben nem is hallottunk, pedig komoly kutató volt. Nagy kérdés, hogyan lehetne a tananyag további növelés nélkül bevinni őket, hírüket, jelentőségüket az osztályterembe. Óriási pazarlás, hogy nem is tudunk nagy magyar tudósaink teljesítményéről, sokszor a nevüket is alig halljuk, művük feledésbe merül. Keresnünk kell az utakat újrafelfedezésükhöz.

Published on 30 min read
Category Tájoló

Az Oppenheimer-film margójára

Az idei nyár nagy moziszenzációja az Oppenheimerről és a Los Alamos-i atomkutatásról szóló film. Kétségtelenül érdekes a téma, ezernyi történelmi, politikai, erkölcsi kérdést vet fel, nem véletlen, hogy a következő évtizedekben is végigkísérte irodalmunkat az atomfenyegetettség kérdésköre – elég talán csak Dürrenmatt A fizikusok című drámájára utalnunk. A mostani film, ahogyan címe is mutatja, nem a kutatói csapatot, hanem annak első számú vezetőjét állítja a középpontba. De mint közismert, ott dolgoztak magyar atomtudósaink is: Szilárd, Teller, Wigner is. Néhány szó róluk, illetve ugyancsak az atomfizikával, de más szempontból foglalkozó kortársukról, Hevesy Györgyről.

Published on 49 min read
Category Tájoló

A fizika és a technika magyar zsenijei

Egészen rendkívüli koponyák forradalmasították a technika számos területét a múlt század első felében, s közülük jópáran a magyar kreativitást tették a globális fejlődés részévé. Bay Zoltán, Bródy Imre, Galamb József, Kandó Kálmán csupa olyan nagyszerű zsenijeink, akikről mégis keveset hallanak diákjaink az iskolában vagy általában tanulmányaik során. Pedig Bay Zoltán szerepe a radar fejlesztésében, Galamb József zseniális bolygóműves sebességváltója, Bródy Imre villanyégői, Kandónak a vasúti villamosításban elért fantasztikus eredményei olyan teljesítmények, amelyekről azoknak is tudniuk kellene, akiket nem vonz a fizika. Mert sok esetben a gondolkodásuk alakulása, a külső életkörülményeknek a szellemi irányultságra tett hatása, az, ahogyan az ismertből egyszerre csak át tudtak lendülni az ismeretlenbe, magának a kreatív gondolkodásnak egy olyan mintázatát adja, amely inspiráló lehet.

Published on 29 min read
Category Tájoló

Anonymus műve – múlt századi történészeink tükrében

Az, hogy a Gesta Ungarorum történelmi állításai nemfeltétlenül hitelesek, közismert, mint ahogy az is, hogy saját koráról viszont, mert hiszen évszázadokkal a megjelenített eseményeket követően írta művét, meglehetősen sokat elmond indirekt módon, saját százada viszonyait a honfoglalás korára visszavetítve. Érdekes és tanulságos összevetnünk, hogyan írják le a valós helyzetet a két világháború közötti nagyszerű történészi nemzedék tagjai, hogyan tárgyalják az Anonymus által megjeleníteni akart kort. A szakmán kívüli szélesebb nagyköznség jóformán elfeledte Alföldi Andrást, a nagy és világszerte híres régészt és ókortörténészt, vagy ugyanúgy Eckhardt Sándor irodalomtörténészt, akiknek az írásai ugyanakkor nemcsak új megvilágításba helyezték a régi dolgokat, hanem emellett érdekesek és plasztikusak is. Hóman Bálint és Szekfű Gyula neve ismertebbb maradt, mégis meghökkentően izgalmas, ahogyan a maguk korában írtak, egészen másként, mint a mai tudományosság képviselői: sokkal képszerűbben, sokkal inkább a szépirodalmi, írói stílus felé elmozdulva. Írásunkban négy Anonymus-témára pillantunk rá a Horthy-korszak négy nagyszerű tudósának szemelvényei alapján.

Published on 47 min read
Category Tájoló

Kalandregény és nyelvészet: beszélhetett-e Tarzan csakugyan?

Az eredeti Tarzan-történet annyira eltalálta az olvasóközönség ízlését, hogy nem sokkal a megírása után sorozattá bővült, és szerzője, Edgar Rice Borroughs néhány év alatt hét további folytatást írt az eredetihez (Tarzan, a majomember). A mások által engedéllyel vagy anélkül írt folytatásoknak se szeri, se száma, de megdöbbentő a filmadaptációk mennyisége is: 64 produkció készült idők folyamán az 1912-ben megjelent regényből és folytatásaiból (nem számítva a sorozatok külön-külön epizódjait.) Az izgalmas és eredeti sztori még ma is tartja magát, a mai fiatalok is elolvassák, és jó témát ad a nyelvtanórákhoz is, hogy eltöprengjünk a nyelv és a beszéd mibenlétéről. Mert Tarzan, dacára, hogy csak állatok veszik körül, mégis megtanulja az emberi nyelvet, mégpedig egyetlen képeskönyvből, ami a szüleit túlélve megmaradt a házukban. Később pedig a beszédet is, amikor emberek érkeznek a dzsungelbe. De vajon lehetséges-e ez? Noam Chomsky elmélete szerint nem. Mert ő úgy gondolja, az emberi agyban levő nyelvelsajátító készülék (a készüléket persze képletesen értve) csak a gyermekkor első éveiben kapcsolható be, s ha akkor nem aktiválják, később már az ember erre nem tanítható meg. A problematika kapcsán érdekes kommunikációs megfigyeléseket is felidézhetünk akár Kittenberger Kálmán írásaiból, vagy olyan régi tudósainktól, mint Várkonyi Nándor vagy Négyesy László.

Published on 41 min read