Tájoló

Kategória
70Cikk

Öreg halász fiatal halakat? Sors-reflexiók egy klasszikus történet sodrában

Hemingway 1952-ben megjelent műve (The Old Man and the Sea) nemcsak a Nobel-díjat hozta el az író számára (kivételesen meg is nevezik a konkrét művet), hanem tetőpontját jelenti annak a stilisztikai minimalizmusnak is, amit élete végére fejlesztett a legmagasabb fokra, ennek az inkább brites mintsem amerikaias understatement-stílusnak, amely csak a legszükségesebbet mondja ki, óvakodik az érzelgéstől, és inkább csak arra hagyatkozik, ami fizikailag észlelhető történés, vagy párbeszédben/belső monológban szinte nyilvánvalóan szükségszerű mondat. Hemingway Iceberg-theoryja meg is okolja ezt a stílust: „Ha egy prózaíró eleget tud arról, amiről ír, elhagyhat dolgokat, amiket tud, és ha az írása eléggé igaz, az olvasó éppoly erősen érezni fogja azokat a dolgokat, mintha az író odaírta volna.” (Halál délután, 1932) És valóban. Műve, amelyet nem szánt allegorikusnak, mint maga mondja egy interjúban, ”igazabb tud lenni az igaznál”. Talán ezért is kínálja magát egy olyan értelmezéshez, amely nagy gondolkodók egész sorát, ismert világértelmező tézisek garmadáját hívja elő az olvasóban.

Jobban viselkedik az, aki rosszul érzi magát? – pozitív szemléletű fegyelmezés

„Vajon honnan a csudából vettük azt az elképesztő gondolatot, hogy ahhoz, hogy egy gyerek jobban viselkedjék, először azt kell elérnünk, hogy rosszabbul érezze magát?” – teszi fel a kérdést Jane Nelsen. A nyolcvanas években ez az amerikai pszichológus, házassági, családi és gyermekterapeuta is arra kereste választ, hogyan tudja a szülő, majd később a pedagógus figyelembe venni a gyerekekben végbemenő változást. A pozitív fegyelmezés, mint nevelési szemlélet pszichológiai alapjait két pszichiáter (Alfred Adler és Rudolf Dreikurs) fektette le. 1981-ben Pozitív fegyelmezés címmel Jane Nelsen erre építve a szülőknek szóló könyvet jelentetett meg, majd 1993-ben az iskolák számára is kidolgozta pedagógiája módszertanát. Magyarországon a módszert Horváthné Storczer Adrienn gyógypedagógus, a Nyitott Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője és Báncs Szendrődi Szilvia gyógypedagógus, az Alapítvány munkatársa ismertették többek között az Embertárs 2019/1. számában.

Csongor, Tünde és a heideggeri unalom

Örökzöld témája az oktatásnak a diákok motiválatlansága. Nem érdekli őket sem a fémes kötés, sem a molekulák polaritása, nem értik, mire lenne jó nekik a mitózis és a meiózis megkülönböztetése, nem látják be, miért kellene tudniuk a dzsentri fogalmáról, létrejöttéről és az úri középosztályba való beolvadásáról. Tanári feladat tehát a motiválásuk: tablettel, projektmunkával, multimédiás kisfilmmel, Kahoottal és kooperatív tanulással, differenciálással és játékosítással. A küzdelem azonban a modernkedő eszközrendszer már-már frusztráló hájpolása mellett is nyilvánvalóan sziszifuszi, miközben a jelenség sosem tematizált vakfoltja meg félig-meddig nevetségessé is teszi a nagy igyekezetünket. Pestises városban Rieux doktorrá kell lennünk, Rieux doktorként meg csak úgy lelhetjük meg az autentikus létet, ha mi is értjük, amit ő: „az ön győzelmei mindig ideiglenesek lesznek… a valószínűsége annak, hogy megússza, egy a háromhoz”. Mert az emberi létben gyökerező „mély unalom”, ahogyan azt Heidegger leírja, messze nagyobb léptékű és egészen más dimenzióban létező, mint hogy annak mélyét a tablet meg a projektmunka bevilágíthatná. Csak ideiglenes győzelmeket hozhat a munkánk, és csak ennek tudatában folytathatjuk ezt a munkát autentikus módon. És csakis úgy, hogy a betegségük (betegségünk) természetét a fiatalokkal (és magunkkal) is megértetjük.

Radikálisan változtatnák a tanév szerkezetét Romániában

A két félév helyett öt modulra – amelyeket vakációk választanak el egymástól – osztaná fel az iskolai tanévet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. A HotNews.ro hírportál beszámolóját szemléztük.

Korai iskolaelhagyásra keres egy állami program megoldást Romániában

Románia szerte kirívóan magas a korai iskolaelhagyók száma, aránya 2020-ban további növekedést mutat. 1400 közoktatási intézmény támogatását biztosítja az Országos Helyreállítási Terv. Erről számol be a Maszol.ro portál.

Majd ha kifárad az éj…

Ki ne ismerné a szülők „kései siratóját”: mi mindent mulasztottam, amíg kicsik voltak a gyerekek! Mennyi minden látszott fontosabbnak, sürgetőbbnek, mint a velük való foglalkozás! Ugyanígy megy a nemzet nagy családjában is: valami mindig fontosabb, mint a gyerekeink nevelése. Két éve a piaristák kezdeményezését mosta el a pont akkor kitörő járvány, a mostani jajszót a külső-belső csatazaj harsogja túl. De már előtte is! Hol a NAT-ot kellett újrakottázni, jóllehet ugyanaz a politikai erő alkotta az előzőt is, hol a tízezer tankönyvcímhez kellett gyorsan még egy tizenegyedik, holott már az államé lett az első tízezer is, s a bőség volt inkább zavaró, mintsem a hiány. Még korábban a szélsőséges kompetencia-mániát kellett ellensúlyozni, mert az előző kormány kiirtotta úgymond az ismereteket, azok meg – valóban – rögeszmés módon szajkózták a PISA-mérést, mintha más se számítana, csak hogy milyen jegyet kapunk a nemzetközi zsűritől. Igen ám, de közben meg elszaladnak az évek, és mire majd feleszmélünk, késő lesz, felnő a gyerek. Mi lenne a legsürgetőbb teendő, ha mondjuk elkerüljük a világháborút, s ha mondjuk elül a bérharc csatazaja is, mert mondjuk csakugyan valóra válik a bérrendezés 2023-ra mondott reménye? S ha újra érdemben lehet majd foglalkozni ideológiák és gumicsontok helyett a gyereknevelés tényleges kérdéseivel? Mit kellene villámgyorsan napirendre tűznünk akkor? Ha „a béke izzadt homlokát törölvén” megszüli végre a tényleges szakmai munka lehetőségét?

Áldás és átok – életünk
a digitális techonlógiával

Tudunk-e tanárként, szülőként segíteni a gyerekünknek, tanítványunknak, hogy „épségben térjen haza az online világ hajmeresztő túráiról”? Erről rendezett Mi és a kütyük – fiatalok és idősebbek a digitális kor fergetegében címmel pszichológus és kulturális antropológus részvételével szemléletet adó fórumot a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Részigazság Klubja.

Tanít, gyönyörködtet, cselekvésre indít – milyen tanár volt Szabó Magda?

Az írónő tizenöt éve telt tanítással, és egész életén át kötődött a pedagógiához. A 19. század elejétől a 20. század végéig tartó bő évszázad gyermeknevelésének, oktatásának gazdag, szerteágazó színvilága megjelenik műveiben. Miben látta a tanár feladatát, mit vallott a pedagógiáról, honnan szerezte insprirációit Szabó Magda? – Ennek jártunk utána az Élet újrakezdhető kötetben megjelent interjúkban.

Tévedések vígjátéka. A töredezettség szerepe a pedagógiában

A tökéletessel való szembesülés megbénítja az embert. A tökéletes elől eltakarjuk arcunkat, akárcsak Mózes a csipkebokor előtt. S ezzel a gyermek sincs másként, akit tanítunk. Ha azzal szembesül, micsoda tökéletes építmény a művészet meg a tudomány, micsoda mindentudó lény az ő tanára, csakis saját kicsinységét és ostobaságát élheti át újra meg újra. Ezért is fontos megmutatni neki, mi mindenben hiányos a mi saját tudásunk is. Sőt, ami még fontosabb: hogy milyen gyarló és tévutakkal teli maga a tudomány és a művészet is. S hogy nemcsak a babonák világában volt gyarló, az aztékok meg a boszorkányüldözők korában, hanem hogy ma is az. Hogy mennyire tükör általi és mennyire töredékes a tudásunk – s hogy neki mégis meg kell írnia a dolgozatát ezekről a sokszor téves eszmékről. S hogy érdemes is megírnia, még ha tévesek is.