Lacrima peccatoris, avagy: Túl az etikán. Martin McDonagh filmjéről
Már a hetedikes diák is tudja, hogy két teremtéstörténet követi egymást az Ószövetségben: előbb a hatnapos, ismertebb variáns, majd rögtön utána egy másik változat, ahol az embert a föld porából alkotja meg Isten. De közelebb hajolva magához az emberhez – s megfeledkezve egy pillanatra a nagy univerzumról – más szempontból is mondhatjuk, hogy kétszeresen történik meg a teremtés. Mert amikor az Édenkertbe helyezi a Teremtő Ádámot, ott egészen más pályafutás várna rá, mint amikor másodszorra is útra bocsátja, immár az Édentől keletre, egy sokkal fárasztóbb útvonalat jelölve ki neki. Ebben a másodszori útrabocsátásban érthetjük meg igazán saját létünk legbensőbb lényegét: míg az Édenben elég lett volna ücsörögnünk és szemlélődnünk, a második teremtésben az ember immár ágens: cselekvő alak. Nem sakkfigura többé, akit ide-oda tesznek az édeni babaházban, hanem cselekvésre kényszerülő, aktív, döntéseket hozó, munkálkodó, saját kapacitásaira támaszkodó aktor. Vagy ahogy Vörösmarty mondja: „Túr és tünődik. / Tudni, tenni tört.”