Kalandregény és nyelvészet: beszélhetett-e Tarzan csakugyan?
Az eredeti Tarzan-történet annyira eltalálta az olvasóközönség ízlését, hogy nem sokkal a megírása után sorozattá bővült, és szerzője, Edgar Rice Borroughs néhány év alatt hét további folytatást írt az eredetihez (Tarzan, a majomember). A mások által engedéllyel vagy anélkül írt folytatásoknak se szeri, se száma, de megdöbbentő a filmadaptációk mennyisége is: 64 produkció készült idők folyamán az 1912-ben megjelent regényből és folytatásaiból (nem számítva a sorozatok külön-külön epizódjait.) Az izgalmas és eredeti sztori még ma is tartja magát, a mai fiatalok is elolvassák, és jó témát ad a nyelvtanórákhoz is, hogy eltöprengjünk a nyelv és a beszéd mibenlétéről. Mert Tarzan, dacára, hogy csak állatok veszik körül, mégis megtanulja az emberi nyelvet, mégpedig egyetlen képeskönyvből, ami a szüleit túlélve megmaradt a házukban. Később pedig a beszédet is, amikor emberek érkeznek a dzsungelbe. De vajon lehetséges-e ez? Noam Chomsky elmélete szerint nem. Mert ő úgy gondolja, az emberi agyban levő nyelvelsajátító készülék (a készüléket persze képletesen értve) csak a gyermekkor első éveiben kapcsolható be, s ha akkor nem aktiválják, később már az ember erre nem tanítható meg. A problematika kapcsán érdekes kommunikációs megfigyeléseket is felidézhetünk akár Kittenberger Kálmán írásaiból, vagy olyan régi tudósainktól, mint Várkonyi Nándor vagy Négyesy László.