Jó volt azt tudni, hogy Rita néni most is tanít valakit valahol a Zeneakadémián. Jó volt úgy létezni, hogy az, amit én kaptam, az most is van, most is részesülhetnek belőle fiatal zenészek. Biztonságot adott, hogy bár nem lettem zenész, bármikor termett egy időpont, amikor eljátszhattam neki a darabot, amit éppen gyakoroltam.
SZERZŐ: HORVÁTH BÁLINT
Mert állandóan tanított.
Tanár lettem, és folytonosan erőt és inspirációt adott a tudat, hogy ilyen pedagógus egyáltalán létezhet. Amióta őt megismertem, jobban érthető a mondat, hogy a „saját képmására teremtette”.
A személyesség, az elfogadás, a másik ember iránti érdeklődés, a vidámság, a lendület valahogy állandóan egyszerre volt meg benne, kiapadhatatlanul. Minden értékes érdekelte. Mindig kíváncsi volt: a tanítványaira, a tanítványai világára, a világra úgy általában.
Ez a kíváncsiság, nem szűnő érdeklődés csillogott a szemében minden zongoraórán; fáradhatatlan volt. Megérteni, a mélyére ásni, a lényegét megragadni, sokszor kipróbálva körüljárni, keresni, kutatni – a szerencsétlenkedéseken együtt nagyokat nevetve, ilyen volt minden óra. Az igazságot és a szépséget kereste minden zenében. Minden óra ünnep volt. Minden óra a zene és a tanítás ünnepe volt.
A saját képmására teremtette.
Isten veled, Rita néni!
