Interjú Matolcsy Jánossal a szerzetesi fenntartású közoktatás fejlesztési stratégiájáról
„Én a stratégia világából jöttem, mindig is stratégiával foglalkoztam. A stratégiáról azt mindenképpen tudni kell, hogy nagyon sok definíciója, nagyon sok megközelítése van. Én ezek közül azt képviselem, hogy „a stratégia a tábornokok terve a csata megnyerésére”. Az eredeti jelentéséből indulok ki, hogy tudniillik a stratégia a stratégosz szóból ered, ami a görögben a harcot, a háborút jelenti. Szun Ce műve (A háború művészete, The Art of War) a hadtudomány egyik legrégebbi és legnagyobb hatású műve, amit „A stratégia művészetének” is fordítanak, mert a kínai írásban a stratégiának a jele és a háborúnak a jele egy és ugyanaz. A stratégia tehát eredetileg háborús jellegű kifejezés. A stratégiát először a háborúból indították és ott fejlesztették ki az erősség – gyengeség megközelítést: ahol én erős vagyok és az ellenfelem gyenge, ott megyek, ott támadok, illetve ahol gyenge vagyok és az ellenfelem erős, ott elkerülöm a harcot. Tehát a stratégiai gondolkodás innen indult, a harcművészet területéről. Utána a második világháború után az Egyesült Államokban és az angolszász országokban a vállalatok és a gazdaság területén terjedt el. Ez a Michael Porter nevével jelzett stratégiaalkotás, ami teljesen általánossá vált az angolszász országokban. A stratégiai vezetés szemlélete és módszertana.”