Mit tudunk tenni itt és most az iskolákban, a közösségekben? Sok mindent nem, de tudjuk támogatni a meghallgatást, a megértést, a vágyak megfogalmazását és azt, ami a békésebb lét iránti elköteleződést jelenti. Támogató beszélgetésekhez a resztoratív kérdések nyújthatnak segítséget: Hogyan érint mindaz, ami történik? Hogyan hat ez rád és másokra? Mi számodra a legnehezebb? Mire van szükséged? Mit tudunk tenni a közösségünk támogatásáért?
Mit tudunk tenni itt és most az iskolákban, a közösségekben? Sok mindent nem, de tudjuk támogatni a meghallgatást, a megértést, a vágyak megfogalmazását és azt, ami a békésebb lét iránti elköteleződést jelenti. Támogató beszélgetésekhez a resztoratív kérdések nyújthatnak segítséget: Hogyan érint mindaz, ami történik? Hogyan hat ez rád és másokra? Mi számodra a legnehezebb? Mire van szükséged? Mit tudunk tenni a közösségünk támogatásáért?
A kifejezés a „restore”, újjáépítés szóból ered. Arra utal, hogy amikor konfliktushelyzet alakul ki, az egy egyensúlyi állapot megbillenését jelzi. A resztoratív szemlélet és módszer az egyensúly visszaállítását, újjáépítését szolgálja.
A támogató beszélgetések, az értő meghallgatás sokkal fontosabb most, mint azt gondolnánk. Fiataloknak és felnőtteknek, közösségeink megerősítésének adhatunk ezzel muníciót ezekben a napokban.
A covid még köztünk, de mellé egy újabb nehéz helyzettel kell megbirkóznunk mindannyiunknak. A generációnk már épp kezdte feldolgozni azokat a transzgenerációs traumákat, amelyeket szüleinknek és nagyszüleinknek kellett megélnie, megtapasztalnia a múlt században. Ott a remény, hogy végre ezeket a nehéz terheket már nem kell átadnunk gyermekinknek. Erre újabbakkal kell szembenéznünk.
Talán ma már rendelkezünk annyi tudással, hogy képesek vagyunk segíteni abban, hogy számukra ez ne legyen annyira nehéz és mélyrehatoló, mint elődeink számára volt, ugyanakkor ennek mértéke még nem látható előre.
Ennek egyik kulcsa, hogy merjünk beszélgetni ezekről a történésekről, a háborúról és annak hatásairól. Elsődlegesen arról, ahogyan ez ránk és környezetünkre hat és ne arról, hogy milyen indokok vagy okok állnak mögötte. A kommunikáció, az érzések megosztása, ha azt láthatják, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, az nem csak a gyerekek számára, hanem valamennyiünk számára erőt adhat.
A resztoratív szemlélet hazai és nemzetközileg elismert szekértője Vidia Negrea szedte csokorba azokat a resztoratív kérdéseket, amelyekkel ezekben a napokban elősegíthetjük a gyógyító beszélgetéseket. Ahogy ő is írja facebook posztjában nehéz innen bármit is tenni, „de tudjuk támogatni a meghallgatást, a megértést, a vágyak megfogalmazását és azt, ami a békésebb lét iránti elköteleződést jelenti.”
Az ő kérdéseit támogatásul hívva kereshetünk ahhoz is támpontokat, hogy milyen formában tegyük fel azokat.
Fontos, hogy a gyerekek, fiatalok az iskolában, saját diákközösségeikben is lehetőséget kapjanak a párbeszédre, hiszen a barátok, a kortárs kapcsolatok igazán támogatóak is tudnak lenni. Egy ilyen beszélgetés legfőbb tere lehet egy osztályfőnöki alkalmon nyújtott biztonság és jelenlét. Néhány tipp ennek megteremtéséhez:
- Rendezzük át a teret, ültessük KÖRBE a fiatalokat. A kört ne törjük meg padokkal vagy felesleges székekkel. A kör egyensúlyt és egyenrangúságot teremt. Nehéz kérdésekről csak ebben az állapotban érdemes beszélgetni.
- Vezessük fel a témát. Növeli a bizalmat, ha saját aggodalmunkat is felvállaljuk. A beszélgetés célja leginkább a közösség erejének a megtapasztalása és az érzések, megélések megosztása.
- Készítsünk elő egy puha tárgyat (stresszlabdát, plüss galambot vagy egy radírt, ami kéznél van), amelyet körbeadunk és amelynek az lesz a küldetése, hogy segítse egymás meghallgatását. Mondjuk el, hogy a beszélgetés során ez a tárgy fog kézről kézre járni. Akinél a tárgy van annak lehetősége lesz elmondani, azt ami benne van és mindenki másnak lehetősége lesz meghallgatni őt. Mindenkire sor fog kerülni és fontos, hogy a válaszadás nem kötelező, lehet passzolni (mindig meg van az oka, ha valaki nem ad választ, talán több időre van szüksége, ez is OK). Ez a folyamat segít, hogy azok is figyelmet kapjanak, akik kevésbé aktívak a közösségben, kevésbé mernek megszólalni.
- Beszéljenek Önmagukról, saját megéléseikről és érzéseikről. Biztosítsuk őket arról, hogy nincs jó vagy rossz válasz, mindenki véleménye számít, a megszólalás egyetlen korlátja, ha azzal mást, másokat bántanánk (ez azonban az önmagunkról szóló megosztásokkal elkerülhető).
- Ha ezek a keretek elfogadhatóak, elindíthatjuk az első kérdést: Hogyan érint, ami most történik? – jelezze, aki szívesen elkezdené… majd megkéred, hogy adja tovább a tárgyat, amely innentől útjára indul és kézről kézre adja a lehetőséget. Ha hozzád ér, te is oszd meg a kérdésekre vonatkozó, őszinte válaszaidat. Amikor a tárgy körbeért, jöhet az újabb kérdés és így tovább.
Ez így hosszú időt vehet igénybe, próbáljunk rá időt szánni. Amennyiben nagy a csoport kevesebb kérdéssel is dolgozhatunk, de az első és az utolsó kérdés mindenképpen menjen körbe.
Az egész folyamat végén – az utolsó kérdés kapcsán – beszélgessünk a világban jelenleg tapasztalható elképesztő mértékű emberi szolidaritásról és segítségnyújtásról. Tegyük a fókuszt ezekre az emberi tettekre, ezzel is azt erősítve, hogy egyénként és közösségben is tudunk tenni.
Ha sikerül egymás iránti szolidaritásunkat, támogatásunkat a közvetlen környezetünkben növelni, azzal könnyebbé tehetjük a legnehezebb helyzeteket is és talán közvetetten a nagy egészre is hatással lehetünk.
Vidia kérdéseivel és ezekkel a pontokkal elősegíthetjük a beszélgetések elindítását, az egymáshoz fordulást, és nem csak az iskolákban.
Forrás: Resztoratív mindennapok
