Tájoló

Kategória
99Cikk
Category Tájoló

Az Oppenheimer-film margójára

Az idei nyár nagy moziszenzációja az Oppenheimerről és a Los Alamos-i atomkutatásról szóló film. Kétségtelenül érdekes a téma, ezernyi történelmi, politikai, erkölcsi kérdést vet fel, nem véletlen, hogy a következő évtizedekben is végigkísérte irodalmunkat az atomfenyegetettség kérdésköre – elég talán csak Dürrenmatt A fizikusok című drámájára utalnunk. A mostani film, ahogyan címe is mutatja, nem a kutatói csapatot, hanem annak első számú vezetőjét állítja a középpontba. De mint közismert, ott dolgoztak magyar atomtudósaink is: Szilárd, Teller, Wigner is. Néhány szó róluk, illetve ugyancsak az atomfizikával, de más szempontból foglalkozó kortársukról, Hevesy Györgyről.

Published on 49 min read
Category Tájoló

A fizika és a technika magyar zsenijei

Egészen rendkívüli koponyák forradalmasították a technika számos területét a múlt század első felében, s közülük jópáran a magyar kreativitást tették a globális fejlődés részévé. Bay Zoltán, Bródy Imre, Galamb József, Kandó Kálmán csupa olyan nagyszerű zsenijeink, akikről mégis keveset hallanak diákjaink az iskolában vagy általában tanulmányaik során. Pedig Bay Zoltán szerepe a radar fejlesztésében, Galamb József zseniális bolygóműves sebességváltója, Bródy Imre villanyégői, Kandónak a vasúti villamosításban elért fantasztikus eredményei olyan teljesítmények, amelyekről azoknak is tudniuk kellene, akiket nem vonz a fizika. Mert sok esetben a gondolkodásuk alakulása, a külső életkörülményeknek a szellemi irányultságra tett hatása, az, ahogyan az ismertből egyszerre csak át tudtak lendülni az ismeretlenbe, magának a kreatív gondolkodásnak egy olyan mintázatát adja, amely inspiráló lehet.

Published on 29 min read
Category Tájoló

Anonymus műve – múlt századi történészeink tükrében

Az, hogy a Gesta Ungarorum történelmi állításai nemfeltétlenül hitelesek, közismert, mint ahogy az is, hogy saját koráról viszont, mert hiszen évszázadokkal a megjelenített eseményeket követően írta művét, meglehetősen sokat elmond indirekt módon, saját százada viszonyait a honfoglalás korára visszavetítve. Érdekes és tanulságos összevetnünk, hogyan írják le a valós helyzetet a két világháború közötti nagyszerű történészi nemzedék tagjai, hogyan tárgyalják az Anonymus által megjeleníteni akart kort. A szakmán kívüli szélesebb nagyköznség jóformán elfeledte Alföldi Andrást, a nagy és világszerte híres régészt és ókortörténészt, vagy ugyanúgy Eckhardt Sándor irodalomtörténészt, akiknek az írásai ugyanakkor nemcsak új megvilágításba helyezték a régi dolgokat, hanem emellett érdekesek és plasztikusak is. Hóman Bálint és Szekfű Gyula neve ismertebbb maradt, mégis meghökkentően izgalmas, ahogyan a maguk korában írtak, egészen másként, mint a mai tudományosság képviselői: sokkal képszerűbben, sokkal inkább a szépirodalmi, írói stílus felé elmozdulva. Írásunkban négy Anonymus-témára pillantunk rá a Horthy-korszak négy nagyszerű tudósának szemelvényei alapján.

Published on 47 min read
Category Tájoló

Kalandregény és nyelvészet: beszélhetett-e Tarzan csakugyan?

Az eredeti Tarzan-történet annyira eltalálta az olvasóközönség ízlését, hogy nem sokkal a megírása után sorozattá bővült, és szerzője, Edgar Rice Borroughs néhány év alatt hét további folytatást írt az eredetihez (Tarzan, a majomember). A mások által engedéllyel vagy anélkül írt folytatásoknak se szeri, se száma, de megdöbbentő a filmadaptációk mennyisége is: 64 produkció készült idők folyamán az 1912-ben megjelent regényből és folytatásaiból (nem számítva a sorozatok külön-külön epizódjait.) Az izgalmas és eredeti sztori még ma is tartja magát, a mai fiatalok is elolvassák, és jó témát ad a nyelvtanórákhoz is, hogy eltöprengjünk a nyelv és a beszéd mibenlétéről. Mert Tarzan, dacára, hogy csak állatok veszik körül, mégis megtanulja az emberi nyelvet, mégpedig egyetlen képeskönyvből, ami a szüleit túlélve megmaradt a házukban. Később pedig a beszédet is, amikor emberek érkeznek a dzsungelbe. De vajon lehetséges-e ez? Noam Chomsky elmélete szerint nem. Mert ő úgy gondolja, az emberi agyban levő nyelvelsajátító készülék (a készüléket persze képletesen értve) csak a gyermekkor első éveiben kapcsolható be, s ha akkor nem aktiválják, később már az ember erre nem tanítható meg. A problematika kapcsán érdekes kommunikációs megfigyeléseket is felidézhetünk akár Kittenberger Kálmán írásaiból, vagy olyan régi tudósainktól, mint Várkonyi Nándor vagy Négyesy László.

Published on 41 min read
Category Tájoló

Irodalmárok a két világháború között

Szerb Antal, Kerényi Károly, Babits Mihály, Horváth János nem tankönyvet írtak, gondolataiknak azonban a tankönyvekben lenne a helyük. De mintha a kettő ab ovo, műfajilag kizárná egymást. A tankönyvek az alapvetést adják: a téma főbb vonalait jelölik ki, elhelyezik a szerzőt-művet a korban, az irányzatok, hasonló korú vagy műfajú művek között. De mintha éppen az aranyhalak szöknének ki ennek a hálónak a lyukain. A dolog sava-borsa vész el a korrekt, tárgyilagos állítások közt: az erős, karakterisztikus vonások, a mű egyedisége. Miközben felsorolt nagyjaink esszéiben éppen ez bukkan elő: egy-egy intuitív, lényeglátó felismerés, egy-egy olyan erős mondat, amely egyszerre láthatóvá teszi, mi is hát, amit csodálunk a műben-alkotóban, miért kell, miért érdemes ma is értenünk is tudnunk róla. Vajon hogyan emelhetnénk be a tanításba egykori kiválóságaink gondolatait? És hogyan emelhetnénk be úgy, hogy ne növeljük az eleve túlzó tananyagmennyiséget és információhalmazt?

Published on 55 min read
Category Tájoló

Zeng az érc? És peng a cimbalom? A jelentéskeresés nyomában

Az Újszövetség metaforái a leggyakrabban egészen egyértelműek: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” (Jn 15,5). „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” (Mk 2,17). „Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!” (Lk 8,8). Könnyen megérthetjük, hogy a szőlővessző a mi létformánk, amelyben Isten nélkül nem lehetne élet; hogy a beteg itt erkölcsileg beteg, bűnös, csonka életű; hogy a tanítást meghallani azt jelenti: megérteni.

Published on 15 min read
Category Tájoló

Lacrima peccatoris, avagy: Túl az etikán. Martin McDonagh filmjéről

Már a hetedikes diák is tudja, hogy két teremtéstörténet követi egymást az Ószövetségben: előbb a hatnapos, ismertebb variáns, majd rögtön utána egy másik változat, ahol az embert a föld porából alkotja meg Isten. De közelebb hajolva magához az emberhez – s megfeledkezve egy pillanatra a nagy univerzumról – más szempontból is mondhatjuk, hogy kétszeresen történik meg a teremtés. Mert amikor az Édenkertbe helyezi a Teremtő Ádámot, ott egészen más pályafutás várna rá, mint amikor másodszorra is útra bocsátja, immár az Édentől keletre, egy sokkal fárasztóbb útvonalat jelölve ki neki. Ebben a másodszori útrabocsátásban érthetjük meg igazán saját létünk legbensőbb lényegét: míg az Édenben elég lett volna ücsörögnünk és szemlélődnünk, a második teremtésben az ember immár ágens: cselekvő alak. Nem sakkfigura többé, akit ide-oda tesznek az édeni babaházban, hanem cselekvésre kényszerülő, aktív, döntéseket hozó, munkálkodó, saját kapacitásaira támaszkodó aktor. Vagy ahogy Vörösmarty mondja: „Túr és tünődik. / Tudni, tenni tört.”

Published on 14 min read
Category Tájoló, Terepen

Óriásplakát Óvár határában

Sokszor szóba került már e lap hasábjain az ír rendező, Martin McDonagh, akinek filmjeiben így vagy úgy mindig megérez az ember egyfajta látens keresztény vonulatot, vagy mindenesetre az evangéliumok drámaiságából valami nagyon erőset. Három óriásplakát Ebbing határában című filmje is evangéliumi dráma: a Mater Dolorosa drámája, az igazságkeresés drámája, a felebarát akaratlan megsebzésének drámája. Vagy valami módon annak kifejezése, amit Pilinszky mondott: „Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” – Ez a plakátos-film juthatott eszünkbe most, a tanév végén, amikor végighullámzott társadalmi közösségünk kollektív képernyőjén a mosonmagyaróvári tanárnőnek címzett óriásplakát: köszönjük, Eszti néni. És a másik határmenti iskola juthatott eszünkbe, az Ottliké, amelynek narratívájában többek között ez is elhangzik: „A világ nem ért másból, mint hangos, elnagyolt, durva jelekből.” S ez a pedagógus-plakát is ilyen hangos és elnagyolt jelként kérdez rá: felfogjuk egyáltalán, milyen hatása van még a mai iskola-sivatagban is egy nevelőnek? Tud róla a közösség? És tud róla maga a nevelő? És tudunk róla mi, tanárok keresztényként? Olyan krisztuskövetőkként, akiknek életlényegük, hogy továbbadják az Örömhírt? S akiknek ez a sokszor el sem hitt multiplikátor-képességük méginkább feladatukká tenné az Örömhír megosztását? Katedrán és osztálytúrán, kémiaórán vagy éppen kosáredzésen? Tudunk róla, mi, tanárok, hogy nemcsak feladatunk lenne ez, hanem a pünkösdi képességet is megkaptuk rá?

Published on 14 min read
Category Tájoló

„Velük, helyettük, értük”. Az ignáci paradigma és a kalazanciusi modell

Elemezzünk akárhány neveléstudományi elméletet, akárhány reformpedagógiát, az egyetlen mozdulatpár, ami végső soron kirajzolódik előttünk, a katedrára fellépő tanár meg a katedrát elhagyó tanár képe. Fellép, ír a táblára, bekapcsolja a projektort, elmagyarázza a tudnivalót. Elhagyja a katedrát, jár a padsorok közt, a füzet fölé hajol, a terem végéből hallgatja a feleletet. Tanít vagy tanulnak? Ő dolgozik, vagy a gyerekek? A tudás belső megkonstruálása történik vagy a tudásba való bevonás kívülről? Mi a tanár dolga? És melyikből mennyit kell belevinnie a folyamatba? – A félévezred után is modern nevelők, Kalazanci Szent József meg Loyolai Szent Ignác erről is sok érvényes eszmét adnak elénk. Kétféle paradigmájuk két komponenst kínál a tanárnak, s arra kérdez rá: tanításra vagy tanulásra való az iskola? Konstruktív pedagógiával próbálkozzunk vagy sodró, mozgató, vezérlő pedagógiával? S persze, hogy mindkettővel, mert ahogy a Sík Sándor verséből vett idézet is mondja: sokféle módon kell dolgoznunk a diákokkal: velük is, értük is, s ami a különös: helyettük is.

Published on 9 min read