Kruppa Bence

Author
120Cikk

Hidak, amin kölcsönösen járhatunk

Az idők jele, hogy az eucharisztikus kongresszuson, az Eucharisztiát keresve elkerülhetetlennek tartjuk az ökumenikus találkozást. Mi lehet több az ökumené, mint hogy kölcsönösen megérint minket a szeretet és az imádság ökumenéje – Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója szerint a NEK egységet épített.

Szabadulás a struktúráktól

Ferenc pápa nálunk és szomszédainknál tett látogatása során újra meg újra visszatért egy olyan kifejezéshez, amelyre – bár kezdettől jellemzi a retorikáját – nem féltétlenül számítottunk volna előre. Ez a kifejezés a „struktúra” szó, a struktúrákat említette újra meg újra, először a magyar püspökökhöz intézett beszédében, azután a szlovák püspökökhöz szólva újfent, majd az eperjesi homíliájában ismét. Legalább hatszor. Mindannyiszor negatív kontextusban. De hát mi a baj a struktúrákkal? – kérdezhetjük. És van-e közünk ezekhez nekünk is? Az egyház egyszerű tagjaiként? És van-e dolgunk velük tanárként, nevelőként? (A Szentatya szavainak magyar nyelvű változatát Tőzsér Endre SP fordításában közöljük.)

Máshol ezt az élményt nem kaptuk volna meg! – fiatalok vallomásai a NEK-ről

SZERZŐ: TRAUTTWEIN ÉVAFOTÓ: MAGYAR KURÍR/LAMBERT ATTILA, TRAUTTWEIN ALBERT „Nagyon erős személyes és közösségi tapasztalatokra van szüksége egy fiatalnak, hogy mindennapi…

Kis változtatások – nagy eredmények

Milyen az epochális oktatás a miskolci jezsuita gimnáziumban?

Miközben rendre hangoztatjuk, hogy a természettudományokban van a jövő, a középiskolában egyre kevesebben választják szakirányként. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium pedagógiai innovációja megfordította a trendet, és mára megduplázódott a természettudományt továbbtanulási szándékkal választók száma. Hogyan épül fel a jezsuita program? Erről kérdeztük Polák Péter oktatási igazgatóhelyettest.

Minél többet találkozunk, annál jobban megértjük egymást – NEK a párbeszéd jegyében

5 éven át imádkoztunk a megújulásért készülve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Gazdagság, sokszínűség, bőség szavakkal írható le a mögöttünk lévő egy hét, mely szerencsés ötvözete volt teológiai benyomásoknak, szentmiséknek, szentségimádásnak, katekéziseknek, tanúságtételeknek, szabadtéri dszemborinak és kulturális kísérőprogramoknak.

Mindig lehet jobban – a győri Prohászkában jártunk

Győr vitathatatlanul iskolaváros, nívós gimnáziumai országosan a legjobbak közé tartoznak, az élbolyban pedig már ott van a Prohászka Ottokár Orsolyita Iskolaközpont is. Prohászkásnak lenni óvodától gimnáziumig, gyerek, diák, tanár és szülő számára büszkén vállalt identitás. Nagy Csaba igazgató állami iskolai vezetési gyakorlattal három éve áll a Prohászka élén. Életükről kérdeztük.

Hogyan százszorozódhat meg az imádkozók száma? – „hitkonferenciák” sikere az augsburgi Imádság Házában

Johannes Hartl az augsburgi Imádság Háza alapítója előadásában arra tett ígéretet, elárulja, mi a titka. Hogyan tanulhatunk történetükből, hogyan „csináljunk” ma egyházat – erről beszélt a német teológus.

Sajtószemle: Zéró tolerancia a szexuális, a verbális és nonverbális abúzusokkal szemben is

Rubovszky Ritával, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont igazgatójával, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógiai munkacsoportjának vezetőjével beszélgetett a vasarnap.hu a gyermekneveléssel kapcsolatos kultúraváltásról, a kirívó pedofil esetekről és a média általi kollektív bűnösként való megbélyegzéséről.
A megjelent cikket változatlan formában közöljük.

Vállaljatok-e a szeretet küzdelemmel járó útját? – Megkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

A világesemény megnyitóján középpontba állították a diákságot: 1200 gyermek elsőáldozását és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye katolikus iskoláinak Veni Sancte, tanévnyitó szentmiséjét ünnepeltük. Angelo Bagnasco bíboros kiemelten szólt a fiatalokhoz.