Kruppa Bence

Author
120Cikk

Liga-túrák nem csak magyarhonban

Ki ne szeretne titkos üzeneteket, jeleket megfejteni? A ligatúrák is ilyen rejtélyes jelek. A latin elnevezést két vagy több betű egybeírására, összekapcsolására, egyesítésére, kötésére, összevonására használják. Gondolná-e valaki is, hogy az első ligatúrák még a kódexírók idején keletkeztek? Igen, az összevont betűket az írnokok még jóval a Kína után 600 évvel Európában elindult, Gutenberg-féle könyvnyomtatás elterjedése előtt kezdték el használni.

A hit Isten ajándéka – átadhatja az iskola? – képzést szervezett a szerzetesi iroda

Iskolai lelkigyakorlatok szervezésére és kiscsoportok vezetésére felkészítő képzést tartott a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája keretében működő köznevelési csoport egyházi iskolák tanárai, munkatársai számára a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban.

Három érv, miért jó tanárnak lenni – Június, július, augusztus. De a legnagyobb dolog, embert formálni

Nem készült tanárnak, ma mégis egyre nehezebb terepen gyakorolja a hivatásává vált szakmát. A rendőrtiszti főiskolán kezdett, 11 év egyházi iskolai munka után a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Munkácsy Mihály Technikumának lett a tanára. Ma a sport és a zene eszközével emberformáló nevelő. Miért lett tanár, mi tartja itt? – a nagycsaládos Sziráki Pétert kérdeztük.

Gyaloglás Jézussal – megerősödni testben és lélekben

Élesebbek a színek, simogat a szél, zsong a madárdaltól a levegő – éli át az ember, ha benne tud lenni a pillanatban, ha belső lelki valósága és teste összhangban van. A Gyaloglás Jézussal címmel Hofher József SJ és Molnár Renáta nordicwalking-tréner által kínált lelkigyakorlat a test és lélek egymásra hangolódását segíti. Ismerjük meg a gyaloglás lelkiségét!

A történet a tanáron áll vagy bukik – hogyan legyen jó a lelkinap

Lelki fejlődés, lelki élet, az életnek értelmet és szilárdságot adó alapok megtalálása – ez az, amiben egy egyházi iskola megkülönböztetően sokat és maradandót tud adni, ha azt jól csinálják. A miskolci jezsuita gimnázium gyakorlata eljutott a peremvidéki fülöpi katolikus iskolába, és lendületet, erőt adott napi küzdelmeikben. Mit tudnak a Jezsu-ban?

Tűzre a katedrával? – Slow Education – 2.

A neveléstudományi trendek sajátos hullámzása néha végletes arányeltolódást hoz magával. Amikor rádöbbentünk a kompetenciafejlesztés fontosságára, mintha elfelejtődtek volna az ismeretek, hogy azután rákövetkezzen egy visszacsapás, majd remélhetőleg a kiegyenlítődés. Amikor megkerülhetetlenné vált a digitális eszközhasználat, mintha minden más bűnös avíttsággá lett volna – meglehet, ennek is kezdjük majd lassan meglátni a fonákját. Mi a helyzet a kooperatív munkaformákkal, és a velük szembeállított frontális munkával? Van-e még létjogosultsága a tanári előadásnak, vagy végképp feleslegessé vált a dobogó, kinyilatkoztatásnak itt helye többé nincs?

Antigoné a strandon – avagy: adjunk-e feladatokat a nyárra?

Érdemes lenne felmérni: mennyire él még a régi szokás, hogy a diákok feladatot kapnak a vakációra. Járható út ez egyáltalán a XXI. században? Felmerülhet még bárkiben is az ötlet? Vagy rég lemondtak az effélékről a kollégák, és örülnek, ha iskolaidőben rávehetik a gyerekeket erre-arra? Pedig volt benne ráció, és látva a csellengő, unatkozó kamaszokat, logikusnak tűnhet legalább „ajánlott” olvasmányokkal útra bocsátani őket. Miközben persze nagyon jól ki kellene találni, miféle tevékenység lehet kompatibilis a nyári hangulattal. A Bűn és bűnhődés meg az Antigoné elég sokkoló látványt nyújt a napernyő alatt, hát még ha olvasónaplót is vezetni kell róluk! És egyáltalán hogy is töprenghetne még ezen is a pedagógus a tanévzárás hajrájában?

Hagyományos és mégis új – Lelkinap a Rád találtam csapatával

Ismerős a helyzet – előadás, gyerekek nehezen tartott csendben, elkalandozó, unott tekintetek. Egy tipikus lelkinap, vajmi kevés reménnyel, hogy átmegy az üzenet. A Rád találtam dicsőítő csoport lelkinapján a diáksereg énekel, tapsol, a kérdésekre élénken jelentkezik. Figyelő tekintetek, nevető arcok., a szentmisére megnyíló lélek. Az apci Boldog Brenner János Katolikus Iskola évzáró lelkinapja.

Mert egy kis mozgás mindenkinek kell – fitnesz lelkigyakorlatra hívnak a bencések

Hogy well-being legyen a nyár! Sorozatot indítunk, az egészség, boldogság, jólét megteremtését célzó ötleteket, programokat mutatunk be. A bencések fitnesz lelkigyakorlata összekapcsolja a hétköznapi és lelki élet szféráját, hogy a mozgás, a meditáció, a szemlélődés útján segítsen testi és lelki jóllétre.