Kruppa Bence

Author
120Cikk

Nagyon igyekszünk rátalálni egy mai útra – a Versegyházi Katolikus Gimnáziumban jártunk

Veresegyház különleges város. Polgármestere, Pásztor Béla, 1965 óta városvezető. Veresegyház céltudatos és organikus településfejlesztésének köszönhetően ma az ország egyik legélhetőbb települése. Az utóbbi harminc évben megháromszorozódott lakossága kinőtte copf stílusú, 18. századi műemléktemplomát. Széles közösségi összefogással szomszédságában 2016-ban új templomot építettek. A református közösség általános iskolát tart fenn, a katolikus pedig középiskolát indított.

Eredeti és hasznos – a hatékony tanulás 6. alapelve a kreativitás

A 21. század elvárja az egyéntől a megújulás és a változáshoz való alkalmazkodás képességét, a kreativitást. Ez az egyéni kvalitás azonban nem tud kibontakozni megfelelő környezeti tényezők nélkül, illetve a környezet erőteljesen támogatásának hiányában. A tanulók kreativitását kell és lehet bátorítani, fejleszteni.

De ott volt az oldal tetején!

Ki nem élte meg szótanuláskor, hogy a szó nem jutott eszébe, de tudta, hogy a szótárfüzet második oldalának első sorában. A tanulás kontextusfüggő, és a megszerzett tudás új kontextusban való alkalmazása nem spontán folyamat, hanem támogatást igény. Ezt mondja ki a hatékony tanulás 5. alapelve.

A motiváció itt a verseny – iskolában Kínában

„Iskolába járni nem szeretet-kérdés. Az élet alapja, hogy kiből mi lesz, tudja-e majd segíteni a családját” – írja beszámolójában Makkos Dalma, aki férje külszolgálata révén két éve él családjával Shanghajban. Három gyerekük közül ketten járnak iskolába. A Gaudeamus.hu kérdéseire válaszolva mutatja be sanghaji iskolai élményeiket. Makkos Dalma beszámolóját olvashatják.

Iskola a börtönben

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium katedrájáról vezetett Mihályi Anikó útja a börtöniskolába. Magyart, etikát, művészeti ismeretet tanít az őt meghatározó belső izzással: „Változtasd meg élted!” Tapasztalatairól kérdeztük.

Hogyan látja az oktatáskutató a magyar oktatás helyzetét?

Setényi János úgy véli, nem indokolt „apokaliptikus képeket” vizionálnunk, amikor a magyar oktatásról beszélünk. Az oktatáskutató szerint összeurópai probléma – olvasható a HírKlikk-en Setényi János: a pedagóguspálya ma sem a fiúk, sem a lányok számára nem vonzó perspektíva címmel készült interjúban.

Gyakorlat teszi a mestert

A hosszú távon is megmaradó tudás és készségek megszerzése nagyban függ a gyakorlástól – mondja ki a hatékony tanulás 4. alapelve.

Mosonmagyaróvár: Megyerikum lett a piarista nevelés

Bekerült a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba a mosonmagyaróvári piarista iskola. A pietas et litterae (kegyesség és tudomány) szellemében az egész személyiség formálására elkötelezett pedagógia része lett Győr-Moson-Sopron megye kulturális, népművészeti, építészeti, természeti, gasztronómiai értékkincsének. Január 7-én Mosonmagyaróváron adták át az elismerésről szóló oklevelet.

Egy katekéta hitvallása

Keszeli Sándort felkérték, hogy tagja legyen az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának.

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanára, Keszeli Sándor felkérést kapott arra, hogy tagja legyen az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának égisze alatt működő Katekézis Nemzetközi Bizottságnak. Vatikáni megbízatásáról, a testület által ellátott feladatokról és katekétai hitvallásáról kérdeztük őt.