Örökzöld témája az oktatásnak a diákok motiválatlansága. Nem érdekli őket sem a fémes kötés, sem a molekulák polaritása, nem értik, mire lenne jó nekik a mitózis és a meiózis megkülönböztetése, nem látják be, miért kellene tudniuk a dzsentri fogalmáról, létrejöttéről és az úri középosztályba való beolvadásáról. Tanári feladat tehát a motiválásuk: tablettel, projektmunkával, multimédiás kisfilmmel, Kahoottal és kooperatív tanulással, differenciálással és játékosítással. A küzdelem azonban a modernkedő eszközrendszer már-már frusztráló hájpolása mellett is nyilvánvalóan sziszifuszi, miközben a jelenség sosem tematizált vakfoltja meg félig-meddig nevetségessé is teszi a nagy igyekezetünket. Pestises városban Rieux doktorrá kell lennünk, Rieux doktorként meg csak úgy lelhetjük meg az autentikus létet, ha mi is értjük, amit ő: „az ön győzelmei mindig ideiglenesek lesznek… a valószínűsége annak, hogy megússza, egy a háromhoz”. Mert az emberi létben gyökerező „mély unalom”, ahogyan azt Heidegger leírja, messze nagyobb léptékű és egészen más dimenzióban létező, mint hogy annak mélyét a tablet meg a projektmunka bevilágíthatná. Csak ideiglenes győzelmeket hozhat a munkánk, és csak ennek tudatában folytathatjuk ezt a munkát autentikus módon. És csakis úgy, hogy a betegségük (betegségünk) természetét a fiatalokkal (és magunkkal) is megértetjük.
